BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Adj el májusban" a jelszó - Az OTP a legnagyobb vesztes

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 73,74 pontos csökkenéssel, 23.263,76 ponton nyitott hétfőn. A múlt pénteki záró értékéhez képest 0,32 százalékkal gyengült.

 A vezető részvények közül egyedül a Richter papírok árfolyama emelkedik: 0,76 százalékos pluszban 36780 forinton áll. A legnagyobbat az OTP zuhant nyitás után több mint egy százalékos mínusszal 6185 forint. A Mol részvények kurzusa 0,21 százalékkal 23010 forintra, az MTelekomé pedig 0,37 százalékkal 538 forintra esett.

Balásy Zsolt a Concorde elemzője szerint folyamatosan romlik a hangulat a világban, egyedül a fejlett piacok dacolnak még az eladókkal, de egyre nehezebben. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a "sell in May and go away" ("adj el májusban és hajózz ki") üzemmód ezúttal működhet a világban és a magyar piacon egyaránt - fűzte hozzá. Nyitásban az elemző gyengülést vár és úgy véli, hogy az esésnek eddig a magyar piacon egyedül ellenálló OTP-be is lassan megérkezhetnek majd az eladók.

Piaci várakozások szerint a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken is gyengüléssel indult a kereskedés hétfőn. A hangulatot elsősorban az euróövezeti adósságválság körüli bizonytalanság és aggodalom ronthatja. Az euró árfolyamán már látszik a bizonytalanság, hétfőn hatheti mélypontra gyengült az euró, és a rossz hangulat a devizapiacról az értékpapírpiacra is átterjedhet kereskedők szerint.

A londoni FTSE-100 mutató 0,39 százalékot, a frankfurti DAX-30 index 1,07 százalékot, a párizsi CAC-40 mutató 1,37 százalékot gyengült a kereskedés első perceiben. Estek a meghatározó amerikai tőzsdemutatók pénteken: a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,79 százalékkal, 100,25 ponttal 12.595,67 pontra csökkent, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 34,57 ponttal, 1,16 százalékkal 2.828,47 pontra esett, az amerikai gazdaság egészét reprezentáló S&P 500-as index pedig 0,81 százalékkal, 10,88 ponttal 1.337,77 pontra gyengült.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.