BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fokozott figyelem mellett érdemes felülni a bikára

Az április meglehetősen pesszimistán kezdődött, a piacok csökkenő üzemmódba kapcsoltak. Hétfőn azonban fordulat jeleit fedezhettük fel a parkatten, melyet a tegnapi jelentős emelkedés megerősített – írják elemzésükben az Erste Befektetési Zrt. közgazdászai.

Kedvező hírek is segítették az emelkedést: az IMF megemelte a globális gazdasági növekedési várakozásait (az ideit 3,5 százalékra 3,3 százalékról, a jövő évit 4,1 százalékra 4 százalékról), a spanyol rövidtávú kötvényaukció is sikeresen lezajlott (igaz a hozamok nagyot ugrottak), és a német ZEW index is kétéves csúcsra emelkedett – mutatnak rá az Erste elemzői.

Ráadásul az amerikai gyorsjelentések sem okoztak csalódást. A kedvező hírek tehát katalizátorként szolgáltak az árfolyamoknak, de valójában arról van szó, hogy az április folyamán már sokan zárták a pozíciókat, és további esésre számítottak (az AAII szentiment index szerint 28 százalék vár emelkedést, és 42 százalék csökkenést), ezek az adatok pedig a hét eleji fordulatot erősítik – vélekednek a közgazdászok.

Úgy látják, hazai fronton is van remény az árfolyamok javulására, persze egyelőre rövidtávú emelkedésről beszélünk. A Mol esetén a 200 napos mozgóátlag (17.850 forint) az első megálló, az OTP pedig a 20 napos mozgót (3.830 forint) tesztelheti vissza. Fokozott figyelem mellett tehát érdemes felülni a bikára, de az ellenállások áttörését egyelőre óvatos optimizmussal kezelnénk.

Nemzetközi hírek

USA, Európa:

- Újra élet költözött a tengerentúli piacokra, és hetek óta nem látott mértékben emelkedtek az indexek, a Dow 13.000 pont felett fejezte be a kereskedést (Dow 1,5 százalék, Nasdaq 1,82 százalék, S&P500 1,55 százalék).

- Az európai tőzsdéken még látványosabb volt a hegymenet, a DAX márciusban erősödött utoljára napon belül ekkorát (DAX 2,65 százalék, CAC40 2,72 százalék, FTSE100 1,78 százalék).

- Jól sikerült a tegnapi spanyol aukció, a rövid futamidejű kötvényekből 3,2 milliárd eurónyi állampapírt értékesített az államadósság kezelő. A 10 éves kötvények hozama 6 százalék alá csökkent, a héten azonban lesz még kötvényaukció, melyet kiemelten fognak figyelni a befektetők.

- A technológiai szektor ismét magához tért, az Apple 5 százalék pluszban zárt, és a Dow mind a 30 komponense emelkedett.

- Az IBM tegnap piaczárás után publikálta negyedéves számait. A technológiai vállalat 3,1 milliárd dollár profitot könyvelt el, ami részvényenként 2,61 dollár a 2,66 dolláros várakozással szemben. Az egyszeri tételektől tisztítva azonban 2,78 dollár a részvényenkénti nyereség. A bevétel 24,7 milliárd dollár volt, a 24,8 milliárd dolláros előrejelzéssel szemben.

- A Coca-Cola gyorsjelentése jobb lett a vártnál, a 89 centes részvényenkénti nyereség meghaladja a 87,4 centes várakozást, de az egy évvel korábbi 82 centnél is nagyobb lett az üdítőital gyártó profitja. Az árfolyam 2 százalék pluszban zárta a kereskedést.

- Tegnap délután a Goldman Sachs is publikálta a negyedéves számait. A várt 3,55 dollár helyett 3,92 dollár lett a részvényenkénti nyereség, és a bevételek is jól alakultak 9,45 milliárd dollár helyett 9,95 milliárd dollárra ugrottak. Ennek ellenére az árfolyam 0,75 százalékot esett.

- Az egy évvel ezelőtti 17 centről 23 centre ugrott a Yahoo! egy részvényre jutó eredménye, míg a piac 17,7 centre számított. Az eredmény zárás után látott napvilágot, és ekkor közel 3 százalékot erősödött a papír.

