BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó jel: Száguldással kezdték a részvények az évet

A részvények nagy emelkedéssel kezdték a 2011-es évet, és ez bíztató jel lehet az év hátralévő részére.

A befektetők ezt a "januári barométernek" nevezik. A részvénykereskedők évkönyve, a Stock Trader’s Almanac szerint a Standard and Poor’s 500 részvényt felölelő indexének emelkedése január első öt napja folyamán az esetek 90 százalékában emelkedést hozott éves szinten is. Jeffery Hirsch, az almanach szerkesztője az AP-nek elmondta: a Wall Streeten minden jel arra mutat, hogy az idei év is jó teljesítményt hoz majd.

2011 első kereskedési napján a Dow Jones ipari indexe 0,8 százalékkal emelkedett és 11 670,75 pontot ért el, ami a legmagasabb záráskori szint 2008. augusztus 28. óta. A Standard and Poor’s 500 1,1 százalékkal ugrott meg és 1 271,87 pontot ért el, a Nasdaq pedig 1,5 százalékos emelkedést ért el és 2 691,52 ponttal zárt.

A kurzusnövekedés széles körű volt, az S&P mind a tíz vállalata zöldben kezdett, de jól teljesítettek a kis cégek is, amelyek számára szintén az év eleje az egyik legkedvezőbb időszak az árfolyam szempontjából. Az emelkedő részvények száma három-egy arányban túlszárnyalta a csökkenőkét a New York-i értéktőzsdén. 

Ugyanakkor a kincstárjegyek árai csökkentek, mert a jobb gazdasági hírek hatására enyhült a kereslet az alacsony kockázatú befektetések iránt.  Európában is emelkedtek a részvények a nap folyamán, miután egy jelentés azt mutatta, hogy a feldolgozóipar azokban az országokban, amelyek az eurót használják, gyorsabb ütemben növekedett, mint az elemzők korábban jósolták. Az Euro Stoxx 50 index 0,6 százalékkal emelkedett, és Franciaországban és Belgiumban az iránymutató indexek több mint 2 százalékkal emelkedtek.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.