BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Majdnem megúsztuk - Nem rossz teljesítmény a forinttól

Majdnem megúsztuk a kohéziós alapok befagyasztását, de végül mégis úgy döntöttek az uniós pénzügyminiszterek, hogy megszavazzák a 2013-as források elzárását. Ezzel szeretnék ösztönözni a kormányt, hogy újabb reformintézkedéseket vezessen be – írja devizapiaci összefoglalójában a Commerzbank.

Június 22-ig kaptunk haladékot, addigra kell prezentálnia a kormánynak egy új, 140 milliárd forintos  hiánycsökkentő programot, amit bevételnövelésből,  kiadáscsökkentésből vagy ezek kombinációjából kell elérnie. Ha a  júniusi csúcson elfogadják Magyarország deficitcsökkentő  intézkedéseit, akkor a tegnap megszavazott eljárást azonnal  felfüggesztik. Ezzel párhuzamosan az IMF-nek is imponálna egy új  hiánycsökkentő csomag, mivel ez segítené az álláspontok közeledését,  amit az OECD országjelentés is első helyen szorgalmaz.  A forint  291,50-292 között indítja a napot, ami viszonylag erős szint az elmúlt  néhány naphoz képest, ami az erősödő dollár mellett nem is olyan rossz  teljesítmény. 

Enyhén pozitív csengésű FED kommentár  hangzott el tegnap este a kamatdöntő ülés után az Egyesült  Államokban. Bernanke úr beleszőtte a mondandójába az elmúlt időszak  javulgató adatait (ami főleg a munkanélküliségre vonatkozik). A QE3-as  program esélye tovább csökkent, de képletesen szólva az oda vezető  ajtót nem csapták be maguk előtt, hiszen a gazdasági helyzet továbbra  is törékeny, az eddigi pozitív folyamatok könnyen a visszájára  fordulhatnak.

A dollár a fenti hírekre erősödéssel reagált az euróval  szemben, az euró/dollár árfolyam 1,31-ről ma délelőttre 1,3040-ig  esett. Miután az eurózónában a görög dráma lecsengőben van, egyre  inkább a fontosabb amerikai makroadatok fogják a kereskedői  hangulatot irányítani. Holnap és pénteken például sok fontos adat kerül  napvilágra, többek között a februári termelői árindex, a Philadelphia  FED-Index és az infláció - utóbbi az előzetes várakozások szerint az  USA-ban is gyorsulni látszik. 

Ami a svájci frankot illeti, Thomas Jordan várhatóan kitart az elődje  által képviselt árfolyamküszöb mellett, a megkérdezett elemzők nagy  többsége erre számít. A deflációs veszély már nem olyan fenyegető az  energiaárak meredek emelkedése miatt. A svájci gazdaság már mutat  apró pozitív jeleket, így előbb-utóbb el lehet hagyni az  árfolyamküszöböt, de Jordan úr korábban úgy nyilatkozott, hogy akkor  lehet szó a küszöb kivezetéséről, ha a piacok megnyugvásával  párhuzamosan nem lesz erős kereslet a menedékdevizákra. Egy nappal  az SNB kamatdöntő ülése előtt 3 hetes csúcsra ért az euró a frankkal  szemben, kizökkenve az 1,2050-1,2060 közötti szűk sávból ma reggel  már az euró/frank árfolyama az 1,21-es szintet közelíti. 

 


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.