BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem tudtam róla - mondja a leköszönt Barclays-vezér a csalásról

Elítélendőnek nevezte a Barclays banknál történt kamatmanipulációs kísérleteket szerdai parlamenti meghallgatásán a pénzintézet előző nap leköszönt egykori vezérigazgatója, aki ugyanakkor közölte, hogy nem volt tudomása a cég kereskedőinek összejátszásáról.


    A brit bankszektort alapjaiban megrázó ügy előzményeként a brit pénzügyi felügyelet (FSA) feltárta, hogy a Barclays befektetési ágazatának kereskedői a 2008-2009-es pénzügyi válság előtt és alatt rendszeresen a globális irányadó bankközi kamatláb, a Libor manipulálásával próbálkoztak.
    A manipuláció célja a hatósági gyanú szerint a pénzügyi válság előtt a Libor profitnövelő célú emelése volt, a válság elhatalmasodása után pedig a Barclays már inkább a bankközi hitelezés fő kamatlábának csökkentésével próbálkozott, igyekezve leplezni, hogy a cég milyen mértékű piaci stressz alatt állt.
    Bob Diamond, a Barclays volt vezérigazgatója, aki a botrány kirobbanása nyomán kedden lemondott, a brit parlament alsóházának pénzügyi bizottsága által tartott háromórás szerdai meghallgatáson közölte: amikor néhány hete meglátta azokat a belső email-üzeneteket, amelyekben a cég kereskedői ösztönözték egymást a Libor-megállapításhoz szükséges finanszírozási költségbecslések manipulálására, "fizikai rosszullét" fogta el.


    Diamond a bizottság előtt kijelentette: egészen az elmúlt hétvégéig nem volt tudomása ezekről az üzenetváltásokról, és arról sem, hogy a cégnél kísérletek történtek a Libor lefelé mozdítására.
    A Barclays volt vezetője közölte azt is: értesült arról, hogy bűnügyi eljárás is indulhat a történtek miatt.
    A súlyos csalási bűncselekmények felderítésére szakosodott brit nyomozóhatóság (SFO) még Diamond lemondása előtt bejelentette, hogy felvette a kapcsolatot a brit pénzügyi felügyelettel, és vizsgálja, hogy jogilag lehetséges-e bűnvádi eljárás megindítása a kamatmanipulációs botrányban érintett bankárok ellen.


    A Libor -  London interbank offered rate - a naponta megállapított londoni bankközi kamatláb, amelyet a kereskedelmi bankok által saját nagybani hitelköltségükről beterjesztett becslések alapján rögzítenek londoni idő szerint minden kereskedési nap délelőttjén. Ez a globális nagybani likviditáspiac legfontosabb irányadó kamatlába, amely pénzügyi szolgáltatói adatok szerint 360 ezer milliárd dollár összértékű globális pénzügyi tranzakcióhoz szolgál referenciakamatként; ez a világgazdaság teljes évi hazai össztermékének (GDP) több mint az ötszöröse.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.