BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A pénzforgalmi szolgáltatók elterjedését hozhatja 2011

A banki költségek csökkenéséhez, a nagy ügyfélkörrel rendelkező szolgáltatóknál pedig új üzletágak kifejlődéséhez járulhat hozzá az úgynevezett pénzforgalmi szolgáltatók megalakulása.

Ugyan a jogszabályi változások már 2009-ben teret nyitottak pénzforgalmi szolgáltatók alapításának, de ennek felfutását csak a jövő évtől várja az IFUA Horváth & Partners tanácsadó cég.

Pénzforgalmi szolgáltató (PSP, azaz angolul ’payment service provider’) indításához elegendő 37,5 millió forint jegyzett tőke, míg bank esetében 2 milliárd forint az elvárás. Ez jelentős különbség, ami ugyanakkor azt is tükrözi, hogy mit várhatunk el a szolgáltatótól: elsősorban számlavezetési funkciót látnak el, főként fizetési tranzakciók (átutalások, beszedések, bankkártyás tranzakciók) menedzselésére szolgálhatnak. Gyakorlatilag ez nem különbözik egy banki folyószámlától, azonban a plusz szolgáltatások tekintetében erős versenytársai lehetnek a működő pénzintézeteknek.

„Egy pénzforgalmi szolgáltató megalapításának két célja lehet: a banki költségek csökkentése vagy önálló, piaci szereplőként való fellépés.” – magyarázza Huba Eörs, az IFUA Horváth & Partners ügyvezető partnere. „Jellemzően nagyvállalatok alapítanak PSP-t a saját tranzakciós költségeik lecsökkentésére, hiszen nem kell bankot igénybe venniük belső és külső pénzforgalmukhoz. Piacon PSP-ként akkor éri meg megjelenni, ha kiterjedt lakossági ügyfélkörrel rendelkeznek. Ilyenek a távközlési, a közüzemi, a kiskereskedelmi vagy a médiavállalatok. Valószínűleg az új szereplők új szolgáltatásokkal jelennek meg, vagy agresszíven árazzák termékeiket, hogy a bankokkal szemben megkülönböztessék magukat.”
 
Külföldön az a jellemző, hogy a PSP-k merőben új technológiákat hoznak be a piacra. Megjelentek olyan szolgáltatók, akik lehetővé teszik, hogy mobilon keresztül, annak a felmutatásával történjenek kifizetések (NFC technológia), ami a bankkártyás fizetésnél sokkal gyorsabb tranzakciót biztosít, ezzel kiváltva a bankkártyát. Nyugat-Európában pedig vannak olyan áruházláncok, amelyek pénzforgalmi szolgáltatói licensszel is rendelkeznek és többek között lehetővé teszik, hogy a pénztáraknál vegyenek fel pénzt a kártyatulajdonosaik. A szolgáltatók egy része pedig a számlavezetéshez kapcsolódó tranzakciókat ingyenessé téve próbál meg a bankoktól ügyfeleket szerezni. „Ezek a műveletek maguk is sok extra információt nyújtanak egy PSP-nek és a hozzá kapcsolódó vállalatnak, amely termékfejlesztésben, árazásban, különleges ajánlatok kialakításában veheti ennek hasznát, erősítve az ügyféllojalitást, csökkentve az elvándorlásban rejlő veszteségeket.” – mondja Huba Eörs.
 
Az IFUA előrejelzése szerint idehaza elsősorban az erős lakossági kapcsolattal rendelkező vállalatok vágnak bele a PSP-k alapításába (áruházláncok, telekommunikációs cégek, kiskereskedelmi vállalkozások, postai szolgáltatok). A fizetési forgalom alapján a piac mérete 80-100 milliárd Ft-ra tehető, amely jelenleg a bankok bevételeként jelenik meg. A jövőben a PSP szolgáltatók megjelenése a bankok számára okoz fejtörést, és az erősödő verseny biztosan tovább csökkenti a pénzforgalmi szolgáltatások költségét.

„A pénzforgalmi szolgáltatók az általuk vezetett számlákon elhelyezett pénzek felett nem rendelkezhetnek, azaz nem helyezhetik ki hitel formájában ezeket a pénzeket, így az ügyfelek számlán tartott pénze teljes biztonságban van.” - tette hozzá Pokol Gábor az IFUA PSP szakértője. Ugyanakkor – figyelmeztet a szakértő – a szerződő ügyfeleknek itt is érdemes alaposan átnézniük a feltételeket, hogy ne kapcsolódjon olyan extra kötelezettség a számlához, amit nem kíván vállalni az ügyfél.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.