BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Komoly hozam, mindenáron

Lekörözték a tőkevédett és az ingatlanalapokat is kezelt vagyonukkal az abszolút hozamú konstrukciók. A betétekből kiábrándult ügyfélkör kiegyensúlyozottan teljesítő konstrukciókat keresi, ez az alapok tíz százaléka.

A harmadik legnagyobb befektetési alap kategóriává nőtték ki magukat az abszolút hozamú alapok az elmúlt hónapokban. Ezekbe a konstrukciókban 2012 elején alig 140 milliárd forint volt csak, azóta, vagyis zsinórban 25 hónapja viszont folyamatosan több friss megtakarítás érkezik beléjük, mint amennyit kivonnak belőlük, így az alapok vagyona február végére elérte az 577 milliárd forintot. A legnagyobb ilyen konstrukció, az OTP Supra például a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) adatai szerint már több mint 100 milliárd forintot kezel, holott két évvel ezelőtt még csak 8 milliárd forint volt a vagyona.

Abszolút hozamú alapokkal az utóbbi években számos cég megjelent a piacon, azok a társaságok, amelyek eddig még nem indítottak– például a K&H Alapkezelő – is terveznek ilyen konstrukciókat. A vezető játékos a piacon jelenleg a Concorde Alapkezelő, amelynek befektetői mintegy 220 milliárd forintot tartanak jelenleg ilyen konstrukciókban.

„Az abszolút hozam alapok nem egyik pillanatról a másikra váltak népszerűvé, hanem miután a változó piaci körülmények közepette is legalább 3-5 éves időtávon jó eredményeket tudtak elérni” – magyarázza Gáti László, az OTP Alapkezelő marketing és értékesítési igazgatója. A szakember szerint a 2008/2009-es válság hozott fordulatot a befektetők szemléletében: megjelent az igény az olyan megoldásokra, amelyekkel a változó, nehezen kiszámítható piaci körülmények között is lehet hozamot elérni vállalható kockázat mellett, miközben a befektetési döntéseket szakértők hozzák meg.

„A kamatcsökkenés nagy sokkot okozott a bankbetétet tartó embereknek, ami a befektetési szokásaik megváltoztatására késztette őket” – véli Szabó László, a Concorde Alapkezelő igazgatóságának elnöke. A kockázatot viszont továbbra sem szeretik a befektetők, ezért olyan alapokat keresnek a kategórián belül, amelyek jó hozamot értek el viszonylag kicsi volatilitás mellett, erre viszont csak az alapok mintegy 10 százaléka képes.

A Bamosz adatai szerint az abszolút hozamú alapok teljesítménye valóban nem kiegyensúlyozott. Miközben a legjobban teljesítő konstrukciók az utóbbi öt évben 20 százalék fölötti éves hozamot értek el, sőt az OTP-s Supra 30 százaléknál is többet hozott évente, a lista alján olyan konstrukciók állnak, amelyek az immár öt éve kezdődött bikapiac ellenére is mínuszban állnak.

Az alapoknál persze a múltbeli teljesítmény nem jelent garanciát a jövőre nézve sosem, ezek az alapok pedig egyemberes történetek, ami szintén kockázatot jelent, ha ugyanis a sokáig helyesen döntő portfóliómenedzser rosszul kezd dönteni, a befektetők kellemetlen meglepetésben részesülhetnek. Szabó szerint ez ellen jó védelmet nyújthat, ha a befektetők valamilyen alapok alapja konstrukciót választanak, amelyek többféle abszolút hozamú alapból állnak.

Eszközallokáció

Az Erste Alapkezelő az abszolút hozamú alapok helyett inkább az aktívan kezelt, eszközallokációs stratégiát követő alapokban hisz. A most induló You Invest alapokat a prémium ügyfélkör számára alakította ki az alapkezelő, akik kockázatosság szempontjából háromféle konstrukció – stabil, kiegyensúlyozott és dinamikus – közül választhatnak – hangzott el a társaság sajtótájékoztatóján.

Az Erste Alapkezelő számára nagyon jól sikerült a tavalyi év, a kezelt vagyon több mint 300 milliárd forinttal 855,8 milliárd forintra nőtt.

Az Erste Alapkezelő számára nagyon jól sikerült a tavalyi év, a kezelt vagyon több mint 300 milliárd forinttal 855,8 milliárd forintra nőtt. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.