BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BÉT: Felhúzta Németország a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 193,67 pontos, 1,24 százalékos emelkedéssel, 15.806,19 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 12,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője elmondta: a nap elején bizonytalanság jellemezte a piacot elsősorban az előző napi csökkenő amerikai zárás miatt, majd hamar emelkedni kezdtek az árfolyamok.

A befektetők Berlinre figyeltek, ahol a parlament döntött az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) jogkörnek bővítéséről.

A német Bundestag hatalmas többséggel, az ellenzéki képviselők támogatásával szavazta meg a kibővített euróövezeti támogatási alapot.

Az elemző elmondta: a magyar piacot befolyásolta, hogy az Európai Bizottság a távközlési szolgáltató cégeket sújtó, tavaly októberben bevezetett különadó eltörlésére szólította fel Magyarországot. A Magyar Telekom árfolyama jelentősen erősödött a hírre.

A Mol 5 forinttal, 0,03 százalékkal 14.700 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 80 forinttal, 2,46 százalékkal 3.330 forintra nőtt, forgalmuk 7,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 23 forinttal, 4,87 százalékkal 495 forintra emelkedett, forgalma 3,3 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 275 forinttal, 0,92 százalékkal 29.525 forintra csökkent, a részvények forgalma 332,7 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama nem változott 14.800 forintot ért, forgalma 16,1 millió forint volt.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.359,50 ponton zárt csütörtökön, ez 2,54 pontos, 0,19 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.