- Az Intel 53 centes profitot jelentett zárás után, mely meghaladja az elemzők 50,6 centes várakozását. Piac utáni kereskedésben 3,1 százalékot csökkent a kurzus.

Olaj, arany:

- Tegnap erősödéssel kezdődött az arany kereskedése, az 1.652 dolláros nyitást követően 1.634 dollárig esett az árfolyam, majd megfordult és 1.649 dollárig kapaszkodott vissza zárásra.

- Az olaj emelkedő irányba fordult tegnap, és 1,4 százalékos pluszban zárta a kereskedést. 103 dollárról 104,2 dollárig menetelt az árfolyam.

- Az Amerikai Energiahivatal ma publikálja az olajkészletek alakulását. Kőolaj terén 1,8 millió hordós emelkedésre, míg benzin terén 1,1 millió hordó csökkenésre számítanak az elemzők.

Távol-Kelet:

- A japán piac 2 százalék feletti mértékben emelkedett, de a kínai tőzsdék is erős pluszban kezdték a napot (Nikkei 2,14 százalék, Hang Seng 1,2 százalék, Shanghai 1,9 százalék).

- A japán jegybank megemelte az inflációs előrejelzését az idei és a jövő évre vonatkozóan, a jelenlegi 0,1 százalékos adatot 0-0,5 százalékra módosították, a következő évi adatot pedig 0,5 százalékról 0,5-1 százalékra emelték.

Devizák:

- A forint kurzusa erősödött a tegnapi jó hangulatban. Az árfolyam eltávolodott a 300-as lélektani szinttől, és a 20 napos mozgóátlagot megközelítve 296 forintig zuhant zárásra az euróval szemben.

- A dollár mozgása nem volt ilyen látványos, a hétfői gyengülést követően tegnap 1,31 környékén oldalazott a tengerentúli fizetőeszköz az euróval szemben.

Határidős piacok: - A határidős indexek a negatív tartományban vannak ma reggel.

Vállalati hírek

- A Total elkötelezett az argentin kitermelés fokozásában, miközben a Petrobras felülvizsgálja befektetéseit, hangzott el egy nappal azután, hogy Argentína legnagyobb energiacége, az YPF állami felügyelet alá került. Az argentin elnök az olajcégeket hibáztatta az országban tapasztalható üzemanyaghiány miatt.

- A Banco Bilbao perui leánybankja, a BBVA Banco Continental 75,3 millió dollár értékben kínál 2019-ben lejáró kötvényeket.

- Szintén a Banco Bilbao-val kapcsolatos, hogy sajtóhírek szerint a bank 1,5 milliárd eurónyi nem teljesítő hiteltől válna meg azok eladásával.

- Az Unicredit 500 millió eurónyi 7 éves kötvényt bocsát ki.

- A Daimler szóvivője elmondta, hogy a cég nem kívánja megvenni a Ducati Motort, miután előzőleg az olasz sajtóban megjelent, hogy a Daimler is ajánlatot tehet a luxusmotor gyártóra.

- Bangladeshben nyitott fiókot a Commerzbank, így már 52 országban van jelen.

- Áldott Zoltán, az INA elnöke egy interjúban elmondta, hogy a kormányváltást követően megváltozott Horvátországban az INA-val és legnagyobb tulajdonosával, a MOL-lal kapcsolatos hozzáállás. Hozzátette, hogy a horvát cég a sisaki és a rijekai finomítók modernizálása mellett kiemelt célként kezeli a benzinkúthálózat felújítását is.

- A Magyar Telekom mellett a Vodafone és a Telenor is bíróságon támadja meg a frekvenciatender eredményét arra hivatkozva, hogy az árverési eljárás dokumentációja nem volt összhangban a hatályos jogszabályokkal. Ha a bíróság hely ad a felfüggesztési kérelemnek, akkor a negyedik mobilszolgáltató nem veheti használatba az elnyert frekvenciákat.

- Ma forog utoljára osztalékszelvénnyel az Egis. A cég részvényenként 120 forintot fizet május 2-től.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.