BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lesz-e mészárlás a BÉT-en? - Aggódhatunk a Mol és az OTP miatt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10,24 pontos csökkenéssel, 22.664,42 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,05 százalékkal gyengült.

Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője pozitív fordulatot remél az elmúlt napok esése után.

Fontos szintekig csökkent a BUX, a vezető papírok közül pedig a Mol és az OTP, innen kisebb visszapattanás jöhet - mondta az elemző. Hozzátette, hogy az emelkedés csak óvatos lehet, mivel a világban továbbra is sok a kockázat, ilyen a görög adósságválság, valamint az, hogy a svájci frank történelmi csúcsra erősödött az euróval szemben.

Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője szintén elképzelhetőnek tart egy pozitív technikai korrekciót, miután az amerikai S&P 500 index fontos támaszt érintett meg a csütörtöki kereskedés során. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a görög adósságválsággal kapcsolatos félelmek továbbra is eladói nyomás alatt tartják a tőzsdéket.

A hazai piacon a Mol, és az OTP lehet kitéve leginkább a hangulatváltozásoknak, a gyógyszerpapírok továbbra is kiegyensúlyozottan szerepelhetnek. Érdemes figyelni a svájci frank árfolyamát, jelenleg úgy fest, hogy a 220-as szint felett stabilizálódik, mely igen rossz hír a devizahitelesek számára - fejtette ki az elemző.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője továbbra is negatív irányra számít, nulla közeli kezdés után. Véleménye szerint pénteken is a görög megmentésre vár a világ (Merckel-Sarkozy találkozó van a témában), de nehéz elképzelni olyan megoldást, ami megnyugtatná a piacokat, talán csak a bizonytalanság elmúlása lehet majd pozitívum, így délután ettől lehet egy nagyobb momentum valamelyik irányba.

Hozzátette: "egy valami biztos, mostanában csak rossz híreket és esést látunk, ez azért már megteremti a lehetőségét a javulásnak".

A BUX 148,93 pontos, 0,65 százalékos csökkenéssel, 22.674,66 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 13,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.