BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ostrom alá kerültek az ellenállások

Hatalmas rally jött pénteken arra a pletykára, hogy a spanyolok máris jelentkeznek az EFSF-nél a segítségre, s így megteremtődik a lehetőség az EKB segítségre is – írják az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

Vagyis a Mario Draghi jegybankelnök által megemlített segítség szinte azonnal materializálódik is. Szerintünk pedig a valóság az, hogy voltak, akik túl sokat vártak a csütörtöki bejelentéstől, s csalódtak, és csalódottságukban eladtak. Ez eltolta a piacokat, de csak a támasz szintekig. Pénteken pedig az ellenállások újra ostrom alá kerültek, ez a mai napon is folytatódhat. A BUX például újra a 200 napos mozgóátlagon van. Kérdés, hogy el tud-e rugaszkodni innen. A rövidtávú indikátorok alapján megvan ennek a lehetősége. A DAX index is szintnél van, s ugyanúgy, ahogy a BUX esetében, a rövidtávú indikátorok helyrejöttek a csütörtöki csökkenésben, így azok alapján akár folytatódhat is az emelkedés. Ez viszont azt jelentené, hogy az index a 7.200 pontos szintet célozná meg.

USA, Európa:

- Jól záródott a pénteki kereskedés a tengerentúli piacon, a jó makroadatok segítették az emelkedést (Dow 1,69 százalék, Nasdaq 2 százalék, S&P500 1,9 százalék).

- A szektorindexek közül valamennyi pluszban zárt, a pénzügy 2,5 százalékot, az energia 2,4 százalékot rallizott. A bankok jártak az élen: a Bank of America 3,6 százalékot, JP Morgan 2,6 százalékot emelkedett.

- Örültek a befektetők a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak számában bekövetkezett változásnak, mert a várt 100 ezer helyett 163 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma júliusban. A munkanélküliségi ráta azonban a várt stagnálás helyett 8,3 százalékra emelkedett.

- Az ISM szolgáltatóipari beszerzési menedzser index 52 ponttal szemben 52,7 pontra emelkedett júliusban.

- Pénteken napvilágot látott, hogy Spanyolország hivatalosan is kérheti, hogy az EFSF beavatkozzon az ország kötvénypiacán. Ez is segítette az emelkedést, mert ebben az esetben az EKB is vásárolhatna a másodpiacon kötvényeket. Ez a hír azonban a hétvégén nem nyert megerősítést.

- A Procter & Gamble pénteken publikálta negyedéves jelentését, amelyben a várt 77 centtel szemben 1,24 dolláros eredményről számolt be. A menedzsment egy 4 milliárd dolláros sajátrészvény visszavásárlási programot jelentett be, a papírok 3,1 százalékot erősödtek.

- Ma nem jelenik meg fontosabb makrogazdasági adat illetve gyorsjelentés, ezért nyugodt kereskedés várható.

Olaj, arany:

- Az olaj árfolyama jelentősen, 4 dollárt meghaladó mértékben emelkedett a pénteki kereskedés folyamán. A nyitó 87,26 dollárról a nap végére 91,4 dollárra változott az árfolyam.

- Az arany árfolyama napon belül 1.589 és 1.610 dollár között, egy 21 dolláros sávban mozgott, de nap a nap egészét tekintve nem látható elmozdulás és a nyitó 1.610 dolláros értéken fejeződött be a kereskedés.

Devizák:

- A forint a pénteki kereskedés során 280,7-ről 277,63-ra erősödött az euróval szemben. Fontos makroadatok nem láttak napvilágot a hét utolsó munkanapján, így a forint erősödése leginkább a kedvező piaci hangulatnak tulajdonítható. Idén a pénteki kereskedési nap során volt eddig a legerősebb a forint.

- Péntek délután publikálták a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak számának változását az Amerikában, azonban a kedvező befektetői hangulat és vártnál jobb európai értékesítési adatok az euró malmára hajtották a vizet és a hét utolsó kereskedési napján 1,2180-ról 1,2387-es árfolyamra változott az EUR/USD devizapár árfolyamjegyzése

Távol-Kelet:

- Kimondottan jó hangulatban kezdődött a hét a távol-keleti piacokon. A Nikkei 2,25 százalékot, a Hang Seng 2,06 százalékot, míg a Shanghai index 0,69 százalékot emelkedett. Az emelkedés a péntek délután megjelent kedvező amerikai makroadatoknak tulajdonítható, ugyanis a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma jelentősen növekedett.

- Japánban két autógyártó vállalat a Toyota és az Isuzu is várakozásokat meghaladó negyedéves eredményt tett közzé. Előbbi árfolyama 2,61 százalékot, míg utóbbié több, mint 6 százalékot emelkedett a hét első kereskedési napján.

- Dél-Kelet Ázsia legnagyobb gazdasága, Indonézia GDP-je az elmúlt három hónapban 6,27 százalékot emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest és 25 százalékkal emelkedett a beruházások értéke is.

Határidős piacok: A határidős indexek pozitív tartományban találhatóak.
 
Vállalati hírek

- Ma zárás után teszi közzé a 2011/2012-es pénzügyi év III. negyedévéről szóló jelentést az Egis.

- 500 milliárd forint keretösszegű kötvényprogramot indít az OTP. Az elkövetkező egy évben kibocsátandó kötvények lejárata 30 nap és 15 év között változhat. A kamatozás fix és változó is lehet. A kötvényeket forintban, euróban, amerikai dollárban, svájci frankban, bolgár levában, horvát kunában, szerb dinárban, ukrán hrivnyában, orosz rubelben és román leiben bocsátják ki. A kötvényeket a BÉT-re, a szlovák, a bolgár és a román tőzsdékre vezetik be.

OTP, FHB: A Moody’s negatív kilátásokat fogalmazott meg a bankrendszer tekintetében. A főbb pontok: (i) gyenge működési környezet; (ii) további eszközállomány romlás; (iii) gyenge profitabilitás, források szűkössége és további nyomás a tőkeszerkezeten. Ez nem újdonság, ezért ettől sem várunk árfolyamhatást.

- Az OTP 2012. augusztus 2-án 5.729 darab törzsrészvény értékesített javadalmazási politikája keretében. A bank tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 4.450.218 darabra (1,59 százalék) változott.

- Horvát lapértesülések szerint a horvát állam eladná az INA 19 százalékos pakettjét a MOL-nak, de hivatalos tárgyalások még nem indultak. A befolyó összeget az államháztartási hiány csökkentésére fordítaná déli szomszédunk. Szerintünk akár részvénycsere, akár készpénzfizetés, vagy ezek kombinációja is elképzelhető. A tranzakcióval a MOL elmélyíthetné együttműködését az INA-val, a szinergiahatások akár több száz millió eurót is elérhetik. A hír kedvező, de az árazás fontos lehet majd.

Gazdasági hírek

- A költségvetési tanács elnöke, Kovács Árpád interjút adott a Népszabadság OInline-nak. A főbb pontok: (i) A költségvetés bevételi oldala továbbra is veszélyben van; (ii) A bankadó negatívan hatott a növekedési kilátásokra; (iii) A jövő évi GDP növekedés elmaradhat a kormány által tervezett 1,6 százaléktól; (iv) Az IMF-fel a megállapodás valamikor ősz és tavasz között születhet meg. Szerintünk túl sok újdonságot nem tartalmazott az interjú, így jelentős hatása nem lesz sem a forintra, sem a részvényárfolyamokra.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.