BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

OTP, FHB-felfüggesztés - nagy bukásra készülnek?

Felfüggesztették az OTP és az FHB részvényeinek tőzsdei kereskedését hétfőn a nyitás előtt.

A Budapesti Értéktőzsde a honlapján - a felfüggesztés tényén kívül - egyelőre nem tette közzé az indokot tartalmazó határozatát. Pénteken az OTP több mint 10 százalékot zuhant napközben, amellyel elérte az árelmozdulást jelentő szintet, miután Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette, a svájci frank alapú hitelek 180 forinton való végtörlesztését tennék lehetővé (illetve az euró alapú hiteleknél 250 forinton).

A kereskedés folytatásával az OTP elérte a 15 százalékos napon belüli maximális esési szintet, majd közel 11 százalékos mínuszban zárt a bankrészvény.

Ma 13 órakor Orbán Viktor miniszterelnök szólal meg, és ismertetheti a végtörlesztéssel, illetve az ÁFA visszafizetésével kapcsolatos kérdéseket. Idén 250 milliárd forintnyi ÁFA-t kell visszafizetni a kormánynak.

A piac a devizahitelek rögzített árfolyamon történő végtörlesztéséről pénteken napvilágot javaslatról vár részleteket. A kormány vasárnap tárgyalt a Fidesz-KDNP frakció javaslatáról. A parlamenti ülés Orbán Viktor miniszterelnök beszédével kezdődik hétfőn délután. A kormányfő az euróválság hatásainak kivédését szolgáló akciótervet jelent be, és várhatóan beszámol a vasárnapi kormányülés döntéseiről is.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője pénteken jelentette be: a Fidesz-KDNP országgyűlési frakciója azt javasolja a kormánynak, tegye lehetővé, hogy a devizahitelesek adósságukat rögzített árfolyamon, egy összegben végtörleszthessék. A javaslat szerint a svájci frank alapú hiteleket 180, az eurót 250 forintos árfolyamon végtörleszthetnék az adósok, s a bankoknak kellene viselniük a tranzakció teljes költségét.

Elemzők szerint a lépés hatalmas veszteségeket okozna a bankoknak, emellett a tömeges végtörlesztés devizakereslettel jár, ami jelentős mértékben gyengítené a forintot.

A bejelentést követően az amúgy is borús nemzetközi hangulatban az OTP árfolyama a megengedett maximális mértékben, 15 százalékkal zuhant, ekkor 3.560 forintot ért a bankpapír. Végül 10,70 százalékos eséssel, 3.740 forinton zárta a pénteki kereskedést. Az FHB árfolyama 5,4 százalékkal 589 forintra csökkent pénteken.

Mit mondott délután Orbán?

Az Otthonvédelmi Akciótervben rögzítik a korábban megállapított devizaárfolyamokat és lehetővé teszik az egyösszegű visszafizetést, forintban. A kormány úgy látja, hogy ez a döntés nem ingatja meg a hazai bankrendszert.  A miniszterelnök kijelentette: az OTP és az FHB mögött ott áll a magyar állam, a külföldiek mögött pedig az anyabankok. A külföldi bankok már most is csökkenti aktivitásukat Magyarországon, sőt - mondta Orbán - egyes külföldi cégeknél a vezetői jutalmak alapja a magyar hitelezés csökkentése.

A magyar jog lehetőséget ad arra, hogy az állam beavatkozzon a korábban kötött jelzálogszerződésekbe. Várható, hogy ezt a döntést megtámadják külföldi szervezetek, ezekre megfelelő válaszintézkedésekkel reagál majd a kormány.

  • További, a bankokat terhelő intézkedéseket a végtörlesztésen túl nem írnak elő a frakciók.

  • A forintban felmerült költségeket a tervek szerint csak forintban lehet elszámolni.

  • Be kell vezetni a devizahitelek átlátható, a referenciaárfolyamhoz kötött kamatmegállapodását.

  • A bankokat emellett pozitv adóslista felállítására kötelezik.

  • Ha az ügyfél részt vesz a bankok által kialakított mentőcsomagban, az elengedett tartozás-rész után nem kell befizetnie a 16 százalékos szja-t.

  • A 2012-es költségvetési hiánycélt 3 százalék alatt állapítják meg.

  • Fordított adózást vezetnek be a mezőgazdaságban

  • Új, 35 százalékos luxusadó bevezetésére kért engedélyt a kormány az EU-tól

  • Egyes esetekben a cégbíróság által megszüntetett cégek tulajdonosai nem alapíthatnak új céget, az adószám felfüggesztése helyett törölnék az adott vállalkozás adószámát
  • Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.