BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ennyi pénzt kaphatnak a pályakezdők

A diplomás kezdő munkavállalók bére bruttó 240 és 260 ezer forint között mozog, a legmagasabb kezdő fizetést a mérnökök és az informatikusok kapják - derül ki a Hay Group tanácsadó cég 2012-es, MTI-hez kedden eljuttatott jövedelemszint-felméréséből.

Bár szinte a cégek mindegyike alkalmaz egyetemről vagy főiskoláról frissen kikerült fiatalokat, a bérezésüket az általános vállalati politikához illesztik, és külön tervet ritkán alkalmaznak rájuk - hívja fel a figyelmet a cég.

A felmérésben részt vevő vállalatoknak csak 7,5 százaléka állította, hogy más béren veszi fel a pályakezdőket, mint más jelölteket. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a frissen végzettek nem szenvednek hátrányt a fizetésükben, másrészt viszont így közvetlenül versenyeznek az egy-két éves tapasztalattal rendelkezőkkel, a cégek pedig ugyanazért az összegért nem a tapasztalatlan pályakezdőket választják.

A Hay Group felméréséből kiderül: azon cégeknél, amelyek külön pályakezdői béreket kínálnak, a medián belépő bér bruttó 240 ezer forint az alapképzést végzetteknek és 260 ezer forint a mester diplomával rendelkezőknek. Így nem jelentős a bértöbblet azon fiatalok számára, akik két évvel többet töltenek az iskolapadban - értékeli az adatokat a cég.

Ha az első egy-két évet kitöltik, akkor "gyorsrajtot vesz" a pályakezdő diplomások bére. Az első béremelés során átlagosan 10 százalékkal kapnak többet addigi fizetésüknél, amely a normál éves vállalati béremelés több mint kétszerese. Jellemzően egy év után a cégek viszont már nem pályakezdőként tekintenek rájuk.

A Hay Group külön elemzést készített a budapesti pályakezdőkre: az adatok szerint a fővárosi fiatalok jelentős előnnyel indulnak az országos szinthez képest, a kezdőbér esetükben 280 ezer forintra rúg. Ez a jelenség magyarázható az átlagos országos trenddel, valamint azzal, hogy a jóval országos áltag felett fizető ágazatok a fővárosban és környékén tömörülnek. Emellett a fővárosban található a szolgáltatóközpontok (SSC) zöme, amelyek sok pályakezdőt alkalmaznak viszonylag magas béren.

A szakmák szerinti felmérés szerint a rangsor legelején a mérnökök és az informatikai szakemberek állnak 300 ezer forintot is meghaladó kezdő fizetéssel, míg a legalacsonyabb belépőbérrel a marketingesek és az értékesítésben dolgozók számolhatnak. A Hay Group idei felmérésében több mint 450 hazai és nemzetközi nagyvállalat vett részt.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.