BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Péntek 13. szerencsét hoz a forintnak és az OTP-részvényeknek

Ma reggelre valamennyi fontos devizával szemben erősödött a forint, a tegnap késő délutáni 280,77 forintról 278,5-ig csökkent az euró jegyzésára a bankközi devizapiacon. A dollárért reggel negyed tízkor 216,95 forintot kértek, a tegnap esti fél hatos 218,43 forinttal szemben. A svájci frank ára 208,08 forintról ma reggelre 206,68 forintra változott.

A hazai fizetőeszköz egyértelműen a váratlanul jól alakuló, nagy növekedést mutató idei második negyedéves német gazdasági adatokra reagált így. Emellett a francia GDP-adat is erősebb lett a vártnál. Az elmúlt napokban erősen negatív nemzetközi befektetői hangulat ma reggelre már egyébként is javulni kezdett.

Miközben a német és a francia gazdaság jelentősen gyorsult az idei második negyedévben, a magyar áprilistól június végéig inkább stagnált - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal és az Ecostat ma közétett közös gyorsbecsléséből. Az éves alapú növekedés azonban az első negyedévi 0,2 százalékról 0,8 százalékra gyorsult a naptári hatás kiszűrésével.

Friss deviza- és részvénypiaci adatok itt

A javuló nemzetközi hangulat jó látszik az ázsiai piacokon is, amelyek a mai reggelen korrekcióba kezdtek. A japán Nikkei 0,4, a dél-koreai Kospi 1,4 százalékos pluszban zárt. A kínai Shanghai Composite 0,8 százalékos emelkedést mutat. De erősödéssel nyitottak a nyugat-európai tőzsdék is. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index a kereskedés első perceiben 0,55 százalékkal, párizsi CAC-40 index 0,51 százalékkal, a frankfurti DAX-30 mutató 0,31 százalékkal emelkedett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 184,13 pontos bővüléssel, 22 448,07 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 0,83 százalékkal erősödött. Elemzők szerint az elmúlt napok eséseit követően ma felfelé korrigálhat a hazai tőzsde is. Itthon az emelkedést az OTP vezetheti, de óvatosan bekapcsolódhat a MOL és a Richter is. Szűk egy órával a nyitás után már 1,13 százalékon állt a BUX, az OTP, és a gyógyszergyári papírok is folyamatosan erősödnek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.