BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Magyarország észak-balkáni országnak számít"

Az euró svájci frankhoz és dollárhoz viszonyított erősödésére, valamint a magyar részvények drágulására számítanak a Raiffeisen elemzői. A szakértők főleg a Mol és az OTP papírjaiban látnak fantáziát. Magyarország pénzügyi kockázat szempontjából észak-balkáni országnak számít.

Kovács Mátyás, a hitelintézet devizaelemzője a bank befektetői konferenciáján elmondta, hogy az inflációs félelmek miatt az Európai Központi Bank kamatemelési ciklusba kezdett, melynek során várhatóan háromhavonta emeli az alapkamatot. Ennek hatására várhatóan erősödik az euró a svájci frankhoz és a dollárhoz képest. A szakértő szerint ezért jelenleg nem érdemes a frank alapú hiteleket euró alapúakra váltani. Az átváltáson szerinte 1,4-es frank/euró árfolyamnál érdemes elgondolkodni.

Az amerikai kötvényvásárlási program következtében nagyon sok pénz áramlik a világ részvény- és nyersanyagpiacaira – mondta Herczenik Ákos, a bank részvényelemzője. Szerinte a befektetők számára különösen vonzó célpontot jelentenek a fejlődő országok részvénypiacai, köztük a budapesti tőzsde is. Az elemző különösen a Molban és az OTP-ben lát árfolyamnövekedési lehetőséget. Az olajpapír a kőolaj árának növekedése miatt, a bankpapír pedig a svájci frank esetleges olcsóbb válása miatt értékelődhet fel a következő hónapokban. A gyógyszergyári részvények értékét azonban csökkenheti, hogy a kormány 120 milliárd forintot akar megspórolni a gyógyszerkasszán.

Az arany és az ezüst árának emelkedése az utóbbi hónapokban nagyon felgyorsult, ezért fennáll a veszélye az árfolyam megtorpanásának és esetleges visszaesésének – véli Keszeg Ádám, a bank árupiaci elemzője. Ismeretei szerint az arany ára elsősorban a fizikai aranytömbök vásárlásától, az ezüsté azonban az ezüsthöz kapcsolódó értékpapírokba áramló tőke miatt emelkedett, ezért az utóbbinál lát nagyobb esélyt a lufi kipukkadására.

Magyarország pénzügyi kockázat szempontjából észak-balkáni országnak számít – állítja Török Zoltán, a bank vezető elemzője. Az állami tartozások nemfizetésének kockázatát kimutató CDS-felárak nagysága és ingadozása ugyanis Magyarországnál sokkal jobban hasonlítanak a román és a horvát államadósság hasonló mutatóihoz, mint a cseh, szlovák vagy lengyel felárakhoz. A vezető elemző szerint az utóbbi fél évben először romlott az ország befektetői megítélése, a Széll Kálmán Terv 200 milliárd forintos kiadáscsökkentést és ugyanekkora bevételnövekedést előirányzó programja óta viszont jelentősen javult a pénzügyi befektetők véleménye az országról.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.