BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bővül a kincstár hálózata

További 25 értékesítési pont megnyitását tervezi a Magyar Államkincstár országszerte – értesült lapunk. Ezzel a kincstári hálózat közel nyolcvan egységet számlálna. Az értékesítési pontokon emellett fejlesztik a szolgáltatásokat is.

Újabb huszonöt értékesítési pont nyitását tervezi a Magyar Államkincstár a következő hónapokban, a Nemzetgazdasági Minisztérium jóváhagyását követően meg is kezdődhet az ügyfélszolgálatok kialakítása – értesült lapunk.

Az újabb ügyfélszolgálatok létrehozásával a kincstárhoz forduló lakossági ügyfelek már közel nyolcvan helyen vásárolhatnak majd állampapírokat, ami a hazai pénzügyi szolgáltatói piacon elég komoly infrasruktúrát jelent. Információink szerint az új ügyfélszolgálatokból 4-5 nyílna Budapesten és Pest megyében. A fejlesztéssel érintett, új ügyfélszolgálatok mind értékpapír-forgalmazási pontok lesznek, vagyis készpénzmozgással járó tranzakciókra ezeken a helyszíneken nem lesz lehetőség, csak bankkártyás fizetés lehetséges.

Az értékesítési hálózat jelentős fejlesztése mellett szeptember 7-től a kincstárnál bővítik az elérhető szolgáltatások körét is. Fontos változást jelent például, hogy az értékpapír-nyilvántartási számlát érintően benyújtott forintátutalások (például esedékes kamat- vagy tőkekifizetés) teljesítését a kincstár – igazodva a Giro Zrt. által bevezetett változásokhoz – napközben sűrűbben indítja, ezáltal felgyorsulnak a teljesítések.

Szintén fontos változás, hogy személyes ügyintézés keretében a kincstár bármely állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatán, illetve postai vagy elektronikus úton benyújtott formanyomtatványok segítségével lehetővé válik állandó újrabefektetési megbízás rögzítése ugyanazon típusú állampapírra vonatkozóan: vagyis egyetlen megbízással el lehet érni, hogy az adott értékpapírt lejáratkor automatikusan újra lekössék.

Az újabb értékesítési pontok megnyitásának, illetve a szolgáltatások fejlesztésének révén tovább növekedhet az állampapírok népszerűsége a lakossági befektetők körében. Pedig az eddig elért eredmények sem tekinthetők rossznak: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint június végén már meghaladta a 2700 milliárd forintot a háztartásoknál lévő állampapírok állománya, amely 17,5 százalékos növekedést jelentett az egy évvel korábbi mennyiséghez képest.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adatai szerint pedig a júliusi hónap is igen biztatóan alakult a lakossági értékesítés szempontjából. Az ÁKK nyilvántartása szerint közel 65 milliárd forinttal nőtt júliusban a lakossági állampapír-állomány, ezzel a forintban kibocsátott lakossági állampapírok teljes mennyisége csaknem 2992 milliárd forintot ért el. Az ÁKK tájékoztatása szerint a Kamatozó Kincstárjegyekből (KKJ) fogyott a legtöbb júliusban és az év első hét hónapjában egyaránt, összesen 39,8 milliárd, illetve 321,5 milliárd forint értékben.

A Prémium Magyar Államkötvény (PMÁK) állománya júliusban 19,1 milliárd forinttal, hét hónap alatt pedig 149,7 milliárd forinttal nőtt. A teljes mennyiségből a Kamatozó Kincstárjegyek 1410,5 milliárd forintot, a Féléves Kincstárjegyek 33,1 milliárd, a Kincstári Takarékjegyek 381,7 milliárd, a Prémium Magyar Államkötvények 705,6 milliárd, a Bónusz Magyar Államkötvények 445,9 milliárd forintot tettek ki, a Babakötvény teljes állománya pedig 14,8 milliárdot. A Prémium Euró Magyar Államkötvény állománya 2,7 milliárd euró volt július végén.

A háztartások folyamatos vásárlásainak nyomán a forintban kibocsátott állampapírokon belül a lakossági állampapírok részaránya megközelítette a 20 százalékot július végére, a Prémium Euró Magyar Államkötvénnyel (PEMÁK) együtt a teljes adósságon belüli részarány pedig 15,4 százalékra emelkedett.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.