BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hiába a jó adat, nem segíthet a forintnak

A gyenge irányba korrigált a forint árfolyama, azaz tegnap már emelkedett az EURHUF. Záráskor az árfolyam a 276,75-ön állt, ma reggel pedig a 278-at közelíti a kurzus. Támaszszintet a 275-nél, ellenállást pedig a 282-es szint környékén látunk, írják az Erste Bank elemzői.

Megtorpant a forint erősödése tegnap. A nyitáskor még a 276-os szint alatt állt az EURHUF, zárásra azonban már valamivel a 277-et közelítette a kurzus. A megelőző napok látványos forinterősödése után a mostani korrekció nem nevezhető különösebben meglepőnek. Maradhat a hangulatvezérelt kereskedés, továbbra is úgy gondoljuk, hogy augusztusban relatíve erős szinten képes lesz stabilizálódni a forint, azonban az őszi hónapoktól ismét nagyobb kilengések várhatóak az EURHUF kurzusában.

A ma reggel megjelent, a vártnál nagyobb többletet mutató júniusi külkereskedelmi mérleg statisztikák fundamentális oldalról forinterősítőek lehetnének, összességében azonban szerintünk nem lesz érdemi piacbefolyásoló hatásuk a mai kereskedésre.

A tegnapi 3 hónapos DKJ aukción 6,88 százalékos maximális hozam alakult ki. A papír iránt közepes kereslet mutatkozott, az ÁKK az eredetileg tervezettnek megfelelően 45 Mrd forintot bocsátott ki. Az állampapírok másodlagos piacán a megelőző napi hozamcsökkenés után tegnap gyakorlatilag stagnáltak a referenciaszintek. 

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon a tegnapi kereskedés során minimális mértékben, 1,2401-ről 1,2399-ig gyengült az euró a dollárral szemben. Ami a tőzsdéket illeti, volt még erejük a tengerentúli piacoknak, amelyek a nap első felében folytatták az emelkedést, de a záráshoz közeledve lefelé csorogtak a napi maximumokhoz képest (Dow 0,39 százalék, Nasdaq 0,87 százalék, S&P500 0,51 százalék). A szektorok meglehetősen vegyesen teljesítettek, a nyertes oldalon az energia (1,4 százalék) és az alapanyagok (1,1 százalék) álltak, a legnagyobb vesztes a közszolgáltatás (-0,9 százalék) lett.

Az S&P negatívra változtatta a jelenlegi, mélyen spekulatív (CCC) görög hitelminősítés kilátását. Vegyesen teljesítettek ma reggel a távol-keleti indexek. A japán jegybank ma kezdi két napos tanácskozását, melynek eredményéről a holnapi napon fognak nyilatkozni. Az árupiacon az arany árfolyama 1 dollárral 1.612 dollárra csökkent, az olaj ára pedig 92,05 dollárról 93,67 dollárra változott. Ma délután fogják az USA-ban publikálni a kőolaj és földgáz készletek nagyságát. A határidős piacok többsége kismértékű csökkenést mutat.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Az olasz GDP az előzetes adatok alapján 0,7 százalékkal csökkent a második negyedévben havi alapon, és 2,5 százalékkal zsugorodott a tavalyi második negyedévhez képest.

A KSH közleménye szerint a külkereskedelmi mérleg júniusban 761,7 millió eurót kitevő többlettel zárt, meghaladva az általunk várt 665 millió eurót és a 600 millió euró körüli piaci konszenzust is. Euróban számolva az export értéke 5,6 százalékkal, az importé pedig 3 százalékkal emelkedett.  

Az NGM közleménye szerint az államháztartás mérlegében júliusban 80,2 Mrd forintos többlet mutatkozott. Az évkezdettől számított deficit így az éves előirányzat 75,9 százalékára csökkent július végére a június végi közel 90 százalékról. Úgy tűnik, hogy az idei évi költségvetési folyamatok többé-kevésbé kontroll alatt vannak, s az éves hiány nagyjából a tervezettnek megfelelően fog alakulni. Sokkal nagyobb kockázatok övezik azonban a 2013-as hiánycél elérését, hiszen a nemrégiben bejelentett 300 Mrd forintos célzott járulékcsökkentő program ellentételezése nem áll túl erős lábakon. Az elkövetkező hetekben így várhatóak még módosítások a 2013-as költségvetési törvényben.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.