BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pozitív a hangulat, pedig rossz adatokat láthatunk

Továbbra is pozitív a hangulat, pedig rossz adatokat láthatunk – írják az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

A német gazdasági indikátor, a ZEW index bizony nagyon csúnya lett. Az amerikai lakásadatokra talán azt lehet mondani, hogy vegyes képet mutatnak. Mindenesetre továbbra is nyerő-nyerő üzemmódban vannak a piacok. A rossz makrogazdasági adatok hatására a befektetők hisznek a QE3-ban, na meg az európai élénkítésben is, amit Mario Draghi is megígért, ha pedig jó az adat, akkor annak örülnek.

Ez odáig fajult, hogy végül is elkezdték vásárolni a spanyol kötvényeket, meg mindent, ami kockázatos. Így a spanyol 10 éves hozam újra 7 százalék alatt van, és a forint (EUR/HUF) is pillanatok alatt a lokális minimum környékéig száguldott.

A BUX is elrugaszkodott a 200 napos mozgóátlagról, és lehetne folytatni a sort. Ugyanakkor az elmúlt 3-4 napos száguldást követően valamiféle pihenés jöhet a piacokon, amely korrekcióban ölthet testet, de azért továbbra is optimisták vagyunk. Persze lehet, hogy ez az optimizmus csak addig tart, amíg a Fed meg nem szólal ma este fél hétkor. Ha ugyanis elmaradna a QE3-ra vonatkozó pozitív kommentár, akkor valószínűleg lenne egy kis aggodalom a piacokon. Mindenesetre az Erste, ugyanúgy, mint a befektetők többsége valamiféle pozitív megnyilatkozást vár ezügyben.

USA, Európa:

- A negatív vegyes gazdasági hírek árnyékában, a QE3 élénkítést várva továbbra is emelkedtek az indexek (Dow +0,7 százalék; Nasdaq +1,2 százalék; S&P500 1,0 százalék).

- Habár elkeserítő adatok láttak napvilágot Európában a ZEW index képében (-16,9 a várt 2,3-mal szemben), amely hatalmas visszaesést mutatott, a befektetők „risk on” módba kapcsoltak, s vettek mindent, ami kockázatos.

- A spanyol kötvényaukció jól sikerült. 2-4 szeres lefedettség mellett valamivel 5 százalék fölötti hozamokkal mentek el a felkínált kötvények. A forint is erősödött, s mindent vettek a befektetők, ami kockázatos.

- Amerikában a megkezdett lakásépítések jelentősen elmaradtak a várakozásoktól, miközben a kiadott engedélyek meg jelentősen megugrottak. Vagyis az adatok vegyes képet mutatnak.

- Ma fejezi, be a két napos ülését a Fed. Este fél hétkor várhatunk egy szinten maradó kamatot és kommentárt a gazdasággal, a jövővel kapcsoltban. A piac várja, hogy valamiféle erős utalás legyen a QE3-ra. Ha ez elmarad, az valószínűleg jelentős negatív hatással lenne a részvénypiacokra.

- A G20-ak kiálltak amellett, hogy az EMU tagoknak mindent meg kell tenniük az unió egyben tartásáért. Abban is egyetértettek, hogy szorosabb integrációra van szükség.

Olaj, arany:

- Az olaj folytatja a tegnap megkezdett emelkedést, de eddig nem tudta ledolgozni a tegnapelőtti esést, azaz valamivel 84 dollár fölött áll az árfolyam.

- Az olaj árfolyamára pozitív hatással van a QE3 körüli spekuláció, meg a ma reggel napvilágot látott, várakozásoknál nagyobb, 10 százalékos exportnövekedés.

- Ma fél ötkor jelennek meg az amerikai olajkészlet adatok, a piac 1,3 millió hordó csökkenést vár.

- Az arany árfolyama pihenő üzemmódba kapcsolt az 1.620 dolláros árfolyam környékén. Ha további pénzhígításra kerül sor az USA-ban (vagy az EU-ban), az újabb lendületet tudna adni az árfolyamnak.

Devizák:

- Tovább erősödik az euró a dollárral szemben. Egyrészt az európai megnyugvás, másrészt az esteleges amerikai pénzhígítás az, amely az árfolyamot mozgatja. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy először hígíthat az esteleges QE3, amely leértékeli a dollárt, de a gazdaságot előbb-vagy- utóbb élénkíti, amely a dollárt erősíteni fogja. Ezért csak átmeneti gyengülést hozhat egy esetleges monetáris könnyítés az amerikai dollárra.

- A forintot szétszedték a kockázati étvágy növekedésének és a Simor-Varga közös levélnek köszönhetően. Hiszen ez azt mutatja, hogy egyezség van az MNB és a kormány között a jegybanktörvénnyel kapcsolatban. Az pedig elgördíti az akadályt az IMF-fel való tárgyalások elől.

Távol-Kelet:

- Kína kivételével a Távol-Keleten is folytatódott az emelkedés a részvénypiacokon (Nikkei +1,1 százalék; Hang Seng +0,6 százalék; Sanghai -0,3 százalék).

- A japán kereskedelmi adatok két meglepetést hoztak. Az export 10 százalékkal növekedett a várt 9,7 százalékkal szemben, míg az import 9,3 százalékkal növekedett a várt 3,3 százalékkal szemben. Így nem meglepő, hogy a májusi külkereskedelmi deficit a várt 544 milliárd jennel szemben 907 milliárd lett. Az erős jen megteszi a hatását, gyakorlatilag fél éve folyamatosan negatív a külkereskedelem egyenlege, ami valószínűleg az erős jennek köszönhető. Ezért meglepő, hogy a magas deficit ellenére a jen nem gyengül sem az euróval, sem a dollárral szemben.

Határidős piacok: Kis mínuszban nyitott ma a DAX és a BUX is. Az amerikai határidős piacok is kis mínuszban tartózkodnak.
Vállalati hírek

OTP, FHB: Július 2-től Magyarországon is bevezetik a banki elszámolások európai rendszerét, a SEPA-t. Ezt azt jelenti, hogy külföldön is lehet majd forintszámlát nyitni a bankoknál, így az ügyfelek kikerülhetik a bevezetni tervezett tranzakciós adót. A kormány tovább tárgyal a bankszövetséggel, de terveik szerint 283 milliárd forintos tranzakciós bevétellel számolnak. A SEPA rendszer bevezetése kedvező a bankok szempontjából.

- A MOL az OTP-vel fennálló értékpapírkölcsönzési-keretszerződés alapján ismét kölcsönadott az OTP-nek 371.301 darab MOL részvényt. Ennek megfelelően a MOL tulajdonában jelenleg 5.146.955 darab MOL részvény van, míg az OTP 5,4 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik az olajcégben.

- Az OTP 48.079 darab törzsrészvényt értékesített a bankcsoport javadalmazási politikája keretében. Így az OTP saját részvényállománya 4.493.600 darabra (1,6 százalék) változott.

- A PannErgy 2012. június 19-én 1.650 darab saját részvényt vásárolt 599 forintos átlagáron. A tranzakciót követően a társaság 3.119.068 darab saját részvénnyel rendelkezik, ami a kibocsátott teljes részvénymennyiség 14,81 százaléka.

Gazdasági hírek

- Simor András jegybankelnök és Varga Mihály EU/IMF főtárgyaló közösen küldött levelet a jegybanktörvénnyel kapcsolatban az Európai Bizottságnak, az IMF-nek és az Európai Központi Banknak. A részletek nem ismertek. Bár a lépés megfelel a korábban kommunikáltaknak, a hír kedvezően értékelendő.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.