BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Először szíven ütötte a Mol tulajdonosokat Matolcsy

Izgalmas napon voltunk túl tegnap is. A görögök továbbra is kellő izgalmat okoztak. Mára a Syriza elnöke is belátta, hogy nem tud kormányt alakítani, és visszaadta az elnöknek a kormányalakítási megbízást. Vagyis most a Paszokon, az eddig vezető politikai erőn van a sor, írják elemzésükben az Erste Befektetési Zrt. közgazdászai. Hozzáteszik, nem tartják valószínűnek, hogy nekik sikerülne bármit elérni.

A feladat lehet, hogy arról szól, a Paszok képes-e megegyezni a legkisebb parlamentbe került szélső balos Demokratikus Baloldallal és az Új Demokráciával is. Ha így lenne, akkor stabil többséggel felállhatna az új kormány. Ha nem, akkor valószínűleg új választások lesznek. Ha ezt összekötik egy uniós szavazással, akkor emelkedhet a centrum eredménye, ha nem, akkor a görögök el is hagyhatják az EMU/EU-t, vélekednek az elemzők.

A spanyoloknál is zajlanak az események. Egyes hírek szerint további 34 milliárd euró céltartalékot írna elő a bankoknak a kormány a korábbi 54 milliárd eurót követően. Pénteken állítólag okosabbak leszünk.

Magyarországon Matolcsy úr hozta izgalomba a Mol részvényeseket. A 30 százalékos vállalati adó először szíven ütötte a Mol tulajdonosokat, aztán kiderült, hogy a hír nem rosszabb, hanem jobb az előzetes várakozásnál. A többi adó a várakozásoknak megfelelően alakul a kormány tervei szerint.

Közben a Magyar Telekom és a Richter is publikálta az eredményét. Míg az MTel eredménye várakozásoknak megfelelő lett, amit jónak értékelünk (növekvő árbevétel, stb.), addig a Richter egyszeri tételeknek köszönhetően nagyon jó eredménnyel rukkolt elő. Ha a magas mérföldkőfizetésekkel nem számolunk, az eredmény akkor is a tavalyi első negyedéves eredmény körül alakulhatott, amely meghaladja a piaci várakozást. Vagyis összességében a nemzetközi piacokat és az egyedi magyar híreket is figyelembe véve, ma emelkedhet a BUX, annál is inkább, mert lokális mélypontot ütött tegnap – mutatnak rá a közgazdászok.

Nemzetközi hírek

USA, Európa:

- Fokozódott a feszültség a piacokon, ezért mínuszban kezdték a kereskedést a vezető tengerentúli mutatók.

- A ma esedékes hitelrészlet nagy részét átutalja az EFSF a görögöknek, bár ezt tegnap számos ország ellenezte. Az eredetileg esedékes 5,2 milliárd euróból 4,2 milliárd eurót kap a déli állam.

- Tegnap publikálta negyedéves eredményét a Cisco. Az egy részvényre jutó eredmény a 47 centes várakozásoknál egy centtel lett jobb. A cég bevételei 11,5 milliárd dollárra nőttek a tavalyi 10,9 milliárd dollárról. A jó eredmények ellenére 8 százalékot esett zárás után a papír, ami annak köszönhető, hogy a menedzsment rontott a folyó negyedéves kilátásokon. A cég szerint 2-5 százalékkal nőhet a bevétel, és az eredmény 44-46 cent között lehet részvényenként. Az elemzők ezzel szemben 7 százalék feletti bevétel bővülést, és 49 centes eredményt várnak.

Olaj, arany:

- Az olaj árfolyamát továbbra is a 200 napos mozgóátlag tartja. Tegnap ismét eséssel indult a kereskedés, de a 95,2-es mélyponton irányt váltott az árfolyam, és 96,8-ig korrigált vissza zárásra. Napok óta látványos alsó kanóccal zárja a kereskedést a kőolaj, ami rövidtávon fordulós jelzés lehet, a 200 napos mozgóátlagról hamarosan korrekció indulhat.

- Az Amerikai Energiahivatal tegnap publikálta az olajkészletek alakulását. Kőolaj terén 2 millió hordó növekedésre számítottak, ezzel szemben 3,6 millió hordóval nőttek a készletek. Benzin terén 750 ezres csökkenés helyett 2,6 millióval zsugorodott a készlet.

- Folytatódott az árfolyam esés az aranyban. Tegnap 1.606 dolláron indult a kereskedés, és zárásra 1.589 dollárig süllyedt a kurzus, de 1.580 dolláron is járt napközben. Rövidtávon rendkívül túladott a kurzus, egyre közelebb járunk a korrekcióhoz.

Távol-Kelet:

- Gyengélkednek az ázsiai piacok, egyedül a japán index mutat napon belül emelkedést (Nikkei -0,09 százalék, Hang Seng -1,1 százalék, Shanghai -0,13 százalék).

- Az ausztrál piacon munkanélküliségi adatok láttak napvilágot a reggeli órákban, a foglalkoztatottak száma 15.500 fővel bővült, a várt 5.000 fős csökkenés helyett. A munkanélküliségi ráta 4,9 százalékra süllyedt áprilisban az előző havi 5,2 százalék után. Az elemzők a jó adattal szemben enyhe 0,1 százalékpontos emelkedésre számítottak.

