BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Arannyal az adósságvírus ellen

Az arany árfolyama új rekordot döntött, elérte az 1394 dollárt unciánként, az ezüst 30 éves csúcson áll, azaz 26 dollárt is adnak egy unciáért. A világ vezető devizáinak lopakodó leértékelődésétől való félelem jelenleg a legfőbb befektetési motiváció szerte a világban.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed e heti döntése olajként önt 600 milliárd dollár friss likviditást a tűzre, ami részvények, ingatlanok és nem utolsó sorban a nemesfémek árfolyamát emeli új magasságokba – tájékoztat az aranypiac.hu.

A Fed a legtöbb más jegybankkal szemben nem elsősorban a pénzstabilitásra fókuszál, hanem elsőrangú feladatai közé tartozik a konjunktúra fenntartása is. E tekintetben most szemlátomást azt a stratégiát követi, hogy a dollár leértékelésével hozza helyzetbe az amerikai exportőröket, és így az USA gazdaságát. Obama elnök nyilatkozatokban is megerősítette már, hogy az elkövetkezendő öt évben az export felpörgetésétől kétmillió új álláshely megteremtését várják. Míg májusban a befektetők a görög államcsőd veszélye miatt vették a nemesfémeket, most a dollárban tartott vagyonok értékvesztésében látják a fő veszélyt.
 
Továbbra sem csillapodnak ugyanakkor a globális pénzpiacokon a turbulenciák, amelyek mindössze átmenetileg látszanak a háttérbe szorulni. Nagy valószínűséggel az államadósságok törlesztésének problémája a közeli jövőben ismét előtérbe fog kerülni, és ez az aranyárat tovább lökheti felfelé a növekedési pályáján, még ha most a gyors árfolyam növekedés után növekszik egy korrektúra kockázata is.
 
Lendületes növekedést tudhat maga mögött a befektetési arany piaca Magyarországon is. Számos, a forgalmazásra szakosodott vállalkozás végez már közvetítői tevékenységet, a vételi és eladási marzsok pedig a lehető legszűkebbre zsugorodtak. Ma már nincs olyan professzionális portfoliókezelő hazánkban, aki ne kínálna befektetési aranyat ügyfeleinek biztonsági tartalékként.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.