BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kétszázötvenezer lízingszerződést érint az árfolyam zuhanása

A Magyar Lízingszövetség adatai szerint a svájci frank árfolyamának rendkívüli erősödése mintegy 250 ezer devizaalapú járműfinanszírozási szerződést érint, a szövetség várakozásai szerint a havi törlesztőrészletek összege nagyságrendileg az árfolyam elmozdulásának mértékével növekszik - közölte a lízingszövetség.

A szövetség adatai szerintaz érintett szerződések állománya mintegy 300 milliárd forintra rúg.

Lévai Gábor, a lízingszövetség főtitkára kiemelte: arra egyelőre nehéz becslést adni, hogy az ügyfelek hány százaléka nem tudja majd fizetni a megnövekedett törlesztőrészletet, tény azonban, hogy a 2008-as (mintegy 20 százalékos) árfolyam-elmozdulás is jelentősen  megnövelte a bedőlő hitelek arányát. Másrészt sok ügyfél csak a szerződés hosszabbításával tudta folytatni a havi törlesztések fizetését. Erre számít a szövetség a mostani drasztikus mértékű árfolyam-elmozdulás következményeként most is - tette hozzá Lévai Gábor.

A főtitkár emlékeztetett arra: a 2008-as árfolyam-növekedés hatásait a lízingcégek nagyjából 3-6 hónappal később érzékelték. Most arra számít a szövetség, hogyha tartósan magas marad a svájci frank forintárfolyama, akkor a negatív hatások már a következő 1-3 hónapban jelentkezhetnek, mivel a lakossági ügyfeleknek most kevesebb a tartalékuk, mint a válság kitörésekor volt.

A lakossági ügyfeleken túl, a frank magas árfolyama 1000-1200 kis- és középvállalati ügyfelet is hátrányosan érint. Az általuk lízingelt eszközökre igénybe vett lízingforrások értéke 15 milliárd forint - fűzte hozzá a főtitkár.

A Magyar Lízingszövetség a drasztikus árfolyam-erősödés kapcsán felhívja a figyelmet arra, hogy a fizetési nehézségekkel szembe kerülő ügyfelek ne halogassák a probléma kezelését és forduljanak segítségért a lízingtársaságokhoz - mondta Lévai Gábor.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.