- A Kínában publikált export adat gyengébb lett a vártnál, a piac 8,5 százalékos bővülést várt, ezzel szemben csak 4,9 százalék lett az adat. Az import bővülése még lassabb volt áprilisban, 10,9 százalék helyett mindössze 0,3 százalék.

- A japán állam úgy döntött, hogy államosítja a fukushima-i erőművet is kezelő Tepco céget. Az 50 százalékos részesedésért cserébe 1.000 milliárd jennel tőkésíti fel a vállalatot.

Devizák:

- Nagyot erősödött tegnap a dollár az euróval szemben, miután szignifikánsan elesett az 1,3-as támasz. 1,3-ról indult az áresés a nap elején, és zárásra 1,292-ig zuhant a kurzus. A reggeli órákban kisebb korrekció látható, ennek ellenére nagyobb a valószínűsége a dollár további erősödésének a következő hetekben.

- A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat újabb mélypontra lökte tegnap délután a forintot az euróval szemben. Az árfolyam a 20 napos mozgóátlagig, 291,4-ig gyengült tegnap, ahonnan irányt váltott, és zárásra 290-ig süllyedt vissza.

Határidős piacok: Mind az amerikai, mind az európai határidős indexek a pozitív tartományban vannak ma reggel.

Vállalati hírek

A Magyar Telekom jó eredménye elsősorban a vezetékes üzletágon belül szerepeltetett energia üzletágnak volt köszönhető, melynek bevétele az egy évvel korábbi 682 millió forintról 6 milliárd forintra nőtt. A várt csökkenés ellenére minimálisan nőtt a mobil szegmens bevétele is. Az IT és az energia bevételek részarányának növekedésével nagyobb hangsúlyt kapnak az alacsonyabb marzsú üzletágak. Az említett szegmensek a bevétel 12-12 százalékát tették ki, a 2011. I. negyedévi 8 százalékkal szemben. Így az üzemi költségek 9,3 százalékkal nőttek, míg az EBITDA csökkent. A nettó profit 16,4 százalékkal esett vissza, bár az árbevétel növekedése miatt jobb lett, mint az általunk várt, de hajszálnyival elmarad a piaci konszenzustól. Az újonnan bevezetendő telefonadó ellenére a társaság megerősítette az idei évre vonatkozó tervszámait.

Nagyon erős eredményről számolt be ma reggel a Richter is. A gyenge amerikai teljesítményt több mint ellensúlyozta a hazai piac vártnál kisebb visszaesése és az orosz piacok kiemelkedő szereplése. Bár a bruttó marzs nagyrészt a várakozások szerint alakult, a mérföldkő kifizetés miatt az üzemi eredmény 24,6 százalékkal lett magasabb az általunk vártnál. Mivel a pénzügyi eredmény is jobb lett, így a nettó profit már 28,4 százalékkal haladta meg az Erste előrejelzését, és 65 százalékkal a piaci konszenzust. Összességében pozitív meglepetésként értékeljük a Richter eredményét, még annak ellenére is, hogy ez nagyrészt egyszeri tételnek tudható be.

- Tegnap újabb részleteket láttak napvilágot az új adónemekről. 

Magyar Telekom: A telefonadó percalapú lesz, mértéke 2 forint percenként. Havi 10 perc adómentes, és az adó magánszemélyek esetén havi szinten nem haladhatja meg a 750, üzleti előfizetők esetén pedig a 2.500 forintot. Az adót július 1-től vezetik be, és a telefonszámla tartalmazza majd. Kérdés, hogy mekkora részét vállalják majd át a szolgáltatók.

MOL: az energiacégekre kivetett adó két részből tevődik össze: 19 százalékos társasági nyereségadó, és 11 százalékos Robin Hood adó. Mindkettő az adózás előtti eredményre vetítve. Az adót a jövő évtől vezetik be, és alapvetően kedvezőbb, mint a korábbi 16 százalékos Robin Hood adó.

OTP, FHB: a pénzügyi tranzakciós adó az évi 600.000 milliárd forintnyi összes tranzakcióból 130.000 milliárdot érint. A mértéke 10 bázispont, így mintegy 130 milliárd forint bevételt jelent a költségvetésnek. Az adót a bankok fizetik be az államkasszába, de kérdés, hogy mennyiben tudják áthárítani az ügyfelekre. Az adó jövő év elejétől lép életbe.

Danubius: A fő tulajdonos, Sir Bernard Schreier jelenleg 83 százalékot birtokol a szállodaláncban, és tovább veszegeti a részvényt. A papír kivezetése és a vételi ajánlat továbbra sincs napirenden. A papírt 4.040 forintos célár mellett Tartásra ajánlottuk eddig.

A PannErgy 2012. május 09-én 12.500 darab saját részvényt vásárolt 614 forintos átlagáron. A tranzakciót követően a társaság 3.209.229 darab saját részvénnyel rendelkezik, ami a kibocsátott teljes részvénymennyiség 15,24 százaléka.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.