BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A túlfűtött hitelezéstől tart a kínai jegybank

Fékezniük kell hitelkihelyezéseiket a pénzügyi szolgáltatóknak Kínában – véli a People’s Bank of China elnöke, aki szerint félő, hogy a kínai gazdaság a túlfűtöttség jeleit mutatja, – nyilatkozta Zhaou Xiaochuan.

 Közben rekordméretű spekulatív tőkebeáramlástól is tartanak az ázsiai gazdasági-térség vezetői: Donald Tsang, Hongkong első számú vezetője például úgy nyilatkozott, hogy „rémisztő” méreteket kezd ölteni a pénzbeáramlás a régióba, ami veszélyezteti a térség pénzügyi egyensúlyát.

A befektetők egyre nagyobb éhségét a kínai jüan iránt jól illusztrálja, hogy közel három év óta a legjelentősebb mértékben nőtt a kínai bankok jüan-betét állománya: 3 milliárd jüannal, azaz 438 millió dollárral csak novemberben.

Tavaly rekordméreteket öltött a hitelkihelyezések száma az ázsiai országban, a megelőző évhez képest duplájára, 10 ezermilliárd jüanra (1500 milliárd dollárra) nőtt az új kölcsönök értéke. A hitelkihelyezéseket a központi kormány kérésére hajtották végre a bankok. A központi bank kormányzója szerint viszont rengeteg pénz áramlott a gazdaság azon szektoraiba, ahol már korábban is a túlkapacitáltság volt jellemző, és emiatt félő, hogy több iparág esetében megnőhet a hitelek kockázati mutatója.

Zhou Xiachouan azt is elárulta, hogy idén 7-8 ezermilliárd jüannál nagyobb hitelkihelyezést nem lát szükségesnek a People’s Bank of China, amely a tervek szerint a tartalékképzési kötelezettség növelésével veheti rá a bankokat, hogy egyensúlyba hozzák hitel-betét mutatóikat. Utoljára 2008 decemberében változtatta meg a tartalékolásra vonatkozó szabályokat a központi bank, akkor csökkentették a hitelfedezeti követelményt, hogy ezzel fékezzék a recesszió káros hatását.

Várhatóan már az idei év első felében újból megemelheti a jegybank a tartalékolási kötelezettség szintjét, sőt, elemzők szerint az év közepén már akár kamatemelést is végre hajthat a Kínai Központi Bank.

Ugyanakkor félő az is, hogy nagy tömegű spekulatív tőke áramlik az országba, ugyanis egyre több befektető számol a jüan erősödésével – nyilatkozta Zhang Xiaogiang, a Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság egyik tagja. Kína deviza tartalékállománya 17 százalékkal nőtt tavaly, jelenleg a világ legjelentősebb dollár tartalékával, 2270 milliárd dollárral rendelkezik az ázsiai ország.

A dollár gyengülése, és a kínai államháztartási többlet miatt fokozódhat az idén a nyomás a jüanon az erősödés irányába. Hongkongi devizapiaci határidős kötések azt mutatják, hogy 2,8 százalékkal erősödhet idén a jüan, de a kínai pénzügyi berkekben akár 3-5 százalékos erősödést is elképzelhetőnek tartanak – írja a Bloomberg. Az SJS Market Ltd előrejelzése szerint a dollár az idei első negyedévben értékének 6 százalékát is elveszítheti.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.