BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem lenne meglepő egy forintgyengülést hozó nap

Tovább tudott erősödni tegnap a forint, az euróval szembeni árfolyam 286 alá is benézett, majd ma reggel némi gyengülés látható – írják az Erste Bank elemzői.

Tulajdonképpen az árfolyam tegnap megérintette a 285,3 körüli támaszt, majd ma reggel onnan indult el felfelé. A 286,7 forint körüli szintnek kellene megállítania a forint gyengülését, ha ez nem sikerül, a következő szint 290 körül van. Lefelé 282 forintnál látunk szintet. Ezt akkor veheti célba a kurzus, ha továbbra is jó hírek jelennek meg az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatban. Azonban hét egymást követő kereskedési napon látható erősödést követően nem lenne már meglepő egy forintgyengülést hozó nap.

Rövid hazai piaci áttekintés:

Nem jelentett be tegnap semmi „átütőt” a Fed, pedig jó páran számíthattak erre – így a globális hangulat valamelyest romlott, ami a forint is megsínylett, igaz, csak kisebb mértékben. Egy euróért reggel 287 forint körül kértek, ami ugyan több mint a tegnap nap közbeni, 286 forint alatti érték, de azért az elmúlt hetek árfolyamához képest még így is erősnek mondható. Nem segít a reggeli hangulaton az sem, hogy a német beszerzési menedzser indexek a vártnál rosszabbak lettek.

Ma benyújtotta a jegybanktörvény módosítását a kormány, amiben ismét több pontban a nemzetközi szervezeteknek megfelelő módosításokat alkalmaz a kabinet, de egyelőre nem ismerjük az európai hatóságok és az IMF véleményét az ügyben. Mindenesetre a Simor Andrással írt közös, és tegnap már elküldött levél joggal növelte a piaci bizalmat.

Az állampapírok másodpiacán további hozamcsökkenést regisztrált az ÁKK tegnap. Az 1-15 éves állampapíroknál 3-9 bázisponttal csökkentek a hozamok. A 10 éves hozam közel került a 8 százalékhoz – utoljára május legelején volt ilyen alacsony a 10 éves hozam. Ma 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukció lesz, 45 milliárd forint értékben.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon az EUR/USD árfolyama egyhavi mélypont közelében mozgott az 1,264 és az 1,274 közötti sávban. Ami a tőzsdéket illeti, nem bontakozott ki jó hangulat a tengerentúli piacokon, miután a Fed nem jelentett be újabb likviditásnövelő programot a tegnapi kamatdöntő ülés végén (Dow -0,1 százalék, Nasdaq 0,02 százalék, S&P500 -0,17 százalék). Ellentétes mozgások bontakoztak ki a távol-keleti piacokon, a japán tőzsde felfelé, a kínai pedig lefelé mozgott (Nikkei 0,82 százalék, Hang Seng -0,81 százalék, Shanghai -1,21 százalék).

Az árupiacon negatívan érintette az arany árfolyamát, hogy az amerikai jegybank nem jelentett be újabb likviditásfokozó intézkedést. Az árfolyam 1.618 dolláron nyitott tegnap, és az 1.589 dolláros minimumot elérve 1.607 dollárig korrigált zárásra. Az emelkedő olajtartalékokról szóló statisztikák (az olajtartalékok a várt 1,3 milliós csökkenés 2,1 millió hordóval emelkedtek) lejtőre küldték tegnap a kőolaj árfolyamát, amely 2,8 százalékos mínuszban, 81,4 dolláron zárta a tegnapi kereskedést. A reggeli órákban újabb mélypontra, 80,3 dollárra süllyedt az olaj kurzusa. A határidős piacok a negatív tartományban vannak ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Az USA-ban a Fed Nyíltpiaci Bizottságának tegnapi ülése nem változtatott az irányadó rátán, az továbbra is a 0-0,25 százalékos sávban maradt. A jegybank megerősítette, hogy a kamatok 2014 végéig alacsonyak maradhatnak. A Fed nem jelentett be újabb likviditásnövelő programot, de a hamarosan lejáró Operation Twist programot az év végéig meghosszabbította, melynek során 267 milliárd dollár értékben cserélnek rövid lejáratú amerikai kötvényt hosszú lejáratúra. A gazdasági növekedési kilátásokat erősen lerontotta a jegybank, és emelkedő munkanélküliségi rátát várnak. Bernanke Fed elnök elmondta, hogy szükség esetén újabb eszközvásárlási programot vehetnek fontolóra.

Sajtóhírek szerint Angela Merkel elképzelhetőnek tartja, hogy az ESM és EFSF alapok a másodpiacon is vásároljanak államkötvényeket. A spanyol és az olasz hozamok is csökkentek a hír hallatán.

Görögországban megállapodtak a koalíciós kormány létrehozásáról. Antonisz Szamarasz vezetésével az Új Demokrácia, a Paszok, és a Demokratikus Baloldal alakított kormányt. A három párt együttesen 179 helyet szerzett a 300 fős parlamentben.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.