BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebbet panaszkodtunk a bankokra, biztosítókra

Az első fél évben 9,9 százalékkal csökkent a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) érkező beadványok és megkeresések száma az előző fél évhez viszonyítva, a pénzügyi szervezetekhez érkező panaszok száma pedig 1,2 százalékkal nőtt, vagyis gyakorlatilag stagnált.

A felügyeleti beadványok száma (3168) a PSZÁF jelentése szerint 2010. második fél évéhez viszonyítva 26,4 százalékkal mérséklődött, ami a két legnagyobb részesedéssel bíró pénzpiaci és biztosítási szektort érintette jelentősen. Az előbbi esetében a csökkenés mértéke közel 22 százalék volt, míg az utóbbinál a 34 százalékot is meghaladta.

A pénztári szektorra érkezett beadványok száma növekedett ugyan az előző fél évhez képest, de darabszámuk a vizsgált időszakban nem tekinthető jelentősnek. A PSZÁF-hoz érkezett összes fogyasztói beadvány 63 százalékát a pénz- és tőkepiaci szektorral kapcsolatos beadványok tették ki. Az első fél évben leginkább a szolgáltatás minőségével, az elszámolások, megbízások teljesítésével és az egyéb ügyviteli hibákkal összefüggő beadványokkal fordultak a felügyelethez az ügyfelek, ezek együttesen az öszszes beadvány mintegy felét tették ki.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.