BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Keresettebb lehet a lízing

Viszonylag jól indult az esztendő a hazai lízingcégek szempontjából: az év első felében 159,19 milliárd forintot helyeztek ki, ez 16 százalékos növekedést jelent a múlt évhez képest.

Az első hat hónapban emellett már több szegmensben határozottan érezhetővé vált a konjunktúra hatása: elsősorban a flották, a nagy haszongépjárművek finanszírozása, az informatikai eszközök, valamint a mezőgépek kihelyezése teljesített nagyon jól.

A lízing további térnyerését elősegítheti, hogy több finanszírozási célnál is számos előnye van a banki hitelekkel szemben. A kis- és középvállalkozások számára elsősorban az eszközbeszerzéseknél lehet jó megoldás: ilyen a mezőgazdasági gépek, tehergépjárművek vagy egyéb gépek, berendezések beszerzése.

E konstrukció egyik nagy előnye, hogy a lízingbe vevők az igényeiknek megfelelően pontosan meg tudják határozni, milyen beruházási eszközöket milyen időpontban kívánnak megvásárolni. A szerződések emellett maximálisan átláthatók, hiszen a lízingdíj mértéke és a szerződés futamideje kezdetektől ismert. A többnyire komoly forráshiánnyal küzdő kkv-k számára komoly érv e mellett az is, hogy egy banki hitelhez képest jóval alacsonyabb saját erő is elegendő lehet a szerződéskötéshez: ennek oka, hogy az eszköz a futamidő végéig a lízingbe adó tulajdonában marad, vagyis a fedezet jóval „erősebb”, mint akár jelzálogalapú banki hitel esetében.

A finanszírozás e módjának további nagy előnye, hogy a lízingtársaság által biztosított finanszírozás során a beruházás időpontjában a likviditás nem csökken, s az idegen tőke aránya nem növekszik. A lízingdíjak révén a beruházás költségei egyenletesen, a „pay as you earn” elv szerint arra az időtartamra oszlanak el, amikor a lízing tárgyát képező eszközzel már bevétel realizálható.

A lízing persze nem csak az ügyfelek számára jelent sok esetben vonzóbb megoldást a hitelnél. A válság hatására ugrásszerűen megnőtt a nem fizető adósok aránya a banki portfóliókon belül, különösen azon hitelintézeteknél és lízingcégeknél, amelyek a kis- és középvállalati szegmensben voltak erőteljesen jelen. Mind a finanszírozás indulásakor, mind pedig a problémás ügyletek átstrukturálásakor a finanszírozók igyekeztek egyre nagyobb arányú fedezetet állítani az ügyletek mögé. Mivel azonban a lízing eszközalapú finanszírozást tesz lehetővé, az ezzel foglalkozó cégek számára a tulajdonjoghoz kapcsolódó előnyök egyértelműen előtérbe kerültek. A Bázel II által megkövetelt szigorúbb tőkemegfelelési követelmények miatt a bankok számára is kedvezőbb, ha a vállalatokat lízing formában finanszírozzák.

A lízing előnyei (a kis- és középvállalkozások finanszírozásánál)

l nagy átláthatóság

l a hitelhez képest alacsonyabb önerő

l a finanszírozók számára

nagyobb biztonság

l jobb likviditási helyzet

l kiegészítő szolgáltatások

lehetősége

l optimálisabb mérlegszerkezet

l a hitelhez képest alacsonyabb önerő

l a finanszírozók számára

nagyobb biztonság

l jobb likviditási helyzet

l kiegészítő szolgáltatások

lehetősége

l optimálisabb mérlegszerkezet -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.