BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sötét hétkezdet után visszatérhet az optimizmus a piacokra

Az amerikai piacokat követve erősödéssel kezdhetik a szerdai kereskedést az irányadó nyugat-európai piacok. Az IG Markets elemzői szerint a londoni FTSE-100 0,89 százalékos, a frankfurti Xetra-DAX 0,57 százalékos, míg a párizsi CAC-40 0,31 százalékos emelkedéssel nyit.

Az elmúlt napok gyenge teljesítményét követően jelentősebb korrekcióba kezdhetnek szerdán a nyugat-európai parkettek, miután kedden az amerikai piacok az elmúlt évek egyik legnagyobb napi emelkedésével zárták a kereskedést. A Wall Street erősödését a nagy zuhanás miatti túladottságon kívül az is támogatta, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed monetáris tanácsa a keddi kamatdöntő ülését követően közleményben tájékoztatott arról, hogy még legalább két évig rekordalacsony szinten tartja irányadó kamatlábát. Elemzők szerint a testület ezzel azt jelezte, hogy szükség esetén készen áll a gazdasági növekedés és a piacok stabilitásának további támogatására.

Ugyanakkor a részvényindexek erősödése nem jelenti azt, hogy a kereskedők elfelejtették volna a világgazdasági kilátások, illetve az euróövezeti adósságválság miatti aggodalmaikat. "A piaci hangulat még nem stabilizálódott; ha lesz is árfolyam-emelkedés, göröngyös út vezet a talpra állás felé" - értékelt Kanajama Tosijuki, a Monex elemzője.

Hasonlóan vélekedtek a Crédit Agricole szakértői, akik arra figyelmeztettek, hogy az alacsony árfolyamszintek ellenére még kevesen vetik bele magukat a felvásárlásokba.

Nyugtatólag hathat a piacokra, hogy az európai pénzpiaci felügyelet kedden arról tájékoztatott, hogy nem tervezi a határidős eladási ügyletek (short eladás) betiltását. Korábban az athéni szabályozó jelentette be, hogy két hónapra tiltólistára teszi az ilyen, árfolyamesést ösztönző ügyleteket.

Hétfőn a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 95,97 kedden pontos, 1,89 százalékos javulással 5.164,92 ponton zárt.


A frankfurti Xetra-DAX 6,19 pontos, 0,10 százalékos mínusszal 5.917,08 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 51,00 ponttal, 1,63 százalékkal 3.176,19 pontra nőtt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.