BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lakáshitelesek! Holnaptól igénybe vehető az áthidaló kölcsön

Keddtől vehetik igénybe a nehéz helyzetbe jutott lakáshitelesek azt az áthidaló kölcsönt, amelyre az állam kétéves garanciát vállal. Ezt Szollár Domokos kormányszóvivő jelentette be a hétfői sajtótájékoztatóján.

A szóvivő emlékeztetett, hogy az Országgyűlés két ütemben fogadta el azt a törvényt, amely a lakásfedezettel felvett hitellel  rendelkező munkanélküliek, illetve a gazdasági válság miatt  átmenetileg nehéz helyzetben lévők számára biztosít állami  garanciát. A jogszabályt az Európai Bizottság július közepén hagyta  jóvá, a kormány pedig a múlt héten fogadta el a törvény végrehajtási  rendeletét.

A bajba jutott lakáshitelesek kétéves áthidaló kölcsönt vehetnek  fel, erre az állam garanciát vállal - idézte fel a jogszabályt  Szollár Domokos. Kiemelte: a munkanélküliek esetében 80 százalékos,  a munkával rendelkezők, de fizetési nehézségekkel küzdőknél pedig ez  a garanciavállalás 70 százalékos - számol be a szoljon.hu az MTI alapján.



Az áthidaló kölcsönt a munkanélkülieknek 10, a munkával  rendelkezőknek 5 év alatt kell visszafizetniük - mondta el a  szóvivő. Leszögezte: az áthidaló kölcsönnel nem növekszik meg a  törlesztőrészlet, csak a futamidő hosszabbodik meg.

Szollár Domokos hozzátette, hogy a kölcsönre azok  jelentkezhetnek, akik 2008. szeptember vége, azaz a gazdasági válság  után vesztették el állásukat, vagy kerültek nehéz helyzetbe, illetve  2009. június 30-áig kötötték meg a hitelszerződésüket.

A szóvivő emlékeztetett, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök a  bankok képviselőivel folytatott legutóbbi megbeszélésén azt kérte a  pénzintézetektől, hogy ahol kell, ott saját maguk ajánlják fel az  áthidaló kölcsönt.

Augusztus 8-án lép életbe az a törvény, amely az  önkormányzatoknak elővételi lehetőséget biztosít a  kényszerértékesítéseknél; a helyhatóságoknak a Magyar Fejlesztési  Bank 60 milliárd forintos kedvezményes hitelkonstrukciója keretében  lesz lehetőségük arra, hogy megvásárolják az adósok lakásait, akik  aztán bérlőként lakhatnak majd tovább korábbi tulajdonukban - tette  hozzá Szollár Domokos.  

A kormány információi szerint havonta 500 kényszerértékesítésre  kerül sor - válaszolta kérdésre a kormányszóvivő, hozzátéve, hogy a  gazdasági válság előtt ez a szám 250-300 volt.

E téren sok anomália tapasztalható, a Pénzügyi Szervezetek  Állami Felügyelete (PSZÁF) 118 feljelentést is tett több  szervezetnél - közölte a szóvivő, s mint mondta: a kormány világos,  átlátható szabályt szerezne hozni a hitelközvetítőkről. A felügyelet  és a Pénzügyminisztérium szeptember végéig dolgozza ki közösen ezt  az új szabályrendszert - szögezte le Szollár Domokos.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.