BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BÉT: hatalmas zuhanással indult a hét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 484,85 pontos, 2,89 százalékos csökkenéssel, 16.294,60 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 8,0 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője azt mondta: pesszimista hangulat uralkodott a piacon, a szokásosnál alacsonyabb forgalom mellett zajlott a kereskedés. Szerinte a befektetők a devizahitelek végtörlesztéséről szóló törvény szavazását várják. Úgy vélte, a következő pár napban még marad a hangulat, a hét hátralévő részében kis lélegzetvételhez juthatnak a piacok.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője kiemelte, hogy a magyar részvénypiac a nyugat-európai börzék emelkedésében nem tudott részt venni a múlt héten, az esésben azonban igen. Mint mondta, egyebek mellett az euróövezeti stabilitási aggodalmak felerősödése miatt romlott el a hangulat. A szakember aggasztónak nevezte a forint gyengülését.

A Mol 610 forinttal, 4,04 százalékkal 14.495 forintra csökkent, 2,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 125 forinttal, 3,34 százalékkal 3.615 forintra esett, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 3,25 százalékkal 476 forintra gyengült, forgalma 524,4 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 400 forinttal, 1,23 százalékkal 32.100 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 796,2 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 92,7 millió forintos forgalom mellett 40 forinttal, 0,26 százalékkal 15.220 forintra erősödött.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.