BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Száguld a kávé

Az árupiacok jó napot zártak hétfőn. Az újabb amerikai jegybanki eszközvásárlási programmal kapcsolatos várakozások adnak erőt továbbra is az árupiacoknak, ennek is köszönhetően az DJ UBS árupiaci index 0,39 százalékos emelkedéssel zárta a hétfői kereskedést, noha a dollár erősödött tegnap – írják napi jelentésükben az OTP elemzői.

Az árupiaci termékek közül a legnagyobbat a kávé, földgáz és az ipari fémek rallyztak. A kávé több mint 6 százalékot emelkedett, az ipari fémek közül a réz négyhavi csúcsra kapaszkodott, az amerikai Henry Hub földgáz pedig 5,6 százalékkal drágult tegnap.

Az ipari fémek emelkedését segítette, hogy Kínában egy nagy volumenű állami infrastrukturális fejlesztési csomag elfogadásáról döntöttek, amelynek az értéke a becslések szerint 156 milliárd dollár lehet. Lemaradók voltak viszont az agrártermékek közül a gabona (-1,8 százalék), a kukorica (-1,8 százalék) és a búza (-1,7 százalék), illetve a nemesfémek.  Ma az amerikai külkereskedelmi egyenleg statisztikát várjuk.

A részvénypiacon a befektetőkre ismételten a kiváró magatartás a jellemző, hiszen szerdán dönt a német alkotmánybíróság az ESM sorsáról (egy esetleges visszautasító válasz komoly piaci mozgásokat okozhat). Ugyancsak nagy várakozások előzik meg a Fed kamatdöntő ülését, hiszen a piaci szereplők többsége egy újabb monetáris lazító program bejelentését várja a jegybankelnöktől.

A vezető európai indexek a hétfői kereskedés során többször kerültek pluszba, illetve mínuszba, a napot végül a benchmarkok csökkenéssel fejezték be. Az angol FTSE 0,03, a német DAX 0,01, míg a francia CAC40 0,37 százalékkal került lejjebb. Az Alstom majdnem 2 százalékkal esett vissza, miután a Goldman Sachs leminősítette a papírjait, ugyanezen ok miatt a Philips 2,5 százalékos csökkenést volt kénytelen elkönyvelni a hét első kereskedési napján. Jó napja volt viszont a Lufthansának, a légitársaság papírjai 2,5 százalékot erősödtek, miután az UFO-szakszervezet beszüntette a sztrájkot.

A vezető tengerentúli indexek is mérsékelt ingadozást mutattak a hét első kereskedési napján. Az amerikai piacokra is a kivárás a jellemző a Fed nyíltpiaci bizottságának ülése előtt. A nap végére azonban romlott a hangulat, így piros tartományban fejezték be a kereskedést a benchmarkok. A Dow 0,39, az S&P 0,61, míg a Nasdaq 1,3 százalékkal került lejjebb. Gyenge napot tudhatnak a hátuk mögött a technológiai részvények, az Intel 3,8, míg az Apple 2,6 százalékkal került lejjebb. Az S&P szektor indexei közül a leggyengébb ezúttal a technológiai szektor volt, közel 1,5 százalékos csökkenésével. Gyengén szerepelt továbbá a pénzügyi (közel 1 százalékos csökkenésével) és az ipari (0,5 százalékot meghaladó csökkenésével) alindex is

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.