BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megúszhatják a magánkasszák

Körülbelül három hete kampányolnak intenzíven a magánnyugdíjpénztárak a tagoknál, de máris 60 százalék fölött van a tagdíjfizetők aránya. Az állami rendszerbe csak néhány tag lépett vissza, ők komoly reálhozamot kaphatnak

Egyre nagyobb az esély arra, hogy a magánnyugdíjpénztárak megússzák a kényszerű végelszámolást. Az érintett négy intézmény az elmúlt két-három hétben sikeresen mozgósította a tagjait. Napokon belül meglehet a 70 százalékos tagdíjfizetési arány a lapunkhoz eddig eljuttatott adatok szerint. A Horizontnál a tagság 67 százaléka már befizette a teljes egyéves tagdíjat, a Budapest Magánnyugdíjpénztárnál is 60 százalék fölött van az arány, a Szövetségnél a hét elején összesítették az adatokat, akkor 55 százalék körül álltak.

A négy hazai magánnyugdíjpénztár közül az MKB lapzártánkig nem közölt lapunkkal friss adatokat, ők voltak egyébként az egyetlen a négy megmaradt intézmény közül, amelynél korábban is volt kötelező tagdíj, ezt 2013-ban és 2014-ben a tagok több mint 30 százaléka fizette be.
Akkor azonban nem volt még olyan komoly tétje a tagdíjfizetésnek, mint az idén.

A 2015-ös költségvetés megalapozásáról szóló törvény ugyanis kimondja, hogy ha a magánnyugdíjpénztárak tagjainak legalább héttizede nem fizet rendszeresen tagdíjat, el kell rendelni az intézmény végelszámolását. Először októberben vizsgálja majd a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezeket az adatokat, és ha valamelyik intézménynél a megelőző hat hónapból két olyat talál, amelyben alacsonyabb volt a tagdíjfizetési arány, bezáratja a pénztárat. Az első hónap tehát, amikorra meg kell lennie a 70 százaléknak, az április lesz.

A pénztárak az idén januárban komoly kampányba kezdtek, hogy teljesíthessék a normát, és jól haladnak. A tagdíjak nem magasak, 200-1000 forint között változnak, a Budapest és a Horizont azt kéri a tagjaiktól, hogy előre fizessék be az egész éves díjat, a Szövetség és az MKB havonkénti befizetést ajánl, amelyet csoportos beszedési megbízással vagy rendszeres átutalással is teljesíthetnek a tagjaik. Az MKB azért is ragaszkodik a havonkénti utaláshoz, mert a jogszabály jelenlegi megfogalmazásából nem egyértelmű, hogy a minimális tagdíj éves mértékének egy összegben történő befizetése mellett figyelembe vehető-e a tag tagdíjfizetőként az év minden hónapjában.

A tét nagy, a megmaradt mintegy 60 ezer pénztártag számláján ugyanis tavaly szeptember végén több mint 205 milliárd forint volt. Ha egy pénztárak bezárnak, a tagok vagy átmennek egy másik intézménybe, vagy az államhoz kerül a vagyonuk nagy része, csak a tagdíjkiegészítést és a reálhozamot tarthatják meg. Ha az összes pénztárat bezárják, az államé lehet a pénztártagok vagyonának nagy része.

A kasszák azt javasolják a tagoknak, hogy ha nem kívánják fizetni a tagdíjakat, lépjenek inkább vissza az egypilléres rendszerbe, passzivitásukkal ne veszélyeztessék a többiek megtakarítását. Eddig azonban csak kevesen éltek ezzel a lehetőséggel, pénztáranként 10-15 visszalépőről tudnak. Ők egyébként viszonylag sok pénzhez juthatnak, a becslések szerint ugyanis a kiegyensúlyozott és a növekedési portfóliókban lévők esetében átlagosan az egyenleg 20 százalékát teheti ki a reálhozam.

Készül a törvényjavaslat

Egyelőre még dolgoznak azon a törvényjavaslaton a pénztárak, amely alapján a magán-nyugdíjpénzári egyenlegeket úgy lehetne önkéntes nyugdíjpénztári számlákra áthelyezni, hogy az a kormány elvárásainak is megfelelhessen. A Nemzetgazdasági Minisztérium korábban úgy nyilatkozott, azért nem engedi a megtakarításokat egyik intézménytípusból a másikba átvinni, mert az önkéntes nyugdíjpénztárakból a nyugdíjba vonulás előtt is ki lehet venni pénzt, és élethosszig tartó járadékot sem tudnak fizetni. A tervezet valószínűleg úgynevezett elismert pénztárakat létrehozását javasolja majd, amelyek kezelni tudják a meglévő magán-nyugdíjpénztári portfóliós rendszert, és amelybe a meglévő magánkasszák egy az egyben beolvadhatnak majd.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.