BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tartják magukat a kgfb-árak: a cascóval együtt olcsóbb lehet

Bár idén már csak azok válthatnak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést, akik 2010 előtt vásárolták autójukat, a legtöbb piaci szereplő minden korábbi kampánynál nagyobb mozgást vár. Becslések szerint 1-1,5 millió ügyfél, azaz 22-33 milliárd forint díjbevétel találhat új gazdára idén. Az évet érintő legnagyobb változtatások, a teljesítményalapú díjszabás és az év végi díjforduló megszűnése alaposan megmozgathatják a piacot. Ez utóbbitól a biztosítók az árak korrekcióját várják a következő években.

A jövő évi árak megjelenéséig október 30-áig kell várniuk azoknak az ügyfeleknek, akik új kgfb szerződést szeretnének kötni, ám az ügyfeleknek a tavalyinál sokkal nagyobb kedvezményre nem számíthatnak– mondja lapunk megkeresésére Marosvölgyi Péter, az AEGONdirekt.hu szakmai igazgatója. Tavaly átlagosan 22 ezer forint volt a kötelező éves díja a személy-gépjárművekre, hozzávetőleg fele annyi, mint 2003-ban, a „szokásos” kampányhullám időszakok előtt. Az árcsökkenés részben a piaci versenynek, részben az online díj-összehasonlításnak köszönhető. Úgy látja, ha biztosítók egy bizonyos határ alá nem mehetnek, mert az már a rendszer sérülékenységét veszélyeztetné, hiszen a befizetett díjakból a károkat rendezni is kell jövőre. A kgfb szerződések a szolgáltatóknak már egyébként sem hoz igazán profitot.

Egyes spekulációk szerint a kgfb díjakat feljebb nyomhatja az is, hogy a biztosítóknak 2010-ben már különadót is kell fizetniük, valamint idén elég kedvezőtlenül alakult a biztosítók kárhányada az árvíz és vörösiszap katasztrófa után történt kifizetések miatt.

Az árszabásra a kínálati mozgás is hatással lehet: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) októbertől felfüggesztette az AIM Általános Biztosító Zrt. számára a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések kötését és a meglévőket is fel kellett mondani, így mintegy 60-70 ezer autótulajdonosnak már biztosan új szolgáltatót kell keresnie. A piacra viszont új belépőként érkezik a román tulajdonú Astra Biztosító Zrt., amelynek árai jelentősen befolyásolhatják az év végi biztosító váltás kampány kötési statisztikáját.

Íme, a legnagyobb akciózók

A kötelező.hu szakértői portál elemzése szerint az igazi árverseny négy biztosító az Allianz, az Astra, a Genertel és a Wabard - között várható. A kötelező biztosítás megkötése során az autósok még mindig szinte kizárólag az ár alapján döntenek, így az a biztosító számíthat jelentős számú kötésre, amelyik elszántan beleveti magát az árversenybe.

Ilyen lehet az új szereplőként megjelenő Astra, amely az ügyfelek bizalmát nagy eséllyel próbálja majd ezzel az eszközzel megszerezni. A másik olyan biztosító, amelyiknek mindenképpen ügyfélbázist kell építenie, a tavalyi kampányból kizárt, idén visszatérő Wabard, amely kötési lehetőség híján az elmúlt évben korábbi személyautós ügyfeleinek jelentős részét elveszítette. A piacvezető Allianznak nem látszik más választása, ha tartani akarja piacvezető pozícióját, mint tavalyi stratégiájának követése: az új belépők számára várhatóan ismét igen nyomott díjakat hirdet meg – jelentős kampánykedvezményt alkalmazva. Tavaly ez a biztosító szerezte a legtöbb új ügyfelet, igaz, ezért jelentős árat fizetett: új kötéseinek mintegy felét a régi, magasabb díjas ügyfelei közül szerezte, vagyis jelentősen csökkent a díjállománya. Direktbiztosítói pozíciójának erősítése, valamint a kedvező üzemméret elérése érdekében a korábbi offenzív árpolitika alkalmazása várható a Generteltől, amely a tavalyi gyakorlathoz hasonlóan ismét újabb szeleteket igyekszik majd kihasítani a piaci tortából.Marosvölgyi Péter szerint az Astrának 70-100 ezer ügyfelet kell szereznie ahhoz, hogy hosszú távon is piacképes maradjon. Ezt csak úgy teheti meg, ha bizonyos szegmensekben – például vidéki, nagy teljesítményű autókra, vagy budapesti kis teljesítményű gépjárművekre – kedvezményeket ad. A bukaresti székhelyű Astra Biztosító Románia egyik vezető biztosító társasága. Korábbi hírek szerint az Astra idén a kötelező biztosítás területén 50 ezer új szerződésre akar szert tenni, amelyhez szinte biztosan nagy akciókat fognak ajánlani.

