BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Összeszedte magát a tőzsde a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma a héten másfélszeresére nőtt az előző hetihez képest, a vezető részvények árfolyamai stagnáltak vagy emelkedtek, a BUX értéke kismértékben nőtt.

A BÉT részvényszekciójának forgalma 41,9 milliárd forint volt az előző heti 28,5 milliárd után. A BUX 1,10 százalékkal emelkedett egy hét alatt, pénteken 18 210,19 ponton zárt.

Hétfőn relatíve kedvező hangulat volt az európai börzéken a pénteki görög megállapodásnak köszönhetően, és ezzel összhangban a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe is erősödni tudott. A Richter húzta fel a BUX-ot, ennek oka az lehetett, hogy a gyógyszerpapírral kapcsolatban optimista kilátásokat fogalmaztak meg az előző héten, és ha ezek megvalósulnak, az orosz-ukrán konfliktus kevésbé hat majd a részvény árfolyamára. A forgalom - alig több mint 5 milliárd forinttal - ezen a napon volt a legalacsonyabb a héten.

Kedden a nemzetközi piacok Janet Yellen, az amerikai Fed elnökének beszéde után indultak el erőteljesen fölfelé. A BÉT ezt megelőzően is folyamatosan emelkedett, volt olyan pontja a napnak, amikor csak a magyar piac volt pluszban egész Európában. A forgalom kiugróan magas, több mint 12 milliárd forint volt, a BUX pedig 302 pontot emelkedett.

Szerdán az európai piacokon is gyenge volt a forgalom, a BÉT-en alig lépte át a 6 milliárd forintot. Akkor úgy tűnt, hogy a hét második felében nyilvánosságra kerülő makrogazdasági adatokra vártak a kereskedők. A BUX 60 pontot emelkedett.

Csütörtökön fontos hír nem érkezett, ennek ellenére a BUX a délutáni órákban elvált az európai indexektől: mínuszba került, és a kereskedés végére - 77 pontos eséssel - elérte napi mélypontját. Érdemi mozgás nem volt a magyar tőzsdén, a forgalom a közepesnek mondható 9,5 milliárd forintot érte el.

Pénteken a BUX újra elvált az európai indexektől, zárásakor a német DAX fél százalékos pluszban, míg a magyar index több mint 1 százalékos mínuszban volt. Azok a részvények veszítettek árfolyamukból, amelyek a hét elején erősödtek. A forint erősödött az euróhoz képest, valamennyivel 303 forint felett állt a BÉT zárásakor, ezzel megelőzte a régiót.

Az OTP 4285 forinton zárt, ugyanott, mint az előző pénteken.

A Mol 2,26 százalékkal emelkedett a héten, pénteken 11 990 forinton fejezte be a kereskedést.

A Magyar Telekom papírjai 2,41 százalékkal magasabb árfolyamon zárták a hetet, mint az előzőt, pénteken a részvény 383 forintot ért.

A Richter 0,77 százalékkal emelkedett, pénteken 3930 forinton zárt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,90 százalékkal esett a héten, 1504,39 pontot ért el pénteken.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.