BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebb az újonnan adott hitel

A nem pénzügyi tevékenységet folytató mikro-, kis- és középvállalkozások öszszesen 1796 milliárd forintnyi új hitelt vettek fel a bankoktól 2011 első kilenc hónapjában, ez 15,7 százalékkal elmarad az egy évvel korábbi mennyiségtől – derül ki a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) honlapján közzétett adatokból.

A tortából a legnagyobb szeletet a középvállalkozások hasították ki: a teljes mennyiségből több mint 41 százalékkal részesedtek. A kisvállalkozásokra 31,5, a mikrocégekre pedig valamivel több mint 27 százalék jutott. A felügyelet adataiból is jól látszik, hogy az idén is elsősorban forgóeszköz-finanszírozásra vették fel az új hiteleket a cégek. Az éven belüli kölcsönök aránya ugyanis majdnem 75 százalék, és a folyószámlahitelek súlya is meghaladja a 35-öt az összes kihelyezésen belül. A devizahitelek aránya viszont viszonylag magas, 35 százalék feletti arányt képviselt.

A PSZÁF szeptemberre vonatkozó gyorselemzése szerint a kilencedik hónapban sem változott különösebben a helyzet a piacon. E szerint a hitelintézeti szektorban – a tisztítatlan adatok alapján – szeptemberben ugyan a nem pénzügyi vállalkozások bruttó hitelállománya 4 százalékkal bővült, a forintban összesített állományok emelkedése azonban a hazai deviza gyengülése miatt keletkezett. Az árfolyamszűrt adatok szerint a nem pénzügyi cégek hitelállománya gyakorlatilag nem változott. Figyelemre méltó viszont, hogy a teljes hitelintézeti szektoron belül a fióktelepek tovább növelték piaci részesedésüket: ez az összesített állományon belül már 6,7 százalék, szemben a 2010 végi 5,9-del. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.