Jó hír az autósoknak, hogy idén – 2009-hez hasonlóan – casco biztosítást is jóval kedvezőbben lehet a kgfb-vel együtt kötni, mint az év többi hónapjában. A casco biztosítás átlagdíja az elmúlt években hozzávetőleg 50 százalékkal csökkent. Az idei díjszabásban egy átlagos autó sztenderd teljes körű cascojára 80-100 ezer forintot fizetnek ki a tulajdonosok. Kaszab Attila, a K&H Biztosító Zrt. nem-életbiztosítási üzletág vezetője szerint az internetes üzletkötés elterjedése, a casco termékek közötti különbségek csökkenése és a kötelező évfordulójának felszabadítása miatt népszerűvé válhat a kötelező és a casco együttkötése. Ha az autósok mindkét szerződést egy időben egy helyen kötik a biztosítók 10-30 százalékos kedvezményeket fognak nyújtani.

Szakmai vélemények szerint a legnagyobb kedvezményre - az új kgfb törvény alapján – azok számíthatnak, akik nagy hengerűrtartalmú, ámde kis teljesítményű autókra szerződnek. A korábbi köbcenti alapú díjszabást az autó tényleges teljesítménye szerint számolt árak váltják fel, mivel egyre több olyan gépjármű jelent meg a piacon, amelynek hengerűrtartalma kicsi volt, teljesítménye alapján azonban magasabb kockázati kategóriát indokolt volna. Ilics László, a Generali Providencia vezérigazgató-helyettese szerint az autótulajdonosok közel harmadának e számítás szerint drágul a kötelezője jövőre, de körülbelül ugyanennyien járnak jobban az idei díjszabáshoz képest.

Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) szóvivője szerint a személygépkocsik teljesítmény alapú besorolása nagyobb árdifferenciáltságot hozhat a piacon.

Az előző évek tapasztalata alapján, szélsőséges esetben akár több tízezer forinttal is drágább vagy éppen olcsóbb lehet jövőre ugyanannak az autónak a kötelező biztosítása. Átlagosan egy-egy kgfb újrakötéskor kétezer forintot spórolnak az autótulajdonosok.

Gilyén Ágnes úgy látja, hogy bár a kgfb-törvény az újonnan vásárolt gépkocsik esetében a vásárlás, illetve a szerződéskötés időpontjához köti a szerződés évfordulóját, még jó néhány évig megmaradhat az év végi kgfb-kampány. Csehországban például már évekkel ezelőtt megszűnt a kötelezős szerződések január elsejei évfordulója, ennek ellenére a szerződések harmadának még mindig január elsején van a fordulónapja. 
 
A MABISZ adatai szerint a tavalyi kampány során 1 millió gépjármű-tulajdonos cserélt biztosítót, 500 ezren pedig korábbi biztosítójuknál kötötték újra a szerződést. 2009-ben a szerződések száma 200 ezerrel emelkedett, s meghaladta a 4,1 milliót. Kötelező gépjármű-felelősségbiztosításból a szolgáltatók 129,3 milliárd forint bevételt könyvelhettek el.

Az idén január elsejétől hatályba lépett, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény – a korábban hatályos szabályozástól eltérően – egyértelműen rögzíti, hogy a biztosító az október 30-áig két országos napilapban és a honlapon nem csak a díjakat, hanem valamennyi korrekciós tényezőt tartalmaznia kell.

Ilyen lehet az új szereplőként megjelenő Astra, amely az ügyfelek bizalmát nagy eséllyel próbálja majd ezzel az eszközzel megszerezni. A másik olyan biztosító, amelyiknek mindenképpen ügyfélbázist kell építenie, a tavalyi kampányból kizárt, idén visszatérő Wabard, amely kötési lehetőség híján az elmúlt évben korábbi személyautós ügyfeleinek jelentős részét elveszítette. A piacvezető Allianznak nem látszik más választása, ha tartani akarja piacvezető pozícióját, mint tavalyi stratégiájának követése: az új belépők számára várhatóan ismét igen nyomott díjakat hirdet meg – jelentős kampánykedvezményt alkalmazva. Tavaly ez a biztosító szerezte a legtöbb új ügyfelet, igaz, ezért jelentős árat fizetett: új kötéseinek mintegy felét a régi, magasabb díjas ügyfelei közül szerezte, vagyis jelentősen csökkent a díjállománya. Direktbiztosítói pozíciójának erősítése, valamint a kedvező üzemméret elérése érdekében a korábbi offenzív árpolitika alkalmazása várható a Generteltől, amely a tavalyi gyakorlathoz hasonlóan ismét újabb szeleteket igyekszik majd kihasítani a piaci tortából. Tavaly hozott először nyereséget a kötelező A 2009-es év egyik legfigyelemreméltóbb eseménye a kgfb piacon az volt, hogy a termék 2000 óta először volt nyereséges - áll a PSZÁF keddi közleményében. Ez különösen azért is fontos tény, mert ugyanakkor – vélhetően többek között a verseny hatására – az egy szerződésre eső átlagdíjak mintegy 7 százalékkal csökkentek. A változás hátterében – összpiaci szinten – meghúzódó okok két további pozitív jelet is mutatnak: ha kis mértékben is, de javult (csökkent) a kgfb ágazat költséghányada, s ami különösen jelentős tényező, csökkent a káresemények száma is. A kárdarabszám apadásának egyik legfontosabb tényezője a személyi sérüléses károk számának csökkenése. A díjak csökkenése 2010 második negyedévi adatok alapján folytatódott: az egy szerződésre eső átlagdíj további 6 százalékkal esett és az egy szerződére eső kárfelhasználás is további 3 százalékos mérséklődést mutat. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.