BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Várhatóan végelszámolják a Synergont

Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Synergon Informatika Nyrt. megromlott tőkehelyzete miatti opciók közül a december 22-i rendkívüli közgyűlés a végelszámolását választja – ahogy azt a Világgazdaság korábban előre jelezte. Erre utal most már az is, hogy a Synergon igazgatósága (it) a napirendi pontok közé már konkrét javaslatokkal vetette fel a végelszámolást. E szerint annak kezdő időpontja 2016. január 1. lenne, a végelszámoló pedig az utóbbi években tőkepiaci ügyekben aktív Fintha-Nagy Ádám ügyvéd, aki szolgálataiért egymillió forint plusz áfa díjazásban részesülne. Fintha egyébként a Synergont jól ismeri, mivelhogy a cég irányításáért 2006-ban indult harcban az új tulajdonosi kör egyik képviselőjeként szállt be a társaságba.

A Synergonnak azért kellett összehívnia rendkívüli közgyűlést, mert saját tőkéje a jegyzett tőke kevesebb mint kétharmada alá esett. Az it – mint a végelszámolást indítványozó javaslatának indoklásából kiderül – azért vetette el a közgyűlés napirendjére tűzött másik két opciót, az alaptőke emelését, illetve az erre hajlandó befektető híján az alaptőke leszállítását, mert a társaság folyamatos üzletmenetét és hosszú távú, megfelelő tőkehelyzetét egyik megoldással sem látják biztosítottnak, a más társasági formába, jelesül kft.-vé való átalakulás pedig eleve fel sem merült. Már csak azért sem, mert egyik leányvállalata, a Synergon Integrátor Kft. szeptember óta csődeljárás alatt áll, és ez eddigi tárgyalások alapján nem látszik esély a hitelezőkkel való megegyezésre.

Csak tovább rontott a Synergon helyzetén, hogy az Index értesülései szerint jogerős ítélet született arról, hogy az informatikai cég ellopta egyik korábbi partnere szoftverét, az ez ügyben folyamatban lévő kártérítési perben 100 millió forint megfizetésére is kötelezhetik. Ha a közgyűlés a végelszámolásról dönt, a Budapesti Értéktőzsde automatikusan törli a cég részvényeit.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.