BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem hozott összeomlást a Fed ülése

Lefelé csorogtak a tengerentúli piacok – írják az Erste Befektetési Zrt. elemzői. A Fed döntés hiánya miatt erősödött a dollár.

Nem hozott összeomlást a Fed akciótlan ülése. Ugyanakkor a remény tovább él, hiszen a Fed ismételten elmondta, hogy közelről figyelik a helyzetet, és ha kell, akkor megteszik a szükséges lépéseket. Ez pedig ismételten okot adott az optimizmusra, hogy a szeptember 12-13 találkozón lehet, hogy lépni fognak. Persze csak akkor, ha szükséges. Így a világ szeme az EKB mai ülésére szegeződik: újraindítják-e a kötvény vásárlási programot, vagy lesz-e új LTRO (hitel a bankoknak). Délután megtudjuk, mire jutott Mario Draghi az európai vezetőkkel és, hogy megteszik-e a szükséges lépéseket, vagy csak szép beszéd marad az, amit a múlt héten meglebegtetett.

Mindenesetre egyelőre nyugalom honol a piacokon, miközben az indexek sávtetők és ellenállások közelében konszolidálódnak. Ez eddig jó jel, de a délután hozhat izgalmakat.

USA, Európa:

- Lefelé mozgó árfolyamokat láthattunk tegnap a tengerentúlon, miután a Fed csalódást okozott a befektetőknek, és nem jelentett be újabb intézkedést (Dow -0,29 százalék, Nasdaq -0,66 százalék, S&P500 -0,3 százalék).

- Egyedül az energiaszektor zárt pluszban (0,6 százalék), a közszolgáltatás és az ipar (0,6-0,7 százalék) voltak a nap vesztesei.

- Tegnap véget ért az amerikai jegybank kétnapos kamatdöntő ülése. A megjelenő közleményben a növekedés lassulását olvashatjuk, ennek ellenére nem hozott újabb intézkedést a Fed, mint ahogy azt sokan várták. Pedig a jegybankárok szerint a foglalkoztatottság bővülése továbbra is aggasztó, és meglehetősen magas a munkanélküliség. Az irányadó ráta változatlanul nulla közelében maradhat 2014 végéig.

- AZ ISM feldolgozóipari beszerzési menedzser index sem segítette emelkedéshez a piacokat, a várt 50,2 pont helyett 49,8 ponton stagnált a mutató júliusban.

- AZ ADP munkapiaci jelentése pozitív meglepetést okozott, a várt 120 ezer helyett 163 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma júliusban.

- A teljes és a belföldi gépjármű értékesítések nem okoztak meglepetést, a várakozásoknak megfelelően alakultak.

- Ma leginkább a délutáni EKB kamatdöntésre figyelnek a befektetők, a tengerentúlon pedig a szokásos munkanélküli segélykérelmek adatot láthatjuk. A gyorsjelentések közül az AIG, a Sunoco és a Kraft Foods számait érdemes figyelnünk.

Olaj, arany:

- A tegnapi kereskedés során a 20 napos mozgóátlag megfordította az olaj árfolyamának mozgását és ismét emelkedni kezdett. 1 százalékos emelkedéssel a 88,03 dolláros hordónkénti árról 88,91-re emelkedett az árfolyam.

- Az arany árfolyama 0,1 százalékos csökkenés után 1.606 dolláron áll.

Devizák:

- Továbbra sem jelentett be monetáris lazítást a Fed, ennek következtében erősödni kezdett a dollár, és 1,2304-ről 1,225-re változott az EUR/USD devizapár árfolyamjegyzése.

- A keddi gyengülés után korrigálásba kezdett a forint, melynek következtében 281,71-ről 280,91-re erősödött.

