BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ennyivel csökkenhetnek a kgfb díjak az alkuszok szerint

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint az október 30-án meghirdetendő kgfb-díjak átlagosan 4-5 százalékkal kerülhetnek a tavalyi szint alá, ugyanakkor a biztosítót váltók száma az idei évben várhatóan már a harmadát sem fogja elérni a három évvel ezelőtt tapasztalt másfélmilliós értéknek.

„A kárstatisztikák kedvező alakulása és a folytatódó éles piaci verseny miatt egyes szegmensekben idén is folytatódhat a köteleződíjak esése, de az átlagos díjcsökkenés várhatóan öt százalék alatt marad az idén – ad előrejelzést Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke.  A váltók száma idén jó eséllyel nem éri el a félmilliós értéket sem. Ennek oka egyrészt az, hogy aki tehette, az előző években már optimalizálta biztosítását.

Másrészt immár több mint félmillió autósnak eleve nem az év végén, hanem évközben van a biztosítási évfordulója. Emellett akkor, amikor az átlagos éves díjszint nem éri el egyetlen tankolás árát, az egyes díjak közti különbség a többség számára már valóban elhanyagolhatóvá válik.”

Kockázatos lehet a váltás

Eközben a váltás a hiányos kártörténeti nyilvántartás miatt továbbra is kockázatokat rejt az ügyfél számára. Amíg ugyanis az újonnan választott biztosító nem tudja lekérni az ügyfél adatait a kártörténeti nyilvántartásból, A0 kategóriába kell őt besorolnia, és – átmenetileg legalábbis – magasabb díjat is kell kiszámláznia. Amennyiben pedig az ügyfél a magasabb díj helyett csupán az általa kalkulált összeget fizeti be, előbb-utóbb fedezetlenség miatt törölhetik a szerződését.

Az idei törvényváltoztatás bevezeti ugyan a beazonosítást megkönnyítő kártörténeti azonosító számot, ám ennek az idei kampányban még nem lesz, nem lehet számottevő szerepe.

Liberalizálódik a díjhirdetés

A díjhirdetés időpontjának tetszőlegessé válásával jövő januártól teljessé válik a kgfb-piac liberalizációja. A díjhirdetés jövőbeli szabadsága számos félreértéssel szemben ugyanakkor ezt a kampányt semmilyen formában nem befolyásolja. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás lecserélése változatlanul csak évente egy alkalommal, a biztosítás évfordulójakor lehetséges. Itt hangsúlyozni kell, hogy az évforduló sokaknak már évközi, azaz nem január elsejére esik, és az is fontos feltétel, hogy váltani továbbra is csak szabályszerű felmondás esetén lehetséges.

Lényeges újdonság, hogy akinek 2013. februárja után lesz a kötelező biztosítási évfordulója, az az idei kampányban már nem válthat. Olyan ajánlatot ugyanis nem fogadhatnak el a biztosítók az új szabályozás szerint, amely az ajánlattétel napjától számított 60 napnál későbbi időpontra vonatkozik..  Ennél későbbi időpontra ugyanakkor a jövő évben már amúgy sem látható előre, milyen tarifák lesznek éppen érvényben.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.