BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A rosszabb adatok ellenére emelkednek a piacok

Habár a kínai adatok rosszabbak lettek a vártnál, ráadásul India is gyengén muzsikál, hiszen az ipari termelés a várt növekedéssel szemben csökkent júniusban, ennek ellenére Ázsiában alapvetően emelkedést láthattunk ma reggel, írják az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

Ez persze rossz hír a világgazdaság és arany árfolyama szempontjából is, legalábbis első ránézésre. De hogyan lesz a fából vaskarika? Úgy, hogy a befektetők azt gondolják, hogy ezek az adatok csak az amerikai és az európai jegybanki stimulus valószínűségét növelik. A friss pénz pedig fellövi a részvényeket és az aranyat is majd. Persze ne várjunk addig, hiszen van pénzünk elég, mert már korábban kitömtek bennünket a jegybankok. Így a részvények és az arany árfolyama is emelkedik a negatív hírekre. Különben a korrekciós fázis a vége felé jár, de igazándiból nem fejeződött be rendesen (a mi értékrendünk szerint). Ezért csak óvatos vételekben gondolkodnánk.

USA, Európa:

- Nyugodt kereskedés volt tegnap az amerikai piacokon, és leginkább oldalazás volt jellemző a nap során (Dow 0,05 százalék, Nasdaq -0,15 százalék, S&P500 0,06 százalék).

- A befektetők kivártak a mai makroadatok előtt, mert délután a szokásos friss és tartós munkanélküliségi adatokat publikálják a tengerentúlon. Vállalati fronton a Sara Lee és az Nvidia számai lehetnek érdekesek.

- A szektorok teljesítménye meglehetősen vegyes volt, a nyertes oldalon a nem ciklikus fogyasztási javak teljesítettek a legjobban (0,5 százalék), a legnagyobb vesztes pedig a ciklikus fogyasztási javak indexe (-0,5 százalék) volt.

- A CNBC-nek nyilatkozó elemző szerint az Apple a következő hat hónapban bejelentheti részvényeinek feldarabolását, így a kisbefektetők számára is vonzó lehetne a papír.

- A Hewlett Packard azután emelkedett 2 százalékot, hogy a menedzsment megemelte a harmadik negyedéves várakozásait. A korábbi 94-97 cent helyett 1 dollárra növelte a részvényenkénti profitvárakozásokat a cég. Azt is mondták, hogy 8 milliárd dollárt ír le a cég, ami egy 2008-as akvizícióhoz köthető.

Olaj, arany:

- Az arany árfolyama 3 dollárral, 1919 dollárra emelkedett tegnap, azonban a ma reggel publikált gyenge indiai termelési adat az arany piacán is éreztetheti hatását a mai kereskedés során, ugyanis jelenleg a világ legnagyobb arany felhasználója nem más, mint India.

- Tegnap publikálták az amerikai olaj és üzemanyag készletek állományát. Olaj esetében a vártnál jelentősen nagyobb csökkenés látható, ugyanakkor az üzemanyag készletek a várakozásoknak megfelelő mértékben csökkentek. Azonban ezek nem igazán hatottak a tegnapi kereskedés során az olaj árfolyamára, mely 93,41-ről 93,35 dollárra változott.

Devizák:

- A forint kismértékben erősödni tudott a tegnapi kereskedés folyamán az euróval szemben. Az árfolyam jegyzése a reggeli 277,05-ről 276,95-re módosult zárásra, azonban szinte egész nap ennél csak magasabb árfolyammal találkozhattunk. A forint erősödését támogatta a tegnap megjelent, és a vártnál jobb külkereskedelmi egyenleg is.

- Az euró nemcsak a forinthoz képest, hanem a dollárhoz képest is kismértékben gyengült. Az EUR/USD árfolyama 1,2399-ről 1,2365-re változott. A tegnapi nap során Európában nem jelent meg fontosabb makrogazdasági adat, azonban a tengerentúlról a várakozásokat felülmúló termelékenységről számoltak be. Ugyanakkor csökkent az új jelzálogkérelmek száma.