Távol-Kelet:

- A tegnap véget ért kétnapos Fed kamatdöntő ülésen a növekedés lassulását jelző kilátások ellenére sem jelentettek be újabb monetáris lazítást (amiben a piaci szereplők egy része már régóta reménykedik) ezért lefelé vették az amerikai indexek az irányt, amit követett Ázsia is. A Hang Seng index 0,64 százalékkal, a Shanghai index 0,59 százalékkal csökkent. Japánnak sikerült árral szemben úsznia és 0,36 százalékot tudott emelkedni a Nikkei index, melynek növekedését segítette néhány frissen megjelent növekedést jelző értékesítési és eredménymutató.

Határidős piacok: A határidős indexek többsége a pozitív tartományban tartózkodik.

Vállalati hírek

Ma hajnalban tette közzé II. negyedéves jelentését a Richter. Az alacsony bázis és a devizaárfolyamok kedvező alakulása miatt jelentősen nőtt a nettó eredmény. Az árbevétel javulása mögött elsősorban a lengyel piac vártnál gyorsabb magára találása, és a FÁK országok dinamikus növekedése, valamint a magyar és az amerikai piac vártnál kisebb visszaesése áll. A bruttó marzs 62,9 százalék lett, szemben az általunk várt 61,9 százalékkal. Míg az értékesítés és marketing költségek, illetve a K+F kiadások az árbevétel növekedését meghaladó mértékben nőttek, addig az általános költségek csökkentek, így az üzemi eredmény lényegében szinten maradt.

- A Figyelő a Hernádi Zsolt Mol elnökkel folytatott beszélgetés után a következőket írja: a létrehozandó új vállalati központ (i) 500 főt fog foglalkoztatni, köztük 80 stratégiai döntésekért felelős vezetőt, (ii) az átalakulás október 1-ig lezajlik, 2013. január 1-től pedig már az új vezetési struktúrával működik a cég. (iii) az új központhoz tartozik a MOL, a Slovnaft, az INA, az IES, az upstream-, és egyéb üzletágak. (v) Az új szervezeti struktúra kialakításához sem a részvényesek, sem a horvát kormány jóváhagyására nincs szükség. (vi) A cél az, hogy a cégcsoporton belül karrierlehetőséget biztosítsanak mindenkinek, és ezáltal megújítsák a felsővezetést. (vii) Az átalakítások során a létszám nem növekszik. Az interjú tehát részleteket tartalmaz az átalakításról, de árfolyamhatásra nem számítunk.

- A BNP Paribas ma tette közzé második negyedéves eredményét. A nettó profit 1,85 milliárd euró lett, amely 13%-os csökkenés az egy évvel ezelőttihez képest, de meghaladja a piac által várt 1,65 milliárd eurós eredményt. Az eredmény romlásának legfőbb oka a befektetési banki tevékenység eredményének csökkenése. Abszolút nem meglepetés, ugyanakkor pozitív, hogy a cég június végére elérte a Basel III szerinti 9%-os tőkemegfelelést, hat hónappal korábban, mint azt a szabályozó hatóság előírja. Ezt az eredmény pozitív hatásával és eszközök értékesítésével érte el a cég. Ugyanis a tervezett 79 Mrd eurós kockázatos eszközleépítésnek 90%-át már végrehajtotta. Az eredmény tartalmazott 286 millió euró pozitív eredményt a visszavásárolt saját kötvényeken és 90 millió euró veszteséget a perifériás államkötvények átértékelésén.

- A BNP Paribas vezérigazgatója elmondta, hogy az olasz leányvállat (Banca Nazionale del Lavoro) esetében nem keresnek partnert, az anyacég 18 milliárd euróval segíti az olasz leányt.

- Közzétette negyedéves gyorsjelentését a Lufthansa, ami messze felülmúlta a várakozásokat. 0,577 eurós EPS értékről számoltak be, az egyszeri tételekkel korrigált EPS 0,5 euró lett, szemben a 0,34 eurós várakozásokkal. A kilátásokon nem változtatott a cégcsoport vezetősége. Az eredmények javulásához hozzájárult a személyszállítás esetén növekvő kihasználtság (1 százalékpontos növekedés) és a repült kilométerek számának emelkedése is. Az értékesítések árbevétele kismértékben tudott emelkedni. Az üzemi eredmény 361 millió euró lett, szemben az előző évi 283 millióval és a 226 milliós várakozással. Az adózott eredmény pedig 229 millió euró volt.

