BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növekszik a hazai hitelkártyapiac

Az elmúlt néhány hónapban növekedésnek indult a hitelkártyapiac a banki akcióknak köszönhetően. A húzótermék a visszatérítéses kártya, amivel több tízezer forintot spórolhat évente a tudatos ügyfél. A kamatmentességet egyes bankoknál az ügyfelek több mint fele kihasználja.

Számos hitelintézet kezdett az utóbbi hónapokban hitelkártya-akciókba, aminek meg is van az eredménye. Miközben a legtöbbféle lakossági hiteltípusnál a szerződések száma folyamatosan csökken, a hitelkártyáknál megállt a már évek óta tartó zsugorodás, sőt a tavalyi év második felében már egyértelmű növekedés volt, a jegybank adatai szerint 919 ezerről 942 ezerre emelkedett a szerződésszám. A hitelkártyák száma ennél több, hiszen egy szerződéshez társkártyák is kapcsolódhatnak, de a növekedés itt is megindult, az év végén a júniusinál 10 ezer darabbal több, összesen 1,282 millió kártya volt forgalomban Magyarországon.

Az intenzívebben kampányoló bankok maguk is érzékelik az ügyfélszám növekedését. A Raiffeisennél, az OTP-nél és a K&H-nál is ezt tapasztalják, azt azonban, hogy pontosan hány ügyfelük van, és mekkora volt a növekedés, nem árulják el. Az ügyfélszámot egyébként a piaci szereplők többsége üzleti titokként kezeli, lapunknak is csak a Citi és a CIB árulta el, a Citi mindenesetre 200 ezret meghaladó ügyfélkörével a legnagyobb játékosok közé tartozhat, a CIB-nél például csak 50 ezer hitelkártyás ügyfél van. A hitelkeretek 150 ezer forint körül kezdődnek, de a legmagasabb presztízsű kártyáknál már milliós nagyságrendűek a limitek. A kerettől függetlenül az átlagos hitelkártyás ügyfél egyébként az MNB adatai szerint 220 ezer forintnyi tartozást szokott a kártyáján felhalmozni.

A bankok tapasztalatai szerint az új ügyfelek mindenesetre egyre tudatosabban használják a plasztiklapot, és sokan jöttek rá arra is, hogy a kártyákkal akár spórolni is lehet. Erre utal, hogy a legtöbb banknál a visszatérítéses kártyák a húzótermékek, amelyek használata során általánosan 1-2 százalékos pénzvisszafizetés jár, de egyes üzletekben, vagy termékcsoportoknál a diszkont elérheti a 10-15 százalékot is. A megfelelő hitelkártyás okosan használó ügyfelek így évente több tízezer forintos spórolhatnak meg a vásárlásaik során.

Ez persze csak akkor igaz, ha az ügyfelek élnek a kamatmentes használat lehetőségével, vagyis kizárólag vásárlásra és csoportos beszedési megbízások fizetésére használják a plasztiklapot, készpénzfelvételre nem, és az adott hónapban felhasznált hitelkeretet az utolsó fillérig visszafizetik a bank által meghatározott időre. Kevés bank adta ki egyébként azt az információt, hogy hitelkártyás ügyfélkörében mennyi azok aránya, akik tudatos használattal következetesen elkerülik a kamatfizetést, a K&H-nál az ilyen ügyfelek aránya 60 százalék körül van, a Budapest Banknál kártyatípusonként eltérő, van, ahol csupán 10 százalékos, máshol 60-70 százalék. Az OTP pontos számot nem közölt, csak annyit, hogy „egyre tudatosabban” használják a kliensek a hitelkártyákat.

A csak visszatérítésre játszó, kamatot nem fizető ügyfeleken egyébként nem lehet sok hasznuk a bankoknak, lényegesen többet kereshetnek azokon, akik kamatot is fizetnek a vásárlások után. Ennek mértéke maximálisan 39 százalékponttal haladhatja meg a jegybanki alapkamatot.

Illeték-áthárítás
Néhány hitelkártya esetében a kamat mellett azzal is számolhatnak az ügyfelek, hogy a kártyás vásárlásokra kivetett tranzakciós illetéket is áthárítják rájuk a hitelintézetek. A Bankráció.hu portál gyűjtése szerint hét ilyen plasztiklap van most forgalomban Magyarországon.

A Citibank három hitelkártyájánál nem ingyenes a vásárlás, a Telekom-, a Shell- és a Citi Life kártyáknál. Az FHB az Autós és az Extra kártyáknál számolja fel a 0,3 százalékos illetéket, emellett a Kinizsi Bank és a Mohácsi Takarék Bank kártyájával is fizetős a vásárlás.

A Citibank három hitelkártyájánál nem ingyenes a vásárlás, a Telekom-, a Shell- és a Citi Life kártyáknál. Az FHB az Autós és az Extra kártyáknál számolja fel a 0,3 százalékos illetéket, emellett a Kinizsi Bank és a Mohácsi Takarék Bank kártyájával is fizetős a vásárlás. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.