BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A rossznál is van rosszabb - Így erősödik az euró

Az euró némileg erősödött kedden az ázsiai kereskedelemben, de előzőleg határozottan gyengült, mivel az eurózónával kapcsolatban negatív hírek érkeztek.

Az euróövezet pénzügyminiszteri csoportjának elnöke, Jean-Claude Juncker olyan megjegyzést tett, miszerint az euró túlértékelt, a német pénzügyminisztérium szóvivője pedig azt nyilatkozta, hogy a Görögországnak szánt második segélycsomag átadás nem biztos.

Az eurót 1,4609 dollárért adták-vették, miután előzőleg 1,4555 dollárra gyengült. A Reuters szerint az európai közös valuta több mint 4 százalékkal erősödött május 23 óta a dollárral szemben. A Görögországnak szánt újabb mentőcsomag körüli bizonytalanság ellenére az euró jelenleg támogatást élvez a dollár kitartó gyengeségének és azon várakozásoknak köszönhetően, hogy az Európai Központi Bank csütörtöki ülésén júliusi kamatemelést fog jelezni. Richard Grace, a Commonwealth Bank elemzője úgy vélekedett, hogy az eurózónából érkező nyomasztó hírek ellenére a közös európai deviza továbbra is jól teljesíthet, méghozzá főként az amerikai deviza gyengélkedésének hatására.

Ben Bernanke, a Fed elnök ma este sajtótájékoztatót tart, az elemzők pedig árgus szemekkel figyelik majd, elhangzik-e a likviditásbővítési program leállítására vonatkozó célzás. Egyelőre mindenesetre semmi nem utal erre, a könnyű pénz politikája pedig az amerikai gazdaság válság üzemmódját jelzi, egyúttal maga után vonja a dollár relatív gyengeségét és ehhez mérten az euró erősödését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.