BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eddig eshet ma az OTP - Még nagyobb a bizonytalanság

Az uniós csúcs várhatóan nem hoz megváltást a piacokra, így a bizonytalanság is fokozódhat pénteken - mondták az MTI által kérdezett elemzők, akik nulla körüli nyitást várnak a BÉT-en.

A Merkel-Sarkozy "szappanoperára" figyelnek a tőzsdék, de úgy tűnik szerdáig tovább kell várni a döntésre, így a piacon erős kilengések várhatók - mondta Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője. Ugyanakkor a csütörtöki kereskedésben New-York-ban pozitív fordulat következett be, így a budapesti nyitás a csütörtöki záróárakkal történhet.

Az elemző arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyengülő forint miatt nem zárható ki a nap folyamán további esés, az OTP támasz 3.200 forinton van, a Richteré pedig 33.000 forinton.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint az irány ezen a héten nem dől el, a döntés a jövő hétre tolódik. Így továbbra is az a kérdés, hogy ki tud-e törni a világ az utóbbi három hónap sávjából, mivel a pénteki nap sem tűnik karakteresnek, nulla körüli nyitás várható

"De az is látszik, hogy az előjelek alapján immár borítékolhatóan kudarcot jelentő hétvégi EU csúcs ellenére sem esünk, valamint a világban látható részvény pesszimizmus és a szezonálisan kedvező időszak közeledte mind arra utal, hogy akár emelkedés is lehet itt még az év hátralevő részében" - fogalmazott a Concorde elemzője.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 356,11 pontos, 2,04 százalékos csökkenéssel, 17.105,39 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.