BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Félmillió végrehajtási ügy

Magyarországon évente félmillió végrehajtási ügy indul, és ez a szám évről évre növekszik. Az adósok 1 százaléka veszíti el otthonát vagy fontosabb ingóságait a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara adatai szerint.

2012-ben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarához beérkezett új ügyek száma kereken 478 ezer volt, ami közel 10 százalékos emelkedést jelent a 2011. évben beérkezett 434.037 ügyhöz képest. A kamara becslése szerint idén ugyancsak 10 százalékos emelkedés várható, ami azt jelenti, hogy az idén már majdnem félmillió végrehajtás indul. 

Mindez úgy történik, hogy az ombudsman most közzétett átfogó vizsgálata szerint a végrehajtások során sérül a tisztességes eljáráshoz és a tulajdonhoz való jog, valamint a jogbiztonság. Szabó Máté sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: egyértelművé vált, hogy a végrehajtásokkal kapcsolatban komoly szabályozási problémák vannak, emiatt a kormányzat jó szándéka ellenére megeshet, hogy „a hiteladósok fejére esik a mentőöv”.

Az állampolgári jogok biztosához több száz panasz érkezett, amelyek alapján e kérdéskört megvizsgálták. Az eljárások elszenvedői és kezdeményezői is számos kifogást fogalmaztak meg a végrehajtásokkal kapcsolatban. A végrehajtást kérők leginkább az ügyek elhúzódását és sikertelenséget sérelmezték. Tájékoztatásuk szerint évekig is eltarthat egy-egy ügy, és kevesebb, mint az eljárások fele jár sikerrel. Az adósok a konkrét eljárásokat és az ingatlanbecslést kifogásolták, de rengeteg kérdést intéztek a díjszámítással kapcsolatban. A vizsgálat során az ombudsmani hivatal szakértői megállapították: a végrehajtói díjrendszer gyakorlatilag áttekinthetetlenül összetett, a munkadíj mellett költségátalány és behajtási jutalék is megilletheti a végrehajtót. Mint elhangzott, június 29-től módosul ugyan a végrehajtói díjrendelet, és a hiteladósok esetében a végrehajtási összegek csökkennek, de továbbra sincs kapcsolat a végrehajtók javadalmazása, érdekeltsége és az eljárás hatékonysága, eredményessége között.

Mindezek miatt az ombudsman többek között azt javasolta: állapítsa meg jogszabály a végrehajtás egyes eljárásainak határidejét, tegyék lehetővé, hogy a reális forgalmi értéken állapítsák meg az ingatlanok becsértékét, valamint, hogy legyen kapcsolat a végrehajtás hatékonysága, eredményessége, valamint a végrehajtók javadalmazása, érdekeltsége között.

Az alapvető jogok biztosa jogszabály-módosításokra kérte a közigazgatási és igazságügyi minisztert. Egyebek mellett azt, hogy a gépjármű-foglalás  gyorsításával akadályozzák meg, hogy az adós a foglalás előtt értékesítse a gépjárművet. Szorgalmazta: vizsgálják felül az ingatlan-becsérték megállapításának szabályait (beleértve azt is, mennyi idő után lehet módosítani a becsértéket), hogy a forgalmi értéknek megfelelő reális becsértéket lehessen meghatározni. A biztos szerint egyértelműen kellene szabályozni az ingatlan elektronikus árverési értékesítése során az ingatlan megtekintésének lehetőségét. Szabó Máté arra is felhívta a figyelmet, hogy a lakóingatlan végrehajtása során fokozottabban kellene figyelembe venni a gyermekek érdekeit és javasolta annak átgondolását, hogy ez milyen intézményes megoldásokkal, új vagy módosított jogi szabályozással érhető el.

A végrehajtói kamara pedig az ombudsmani jelentés nyilvánosságra hozatalával egy időben társadalmi célú kampányt indított honlapján, ahol lehetőség van megtalálni az illetékes önálló bírósági végrehajtót, egy ábra pedig lépésenként mutatja be a végrehajtás menetét, felhívva a figyelmet arra, hogy lehet megoldást találni az árverés és a kilakoltatások elkerülésére.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.