BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A medvék legyőzték a bikákat

Gyenge MOL eredmény és várakozásoknak megfelelő német GDP adat (bár a kommentárokban már jobbról beszélnek) látott napvilágot, írják az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

Továbbra is izgalomban tartja a világot az ázsiai, kínai lassulás réme. Eközben a határidős indexek emelkednek. A technikai kép pedig továbbra is jó. Korrekcióban kismértékű index csökkenés gyenge forgalommal párosulva. Ez jó jel. Ráadásul a korrekciós szakasz már több mint egy hete tart, s a vége felé közeledik, legalábbis ha a rövidtávú, dinamikus indikátorokra tekintünk.

A MOL gyenge eredményében elsősorban belső tényezők, karbantartási munkálatok elhúzódása játszott szerepet, na meg a készletek átértékelése. Így a vártnál gyengébb eredmény limitált csökkenést eredményezhet, mintegy 16.500 pont környékére. Szóval van jó is, meg rossz is. Ezért kisebb verekedés tört ki ma reggel a kollégák között, mikor az emelkedésről vagy csökkenésről döntöttünk. Végül a medvék győzedelmeskedtek a bikák fölött. Kérdés, hogy így lesz-e a piacon is.

USA, Európa:

- Vegyesen zártak tegnap a vezető tengerentúli mutatók. A nap első felében esést láthattunk, majd megfordult a hangulat, de csak a Nasdaq tudott zárásra pluszba fordulni (Dow -0,29 százalék, Nasdaq 0,05 százalék, S&P500 -0,13 százalék).

- A rosszabb japán GDP adat nyomta rá a bélyegét az indexekre, makrofronton pedig nem voltak izgalmak tegnap.

- A Google 3 százalékot emelkedett azt követően, hogy a leányvállalata, a Motorola bejelentette, hogy az alkalmazottainak 20 százalékát, közel 4.000 embert bocsát el hamarosan.

- A vártnál gyengébb lett a Groupon második negyedéves eredménye. Az árbevétel a várt 575,3 millió dollár helyett 568,3 millió dollár lett, miközben a részvényenkénti profit 3 cent helyett 4 cent lett. A zárás után közel 20 százalékot esett a papír árfolyama.

- A második negyedévben 6,2 százalékkal esett a görög GDP, ami valamelyest kisebb az elemzők által várt 7 százaléknál.

- Ma már nem üres a makronaptár, az eurozónából GDP adatot, ZEW indexet és ipari termelési adatot láthatunk, míg az USA-ban kiskereskedelmi statisztikákat és termelői árindexet publikálnak.

Olaj, arany:

- Az arany árfolyama eséssel zárta a tegnapi kereskedést. 1.622 dollárról 1.609 dollárig esett a kurzus, az elmúlt két hét emelkedése után elindult a korrekció. Egy szűkülő alakzatban mozog az arany kurzusa, felülről az 1.630 dolláros ellenállás fogja az árfolyamot.

- Az olaj árfolyama tovább oldalazott tegnap, 92-94 dollár között. Napok óta a 95 dolláros szint alatt mozog a kurzus, amelyet egy erőteljes emelkedés előzött meg. A technikai kép alapján hamarosan további erősödés jöhet.

Devizák:

- A ma megjelent hazai inflációs és GDP adatok előtti, tegnapi kereskedési nap során jelentősebben csökkent a forint árfolyama az euróhoz képest. A nyitó 277,16-os árfolyamról 279,34-re változott zárásra.

- Az euró-dollár árfolyama 1,2313-ról 1,2332-re változott. Tegnap jelent meg a görög GDP adat, amely a várakozásoknál kisebb csökkenést mutatott. Éves összevetésben a várt 7 százalékos csökkenés helyett, csak 6,2 százalékkal csökkent a szezonálisan nem kiigazított GDP nagysága.

Távol-Kelet:

- A tegnap mutatott csökkenés után ma korrigálni kezdtek a távol-keleti piacok és ennek következtében emelkedésnek indultak az indexek értékei. A Nikkei 0,35 százalékkal, a HangSeng index 0,42 százalékkal mászott magasabbra. A sorból kilóg a Shanghai index, mely 0,34 százalékot veszített értékéből.

- Ma reggel nem érkeztek fontosabb makro adatok a Távol-Keletről, mindössze Ausztráliából érkeztek újabb adatok, azonban azok vegyes képet mutatnak. Az autóértékesítés sokkal kisebb mértékben bővült az előző időszakhoz képest, miközben az üzleti bizalmi index javulást mutatott.

Határidős piacok: A határidős indexek többsége pozitív elmozdulást mutat ma reggel.
 
Vállalati hírek

A MOL második negyedéves profitja 0,7 milliárd forint lett, amely messze alulmúlja a piac által várt 18,6 milliárd forintos eredményt. A legfőbb ok a finomítási üzletág gyenge teljesítménye, amely a finomítók karbantartása és azok elhúzódása miatt alakult így. Ráadásul a kitermelésben is voltak karbantartási leállások. Ennek ellenére az újra előalítási áron számított üzemi eredmény javulni tudott az első negyedévhez képest, de a csökkenő értékesítési volumen lehúzta az eredményt az egy évvel ezelőttihez képest. Összességében a működési környezet jó, ráadásul az átértékelési veszteség, amely most megjelent a jelenlegi, harmadik negyedévben pozitívan fog hatni a cég eredményére. Ugyanakkor megtörtént a nagy karbantartás, amely negatívan hatott az elmúlt negyedévre. Vagyis az elkövetkező negyedévekben jelentősen javuló eredményeket láthatunk majd. Így a várakozásoknál rosszabb eredmény hatására, csak átmeneti nyomást várunk a részvényárban.

A vártnál jobb eredményt közölt tegnap zárás után az Állami Nyomda, ami elsősorban a magasabb marzsú szegmensek (biztonsági termékek és megoldások, valamint kártyagyártás és megszemélyesítés) bővülésének köszönhető. A cég a felmerülő 80 millió forint egyszeri tétel nagy részét elszámolta a II. negyedévben. Bár a pontos összeget nem közölték, mi 55 millió körülire becsüljük az átszervezésekhez kapcsolódó tételt. A jó üzemi teljesítménynek és egy 18 millió forintos pozitív egyszeri tételnek köszönhetően az üzemi eredmény 7 százalékkal nőtt. A készpénzállomány 596 millió forint volt a negyedévben, annak ellenére, hogy 636 millió forint került kifizetésre osztalékként. Az eredmény alapvetően jobb lett a vártnál. A hagyományos nyomdaipari szegmensben végrehajtott költségcsökkentések (pásztói telephely átköltöztetése a budapesti egységbe) tovább növelhetik az eredményt a következő negyedévekben. A vállalat készpénzállománya lehetővé teszi, hogy az Állami Nyomda növelje osztalékfizetési rátáját. A papírt a jelenlegi áron jó vételnek tartjuk.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.