Frank-euró átváltás: vegyem, ne vegyem?

 A svájci frank jól tartotta magát a nemzetközi hitelezésben az elmúlt tíz évben a többi, nagyobb valutával szemben. A Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) jelentő bankok bankszektoron kívüli, helyi adósoknál lévő, külföldi valutában jegyzett követelései 1999 végén 539,7 milliárd dollárt tettek ki, ez az összeg a 2008 végi csúcson 2.086 milliárd dollár volt, tavaly év végére pedig 1.925 milliárd dollárra csökkent. A svájci frank közben hűen őrizte 8 százalék körüli súlyát.

Ennek titka - nem titok! - a kamatelőny. Magyarországon a jegybank mostani alapkamata novemberi és a decemberi emelés után 5,75 százalék, miután az addigi 5,25 százalék, amely tavaly április végétől volt érvényben, rekord alacsony volt. Az amerikai alapkamatnak viszont ugyanennyi volt a csúcsa az elmúlt kilenc évben. Az Európai Központi Bank alapkamatának a csúcsértéke is csak 4,75 százalék volt - 2000. októbertől 2001. májusig -, és az elmúlt tíz évben 2,8-2,9 százalék volt az átlaga. A Svájci Nemzeti Bank célsávot állapít meg - ez a svájci frank háromhónapos londoni bankközi kamatára szól -, és ez az irányadó célsáv az utóbbi tíz évben 3-4 és 0-0,75 százalék között alakult, vagyis az euróénál és a dollárénál is rendszeresen alacsonyabban.

Az eladósodás főleg ott nőtt svájci frankban, ahol a kamatelőny különösen nagy: a felzárkózó közép- és kelet-európai gazdaságokban. Magyarország volt a rekorder - felfutás után 2006 elejétől a 2008 őszén kitört válságig már az új lakáshitelek több mint 80 százalékát, a kisvállalkozói hitelek felét váltották ki az ügyfelek svájci frankban -, de a térség többi országa sem igen maradt le. Ezekben az országokban a svájci frank aránya a teljes ügyfélhitel-állománynak átlagosan a 4 százalékára nőtt, Horvátországban és Magyarországon meghaladta a 10 százalékot.

Ám a svájci frank hitelek nem csak Kelet-Európában voltak népszerűek, hanem nyugaton is, például Dániában, ahol elsősorban a mezőgazdasági vállalkozók szerették, és főleg Ausztriában. Pár éve is még az osztrák háztartások összes tartozásának majdnem 30 százaléka volt külföldi valutában, csaknem kizárólag svájci frankban, szemben a körülbelül 5 százalékos euróövezeti átlaggal.

 A világválság okozta ijedtségben sokfelé - nem csak Magyarországon - korlátozták, megszüntették új hitelek kiadását svájci frankban. Ennek az óvintézkedésnek viszont ugyanaz a mellékhatása, mint annak, hogy a kelet-európai bizalomvesztés véget vetett a piaci hozamelőny játéknak (carry trade): hozzájárul a svájci frank felértékelődéséhez. Hiszen újabban szinte nincsenek új adósok és befektetők, akik eladnának svájci frankot. A hitel aktiválásakor ugyanis, amikor az adós számára hazai valutára váltja a bank a devizahitelt, valójában eladja a külföldi valutát az adós nevében. Most csak a régi adósok törlesztései hatnak a piacon, vagyis veszik a svájci frankot, ami drágítja azt.

A svájci frank drágulásának persze más okai is vannak. Az egyik a Svájcról alkotott "megbízható" nemzetközi összkép és a rendszeresen nagy svájci fizetési mérlegtöbblet, ami ösztönzi, hogy a piaci és nem piaci szereplők afféle kincsképző eszköznek, tartalékvalutának tekintsék és akképp vásárolják is a svájci frankot. Ez Svájcnak is jót tesz mint az egyensúlyi tényezők egyik eleme, amennyiben segít korlátozni az inflációt.

Csakhogy a mérlegnek van másik serpenyője is: a deflációs veszély, amit a túl erős frank okozhat. Ezért a Svájci Nemzeti Bank tavaly júniusig frankeladással fékezte a túlzott felértékelődést. Utána úgy ítélte meg, hogy a veszély enyhült és világgazdaság is kilábalt már annyira a válságból, hogy az exportot ne fenyegesse a túlzottan az erős frank. Úgyhogy a frankeladást abbahagyta.

E három tényező együtt drágította meg a frankot tavaly. Mostanában a frank menedékvaluta szerepe került előtérbe: az utóbbi hetekben tapasztalt spekulációs kilengéseit az euróövezeti államadósság-válsággal kapcsolatos, naponta változó piaci közérzet vezérli, miközben - és talán épp az árfolyam-alakulás tisztán spekulációs jellege miatt - még nincs jele annak, hogy a svájci központi bank be akarna avatkozni. A legutóbbi, decemberi döntésével változatlanul nulla közelében tartotta kamatcélját, egyszersmind kilátásba helyezte a nyíltpiaci beavatkozás lehetőségét, ha "defláció fenyegetne". Mivel azonban ezt nem követte tett, a piacon nem számítanak arra, hogy a svájci központi bank ismét megjelenik eladóként a piacon. A legközelebbi iránymutatás csak márciusban esedékes a banktól.

Aki tehát ezek után svájci frank hitelét euróhitelre szeretné átváltani, annak - a kísérő költségektől eltekintve - a következőket érdemes megfontolnia:

- a svájci frank kamata történelmi távlatban a legalacsonyabb, nem csak a forintkamathoz, hanem az euró- és a dollárkamathoz képest is,

az átváltással együtt járó, nagy tömegű frankvásárlás megemelheti a frank árát, amitől az átváltás előbb-utóbb mind többe kerülhet, utána viszont a frankhitelek törlesztésének fokozatos megszűnése leverheti a frank árfolyamát, ami csalódást okozhat annak, aki korán dönt az átváltás mellett,

és talán a legfontosabb: napi spekulációs árfolyam-ingadozásokra nem lehet hosszú távú döntést alapozni.

MTI Eco-->