BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alaposan felkészítik a leendő adósokat

Minden összetevőről és kockázatról alaposan tájékoztatják márciustól a leendő jelzáloghitel-adósokat, ezt egy többoldalas dokumentum kitöltése is garantálja.

Személyre szóló és igen alapos tájékoztatást kell kapniuk a jelzáloghiteleket felvevő adósoknak a szerződéskötést megelőzően annak a jogszabálynak a nyomán, amely a napokban jelent meg a Magyar Közlönyben. A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által jegyzett, március 21-től hatályos rendelet szerint a hitelintézeteknek – vagy a hitelközvetítőknek – személyre szóló tájékoztatást kell adniuk a hitel jellemzőiről és kockázatairól, úgy, hogy ezt egy többoldalas tájékoztató dokumentumban is rögzíteniük kell. A jogszabály alapján a személyre szóló tájékoztatási kötelezettség a jelzáloghitelek mellett a pénzügyi lízingszerződésekre is vonatkozik majd.

A rendelet alapján – amelynek hatályba lépését egyébként egy uniós irányelv teszi szükségessé – a leendő adósnak részletes tájékoztatást kell adnia a felhasználási célról, a jelzáloghitel biztosítékairól és a hitel lehetséges futamidejéről is. Fontos, hogy a személyre szóló tájékoztatás kitöltésénél figyelembe kell venni a leendő adós által megadott információkat az igényeiről, pénzügyi helyzetéről és az általa előnyben részesített feltételekről is. A pénzügyi szolgáltatóknak – vagy a hitelközvetítőknek – be kell mutatniuk az adott szolgáltató által kínált jelzáloghitelek típusait, a kamatozás jellemzőinek rövid ismer­tetetésével együtt, beleértve az adóst érintő lehetséges hatásokat is.

Nagyon fontos eleme a rendeletnek, hogy a tájékoztatás során egy olyan reprezentatív példát is be kell mutatni a leendő szerződő félnek, amely tartalmazza a hitel teljes összegét, a teljes díját, az ügyfél által fizetendő teljes összeget és a teljes hiteldíjmutatót, valamint a hitel teljes díjába bele nem számított további költségeket és díjakat, ha vannak ilyenek. Ezenfelül a reprezentatív példában szerepelnie kell az előtörlesztés lehetőségének annak feltételeivel együtt, és a hitelező által kínált törlesztési lehetőségeknek, beleértve a törlesztőrészletek számát, összegét és a törlesztésgyakoriságát is.

A tájékoztató fel kell hogy hívja a figyelmet a fedezetül szolgáló ingatlan értékelésének szükségességére, illetve arra, hogy ki végezteti el az értékelést, és az adóst ezzel kapcsolatban milyen költség terheli. Figyelmeztetni kell emellett az ügyfelet a hitelszerződés be nem tartásának lehetséges következményeire, de a lakáshitel törlesztéséhez kapcsolódó lehetséges állami támogatásokra, adókedvezményekre is.

Igényfelmérő a biztosításoknál is

Egy friss MNB-rendelet alapján márciustól a biztosítási piac szereplői számára kötelező tartalmú írásos életbiztosítási igényfelmérő segíti az ügyfeleket az elvárásaiknak leginkább megfelelő életbiztosítási szerződés megkötésében. Az igényfelmérés során mindenképp írásban rá kell kérdezni az ügyfeleknél arra, hogy a biztosítási védelmen túl megtakarítási célból is kívánnak-e életbiztosítást kötni. Ha a válasz igen, megtudakolandó, hogy az ügyfél a hagyományos megtakarítási elemet is tartalmazó vagy a befektetési egységhez kötött típusú életbiztosítást részesíti előnyben.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.