BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyolc magánkassza marad

Beolvad a Dimenzió a Budapest Magánnyugíjpénztárba. Folytatódott a magánnyugdíj-pénztári piac konszolidációja, ennek eredményként nyolc intézmény maradt a piacon. A PSZÁF szerint adományt kellene szedniük, de többség egyelőre nem terheli a tagokat.

Eldőlt az utolsó függőben lévő magánnyugdíjpénztár sorsa is. Szerdán tartotta rendkívüli közgyűlését a Budapest Magánnyugdíjpénztár és a Dimenzió Magánnyugdíjpénztár is, amelyeken a két kassza tagjai megszavazták az intézmények egyesülését július 1-től. A beolvadó pénztár a vélhetően nehezebb anyagi helyzetben lévő, a tavalyi évet 125,5 millió forintos veszteséggel záró Dimenzió lesz.
A Dimenzió is olvasztott már magába egyébként korábban egy magánnyugdíjpénztárat, a Generaliét, a megmaradása viszont kérdésessé vált azután, hogy a magánnyugdíjpénztárak az idei évtől érvényes szabályozás miatt azonban még a korábbinál is rosszabb helyzetbe kerültek. A megmaradt magánnyugdíj-pénztári tagok munkavállalói járuléka ugyanis a korábbi ígéretekkel ellentétben mégsem került a pénztárakhoz, hanem továbbra is az állami tb-rendszerben landol, így a biztos tagdíjbevétel nélkül maradt pénztárak közül több is a megszűnés mellett döntött.

A Dimenzió március végi közgyűlésén is ott szerepelt az előterjesztések között a végelszámolással való megszűnés megvitatása, de emellett felvetődött a folytatás lehetősége is valamilyen tagdíjfizetési kötelezettség bevezetése mellett. A most május végén tartott újabb közgyűlés viszont már a végelszámolás mellett egy másik kasszába való beolvadást említette alternatív lehetőségként, amit a tagok meg is szavaztak.
A Dimenziónak, ha önállóan szeretett volna talpon maradni, vélhetően igen magas tagdíjat kellett volna megállapítania, a Budapest Magánnyugdíjpénztár viszont olyan komoly tartalékokkal rendelkezik még mindig, hogy az egyesülés után – ami ötezer fölé emeli az eddigi 2300 fős taglétszámot – is elegendő pénze marad arra, hogy ne kelljen a tagságtól kötelező tagdíjat vagy adományt kérnie, sőt a megszűnő pénztáraktól is várják az új tagokat. A fennmaradás biztosnak tűnik, az alapító Budapest Bank ugyanis deklarálta: elkötelezett a pénztár fenntartása mellett, a jövőben is támogatni fogja az intézményt.
Nem csak a Budapest Bank ilyen elszánt, a kedvezőtlen jogszabályváltozások dacára összesen nyolc pénztár döntött a piacon maradás mellett. Ők az idei visszalépések után mintegy 74 ezer pénztártagon osztozhatnak. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) legfrissebb kockázati jelentése szerint a visszalépők számláin 52,9 milliárd forint lehet, így a pénztáraknak nem egészen 180 milliárd forintra apadhat majd a kezelt vagyonuk. Az intézmények veszteségesek, és felügyelet szerint a fennmaradáshoz igénybe kell venniük a tagok adományait.
A megmaradó pénztárak többsége viszont a Budapesthez hasonlóan egyelőre nem kér a tagoktól sem tagdíjjellegű, sem adománycélú befizetést. A kivételek közé tartozik az OTP, ahol a tagságnak havi 5 ezer forintos tagdíjat írtak elő, ebből viszont csak 45 forint lesz a pénztáré, a maradék a tagok egyéni egyenlegét gyarapítja majd. Az ING és az Aranykor adományt vár majd a maradóktól, az ING-nél ennek összege 2013-tól évi 4 ezer forint lesz, az Aranykor évente 1500 forintot kér. Ha viszont a tagok úgy döntenek, hogy mégsem fizetnek semmit, annak sem lehet semmilyen következménye.


Végelszámolók, beolvadók, maradók
A 2011-es évet még több mint 3 milliós tagsággal indította 18 magánnyugdíjpénztár, miután viszont a visszalépések után mindössze 100 ezer tag maradt a kasszákban, több kisebb intézmény is a végelszámolás mellett határozott. Így döntött első körben az Életút, a Quaestor, a Honvéd és a Vasutas magánnyugdíjpénztár.
A végelszámolással megszűnők táborához az idei jogszabályi változások után két nemzetközi pénzügyi intézményi háttérrel rendelkező pénztár, az Aegon és az Erste is csatlakozott. E két intézmény kálváriája azonban folytatódhat, hiszen ellenük a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) büntetőfeljelentést tett.
Voltak olyan pénztárak, amelyek beolvadtak más intézményekbe. A Generali a most a Budapesttel egyesülő Dimenzióba, a Postás és az Évgyűrűk pedig a VIT-be, amely most már Pannónia néven működik, ugyanis időközben csatlakozott a CIG Pannónia csoporthoz.
Bár a KEHI az Axát is feljelentette, ez a pénztár folytatja tovább, ahogy marad a Budapest, az OTP, az ING, a Pannónia, az Aranykor, az MKB és az Allianz is, amelynek magánpénztári ága Szövetség néven él tovább.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.