BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy százalékot zuhant a forint

Több mint egy százalékkal gyengült pénteken a forint az euróval szemben a viszonylag kedvezőtlen nemzetközi trend, az alacsony forgalom, és az év végi portfólióigazítás hatására.

Az eurót 288,23 forinton jegyezték péntek délután fél ötkor, több mint egy százalékkal drágábban a kora reggeli 285,60 forintos szintnél.

Az euró/forint kurzus emelkedését több tényező is befolyásolta pénteken - mondta egy budapesti banki kereskedő. Az euró dollárárfolyamának némi esése is gyengített a forinton, ahogy az amerikai költségvetési szakadék miatti aggodalmak is. Az euró-forint jegyzésben az alacsony, 40-60 millió eurós forgalom is elég volt, hogy kilengjen az árfolyam - tette hozzá.

A kereskedő szerint az árfolyamot az is befolyásolja, hogy az idén már nincs nagyon tőkebeáramlás az országba, inkább az jellemző, hogy az év vége felé pozíciókat zárnak a kereskedők és forintot adnak el.

A dollár forintárfolyama is emelkedett, 218,71 forinton jegyezték délután a dollárt a reggeli 216,40 forintos szint után. A svájci frankot 238,99 forinton jegyezték a reggeli 236,65 forint után.

A kereskedő szerint a piacokat alig befolyásolta a Fitch Ratings csütörtöki bejelentése, amelyben az adóskockázati besorolás fenntartása mellett negatívról stabilra javította Magyarország besorolási kilátásait.

A japán jent 2,6011 forinton jegyezték péntek délután a kora reggeli 2,575-ös szint után.

A régiós devizák közül a cseh korona erősödött, a lengyel zloty pedig gyengült az euróhoz képest. Az eurót 4,0772 zlotyn jegyezték késő délután a kora reggeli 4,06 alatti árfolyam után. Az euró 25,164 korona volt péntek délután, alacsonyabb a reggeli 25,196-os jegyzésnél.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.