BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre nagyobb a nyomás az EKB-n – Draghi "szétrobbanthatná" a piacokat

Tegnap az amerikai piacok zárva voltak, ma pedig egy kissé negatív a hangulat. Vagy nevezzük kivárósnak? – teszik fel a kérdést az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

Egyre nagyobb a nyomás az EKB-n, hogy csökkentse az irányadó kamatrátát. Már korábban is várta a befektetők egy csoportja, hogy az EKB alapkamata 1 százalékról 0,75 százalékra csökken, de mostanra egyértelműen ilyen jellegű lépést szeretne látni a befektetők jelentős része. Az ok igen egyszerű! Egyre inkább úgy tűnik, hogy az európai gazdaság nem tud talpra állni. Mostanra már emelkedő gazdasági kilátásokra számítottunk néhány hónappal ezelőtt, de az elmaradt. Akkor viszont lépjen most már a Draghi is, gondolják/gondoljuk.

Persze sokak szerint nem kamatot kéne csökkenteni, hanem az EKB-nek teljes garanciát kellene vállalnia egy estleges közös európai kötvény kibocsátási programra, és akkor minden megoldódna. A hitel költségek a perifériás tagállamok számára jelentősen csökkennének, és elindulhatna egy erőteljes deficitcsökkentés, miközben a megszorítások megszűnésével kibontakozna az oly rég óta várt gazdasági fellendülés.

Egyelőre viszont nem ezt várjuk, habár egy ilyen bejelentés biztos szétrobbantaná a piacokat. Egyelőre csak egy iciri-piciri kis kamatcsökkentésre vágyakozunk. Ha ez elmarad, akkor nagyon mérgesek leszünk vagy lesznek a befektetők, ami nem túl jó a longosoknak.

USA, Európa:

- Tegnap zárva tartottak a tengerentúli piacok, a Függetlenség napját ünnepelték az USA-ban.

- Az európai piacok lejtőre kerültek a nap elején, és az utolsó órák emelkedése sem tudta pluszba lendíteni az indexeket (CAC40 -0,11 százalék, DAX -0,2 százalék, FTSE -0,06 százalék).

- A kötvényhozamok emelkedtek, a spanyol 10 éves hozam 6,2 százalékról 6,4 százalékra emelkedett, az olasz pedig 5,6 százalékről 5,7 százalék fölé száguldott.

- A spanyol kormány hamarosan újabb megszorító csomagot jelenthet be, egyes források szerint 30 milliárd euróval javítaná az idei költségvetési egyenleget a kormány.

- Az EKB ma tartja kamatdöntő ülését, ahol az elemzők 25 bázispontos csökkentésre számítanak, de a BoE is kamatdöntő ülést tart.

- Ma 10:30-kor a 3 milliárd eurós spanyol kötvényaukcióra figyelnek majd a befektetők.

- Az USA-ban az ADP munkapiaci adatot és az ISM indexet publikálják délután.

Olaj, arany:

- Eséssel indult a kereskedés a kőolajban, a 88 dolláros lokális csúcsról fordult le az árfolyam, és 87,6 dollárig esett a hajnali órákban.

- Folytatódik a sztrájk a norvégoknál. Tegnap sem tudott megegyezni bizonyos nyugdíjkérdésekben a szakszervezetekkel a norvég olajipari szövetség, így további csúszások várhatóak az olajszállításokkal, de az olajexport leállásától egyelőre nem kell tartani.

- Az Amerikai Energiahivatal ma publikálja a készletadatokat. Kőolaj terén 2,3 millió hordós csökkenésre számítanak az elemzők, míg benzin terén 1 millió hordós emelkedésre.

- Meglehetősen nyugodt kereskedés volt tegnap az arany piacán, az árfolyam 1.614-1.619 dollár között oldalazott. Az unalmas kereskedés a reggeli órákban is folytatódott.

Devizák:

- Tegnap napon belül 0,1 százalékot meghaladó mértékben emelkedett mind a spanyol, mind pedig az olasz államkötvények hozama. Ez akár figyelmeztető jel is lehet, miszerint a piaci optimizmus kezd alábbhagyni és újra felerősödhetnek az EU gazdaságával kapcsolatosa félelmek. Ennek megfelelően változott az EUR/USD árfolyam is. A tegnapi kereskedés során 1,261-ről 1,252-re csökkent az árfolyam.

- A forint 284,8-ről 286,2-re csökkent az euróval szemben. Ennek hátterében az eurózóna gazdasági jövőjével kapcsolatos félelmek mellett régióspecifikus tényezők is álltak. Ezek közül elsősorban a román belpolitikai események a meghatározók.

Távol-Kelet:

- A hongkongi index 0,26 százalékot, a Nikkei 0,36 százalékot a Shanghai index pedig 1,39 százalékot veszített értékéből.

- A piacok a ma délutáni, 1:45-kor megjelenő EKB kamatdöntést várják, a várakozások szerint a központi bank 0,25 százalékkal csökkentheti az irányadó kamat nagyságát és ezzel rekord alacsony, 0,75 százalékos kamatszint alakulhatna ki.

Határidős piacok: Vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel.

Vállalati hírek

- 100 milliárd forint keretösszegű hitelprogramot indít vállalati ügyfeleinek az OTP, mondta el Wolf László, a bank vezérigazgató-helyettese. A program célja az európai uniós pályázati forrásokból tervezett, elsősorban feldolgozóipari, mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások finanszírozása. Wolf hozzátette, hogy a vállalati szektorban is nő a nem teljesítő hitelek aránya, és egyelőre kevesen vesznek fel hitelt. A vállalati hitelezés 2013-tól indulhat újra bővülésnek.

- Osztrák sajtóértesülések szerint a MOL még 2005-ben 2 millió eurót utalt át Alfons Mensdorff-Pouilly osztrák lobbistának, bár azt nem tudni, hogy miért. Az OMV-nél már 2009 óta vizsgálódik az ügyészség, hiszen az osztrák cég is utalt a lobbistának 1 millió eurót. A hír alapvetően kedvezőtlen, de egyelőre nem lesz hatással a MOL árfolyamára.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.