- Az Adidas csoport 10,48%-kal növelte árbevételét. A jó eladási adatok következtében a vállalat megnövelte az idei évre szóló várakozásait. A közvetlen költségek ennél nagyobb mértékben emelkedtek, ennek következtében a bruttó marzs 1 százalékponttal, 48,2%-ra csökkent. Az értékesítések növekedését valószínűleg jelentősen segítette az olimpia miatti megugrott értékesítés. Az adózás előtti eredmény közel 20%-kal emelkedett és 235 millió euróra nőtt, az EPS mértéke 0,787 euró lett szemben a 0,735 eurós várakozással, ez 7%-os pozitív meglepetést jelent. A készletek 8%-os emelkedést mutattak. Az értékesítések közel harmada Nyugat-Európából származik. A legdinamikusabb növekedést Kelet-Európában (+18%) illetve Kínában (+13%) tudta felmutatni. A cégcsoport bevételeinek tizede származik az ázsiai országból. A Reebok értékesítései 26,2%-kal csökkentek.

- A BRE Bank, a Commerzbank lengyel egysége, 650,6 millió zlotys (158,7 millió eurós) eredményt ért el az év első felében a tavalyi 542,9 millió zlotyval (132,4 millió euró) szemben. Az augusztus 5-én jelentő Commerzbank esetében az elemzők 372,5 milliós eredményt várnak. Mivel a Commerzbank 69,67%-ban tulajdonolja a lengyel bankot, ezért a BRE Bank a cég teljes várható profitjának mintegy 15%-át termelte meg, hiszen a második negyedévben a profit 319,7 millió zloty, azaz 78 millió euró lett. Ez mintegy 8%-kal haladja meg a várakozásokat, vagyis „ceteris paribus” a Commerzbank várható eredményében a hatás +2%.

BMW, Daimler: Tegnap közzétették a gépjármű értékesítési adatokat az USA-ban. Meglepetésre a BMW júliusi értékesítése 0,5%-kal elmaradt az egy évvel ezelőttitől, és 21.297 darabra esett vissza. A Mercedes értékesítése 1,6%-kal 19.311 darabra nőtt. Azért az első hét hónapos adatok továbbra is attraktívak, hiszen a BMW 9,4%-kal 147.801 egységre, míg a Mercedes 14%-kal 147.905 darabra növelte eladásait. A BMW nem várt július havi csökkenése valószínűleg negatívan hathat a részvények árfolyamára.

- Úgy tűnik, hogy a finomítói árrések magasan maradnak az elkövetkező hónapokban, hiszen a Total öt hónapra leállítja a napi 199.000 hordós feldolgozó kapacitású gonfrevillei finomítóját, amelyből a teljes leállás mintegy 3 hónapot fog igénybe venni. A 740 millió eurós projektnek köszönhetően a gázolaj kihozatal jelentősen növekedni fog. Csak összehasonlításképpen, a finomító kb. kétszer akkora kapacitású, mint a MOL dunai finomítója. Szerintünk a hír nincs jelentős hatással a részvényárfolyamra.

- A pletykák szerint a Lenovo vásárolná fel a Nokia-t. Az értesüléseket mindkét vállalat cáfolta, de még így is komoly árfolyamhatást váltottak ki a felvásárlási találgatások. Nap közben 16% pluszban is tartózkodott az árfolyam, de nap végére 6,5%-os pluszra csökkent az emelkedés.

- Az ING 4,16 euróról 3-ra csökkentette Unicreditre adott célárát.

- Az Arcelormittal besorolását vételről semlegesre módosította a Bank of America Merrill Lynch.

- A Fiat nem meglepő módon leállította európai fejlesztéseit. A lépés javítja a vállalat cash flow helyzetét.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.