Távol-Kelet:

- Kínában ma reggel számos gazdaság statisztikai adatot publikálták, melyek nem lettek ugyan rosszak, azonban kivétel nélkül egy picivel gyengébbek a várakozásoknál. A csökkenő, de még mindig várakozáson felüli infláció és a vártnál gyengébb termelési adatok ismételten felerősítették a jegybanki beavatkozás lehetőségére irányuló spekulációkat, melyre pozitívan reagáltak a tőzsdék. A Nikkei 1,25 százalékot, a Hang Seng 0,94 százalékot, míg a Shanghai index 0,52 százalékot emelkedett. A jegybanki beavatkozás a várakozások szerint a bankok kötelező tartalékrátájának csökkentésén keresztül valósulna meg.

- Jelentősen, 8,77 százalékot csökkent a Nikon árfolyama, miután a cég szerda késő éjjel csökkentette eredmény várakozásait.

- A dél-koreai jegybank továbbra is 3 százalékon hagyta az alapkamat nagyságát.

- Az indiai ipari termelés a várt +0,4 százalék helyett 1,8 százalékkal csökkent.

Határidős piacok: A határidős piacok többsége enyhe pluszban tartózkodik.

Vállalati hírek

A várakozásoktól elmaradó eredményt tett ma közzé a Magyar Telekom. A különbség oka elsősorban a vártnál magasabb üzemi költségek és az amortizáció volt. Egy év alatt 384 millió forintról 3,06 milliárd forintra nőtt az energiaszegmens bevétele. Emellett 33,7 százalékkal nőtt az IT/rednszeritegráció, ugyanakkor 9,4 százalékkal visszaesett a vezetékes üzletág, és 1,3 százalékkal a mobil üzletág bevétele. Az alacsonyabb marzsú üzletágak térnyerésével az üzemi költségek 9,1 százalékos növekedése a tisztított EBITDA 9,0 százalékos csökkenését eredményezte. Az előző év azonos időszakában a SEC vizsgálatokkal kapcsolatban még 10,4 milliárd forintot céltartalékot a cég, de az ügy lezárult, így az EBITDA a mostani negyedévben 11,4 százalékkal tudott nőni.

A SEC tételektől tisztított nettó eredmény 32,7 százalékkal esett vissza. A cég megerősítette bevételi terveit, arra számít, hogy a kedvezőtlen makrogazdasági környezet és a szabályozói változások miatt bevételei idén 0-2 százalékkal, míg az EBITDA 4-6 százalékkal csökken majd. Az ősztől megemelendő mobil és vezetékes tarifák segíthetnek tartani a terveket. Negatívum, hogy az idei év félévében a válságadó mellett távközlési adót is fizet a cég.

- Sajtóértesülések szerint szeptember 3-án tárgyalja a bíróság a három mobilszolgáltató által benyújtott keresetet. Egy korábbi döntés értelmében az ügy lezárultáig felfüggesztették a piacra újonnan belépő negyedik mobilszolgáltató frekvenciajogát. Ezt azt is jelentheti, hogy a korábban célként megjelölt jövő év eleje helyett csak jövő tavasszal indíthatja el szolgáltatásait az új cég. Árfolyamhatásra nem számítunk.

- Az OTP 2012. augusztus 8-án 2.181 darab törzsrészvényt értékesített javadalmazási politikája keretében, így a bank saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 4.424.047 darabra (1,58 százalék) változott.

- A PannErgy 2012. augusztus 7-én 3.700 darab saját részvényt vásárolt 588 forintos átlagáron. A tranzakciókat követően a társaság 2.768.199 darab saját részvénnyel rendelkezik, ami a kibocsátott teljes részvénymennyiség 13,15 százaléka.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.