BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pozitív nulla jöhet a bankoknál

Összességében pozitív nulla körüli eredmény várható az idén a magyarországi bankszektortól – hangzott el a Magyar Bankszövetség mai sajtóbeszélgetésén. Rendszerszintű problémával nem küzd a szektor, és a tulajdonosok biztosítják a szükséges stabil hátteret a szereplők számára.

A magyarországi bankszektor összességében pozitív nulla körüli eredményt produkálhat 2009-ben, természetesen jelentős szórásokkal az egyes szereplők között – jelentette ki a Magyar Bankszövetség által rendezett mai sajtóbeszélgetésen Felcsuti Péter, a szervezet elnöke. Hangsúlyozta: bár a gazdasági válság hatásai – mint minden szektort – a bankokat is érintik, ám rendszerszintű problémával a hazai hitelintézeteknek nem kell szembenézniük.


(Más kérdés, hogy ha a hazai fizetőeszköz kurzusa tovább esett volna a március közepi mélypontról, az „érdekes helyzetet” teremthetett volna a szektor szempontjából.) Felcsuti Péter rámutatott: a bankok hitelportfóliója romlik, a céltartalékok mennyisége negyedévről negyedévre nő, és ennek a tendenciának további folytatódásával is számolni kell. A forint árfolyama ugyanakkor – mutatott rá – nagyon direkt módon befolyásolja a portfólió minőségének alakulását.

Ami a devizahitelek problematikáját illeti, az elnök úgy fogalmazott: a kormány sokat beszélt, a bankok pedig sokat cselekedtek ebben az ügyben. Utalt rá: a jelentősebb piaci szereplők mindegyike kidolgozott olyan módszereket, felállított olyan hidakat, amelyek segítenek az átmenetileg nehéz helyzetbe került adósok problémáinak megoldásában. A válság kilátásai kapcsán az elnök elmondta: nem lehet nem elismerni a kormányzat eddig tett intézkedéseit, ami a nemzetközi hangulat fokozatos javulása mellett hozzájárult a problémák csillapodásához.

Az ingatlan- (illetve most már vagyonadó) körül kialakult helyzet ugyanakkor nem szerencsés, hiszen a jelenleg napirenden lévő változat jelentősen gyengíti az új adónem bevezetésével elérhető hatást.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.