BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az erő jele

Az egyelőre jó el, hogy pl. a DAX index úgy korrigál (legalábbis a dinamikus indikátorok szintjén), hogy közben az árfolyam emelkedik. Ez az erő jele, írják az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

Ennek ellenére nem szabad elfelejtenünk, hogy az elmúlt napok emelkedésit követően, most már egy korrekciós fázisban van a világ legtöbb indexe. A BUX-nak ezt látványosan sikerült bemutatnia a tegnapi napon, a több mint 1 százalékos csökkenéssel. Ugyanakkor a 200 napos mozgóátlag fölött van az index, ami jó. Viszont itt is kéne maradnia, ami azt jelenti, hogy 17.660 pont alá nem nagyon kéne mennie az indexnek. Így a mai napra limitált csökkenést várunk, hiszen ez az érték mintegy 100 pontra van a tegnapi záró árfolyamtól.

USA, Európa:

- Volt még erejük a tengerentúli piacoknak, amelyek a nap első felében folytatták az emelkedést, de a záráshoz közeledve lefelé csorogtak a napi maximumokhoz képest. Fontosabb makroadatok tegnap sem borzolták a kedélyeket, az S&P500 legutóbb májusban járt 1.400 pont felett (Dow 0,39 százalék, Nasdaq 0,87 százalék, S&P500 0,51 százalék).

- A szektorok meglehetősen vegyesen teljesítettek, a nyertes oldalon az energia (1,4 százalék) és az alapanyagok (1,1 százalék) álltak, a legnagyobb vesztes a közszolgáltatás (-0,9 százalék) lett.

- A Walt Disney a várakozásoknál jobb profitszámokat közölt tegnap. A várt 93 cent helyett 1,01 dollár lett a vállalat részvényenkénti profitja az előző negyedévben.

- Az S&P negatívra változtatta a jelenlegi, mélyen spekulatív (CCC) görög hitelminősítés kilátását.

- Az olasz GDP az előzetes adatok alapján 0,7 százalékkal csökkent a második negyedévben havi alapon, és 2,5 százalékkal zsugorodott a tavalyi második negyedévhez képest.

Olaj, arany:

- Az arany árfolyama 1 dollárral 1.612 dollárra csökkent.

- Ma délután fogják az USA-ban publikálni a kőolaj és földgáz készletek nagyságát. Az olaj esetében 1,55 millió hordós, míg a földgáz esetében 1,75 millió hordós csökkenésre számítanak.

- A tegnapi kereskedés folyamán az olaj ára 92,05 dollárról 93,67 dollárra változott. Az olaj árát emelte, hogy ma délutánra várják, hogy az Ernesto nevű 1-es erejű (5-ös skálán a leggyengébb) hurrikán elérje a Campeche öblöt, ahol Mexikó legnagyobb olajmezője található.

Devizák:

- A 4 napig tartó emelkedésben megtört a forint lendülete és kismértékben gyengült tegnap a hazai fizetőeszközünk az euróhoz képest. Az árfolyam a nyitó 275,5-ről zárásra 277,04-re változott.

- A tegnapi nap folyamán a vártnál gyengébb, júniusi ipari rendelésállományról számoltak be Németországban. Az eurózna legerősebb országa felöl érkező negatív gazdasági adat nem segítette tegnap az eurót, azonban ennek sem volt jelentősebb árfolyammozgató hatása. A tegnapi kereskedés során minimális mértékben, 1,2401-ről 1,2399-ig gyengült az euró a dollárral szemben.

Távol-Kelet:

- Vegyesen teljesítettek ma reggel a távol-keleti indexek. A Nikkei 0,74 százalékot, a Shanghai index    0,04 százalékot emelkedett, azonban a Hang Seng index 0,18 százalékkal csökkent. A piacok már a csütörtökön megjelenő értékesítési adatokat várják, ugyanis holnap fogják publikálni a júliusi értékesítési adatokat, az inflációt és az ipari termelés nagyságát is. A japán jegybank ma kezdi két napos tanácskozását, melynek eredményéről szintén a csütörtöki napon fognak nyilatkozni.

Határidős piacok: A határidős piacok többsége kismértékű csökkenést mutat.

Vállalati hírek

- A hétfőn publikált negyedéves jelentés után tegnap elemzői tájékoztatót tartott az Egis, ahol ismertették a cég terveit. Bár a vállalat elkötelezett a költségcsökkentés irányába, a pénzügyi igazgató nem adott pontos előrejelzést az üzemi illetve a bruttó marzsra vonatkozóan. Míg a K+F kiadások az árbevétellel azonos mértékben fognak nőni az elkövetkező években, addig az oroszországi terjeszkedés miatt az értékesítési és marketing költségek azt meghaladóan. A támogatott készítmények forgalmának vártnál gyorsabb visszaesése miatt a korábban becsült 1 milliárd forint helyett mindössze 600-700 millió forintot kell az Egisnek az OEP-hez befizetnie az idén. Ha feltételezzük, hogy jövőre már nem vonthatóak le a K+F kiadások a befizetésből, akkor a 2012/2013-as pénzügyi évben 3 milliárd forintos teherrel számol a cég. A gyenge forint is kedvező az Egisnek, és a hazai szabályozói környezet változása is kevéssé érinti a társaságot, mint azt korábban hittük, így idei évi előrejelzésünket felfelé fogjuk módosítani.

- Holnap hajnalban teszi közzé 2012. II. negyedéves jelentését a Magyar Telekom.

- Az OTP 2012. augusztus 6-án 3.946 darab, augusztus 7-én pedig további 2.665 darab törzsrészvényt értékesített javadalmazási politikája keretében, így a bank tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 4.426.228 darabra (1,58 százalék) változott.

Gazdasági hírek

- Júliusban 80,2 milliárd többlete volt az államháztartásnak, így a kumulált hiány 437,5 milliárd forint, ami az éves cél 76 százaléka.

- Sajtóértesülések szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium átdolgozza a jövő évi költségvetést, amelyben az IMF kérésének megfelelően már nem szerepelne az MNB-re kivetett 120 milliárd forintnyi tranzakciós adó. Az NGM egyelőre nem nyilatkozott a kérdéssel kapcsolatban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.