BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gigantikus büntetést szabott ki a GVH a Bankszövetségre

Több, mint 4 milliárd forint bírságot szabott ki a GVH a Bankszövetségre 12 éven át tartó információs kartell miatt.

Információs kartell miatt több, mint 4 milliárd forint bírságot szabott ki a GVH a Bankszövetségre.

A Gazdasági Versenyhivatal döntése szerint a Magyar Bankszövetség – a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. (Bankárképző) közreműködésével – 12 éven át a verseny korlátozására alkalmas módon működtette a „BankAdat” adatbázist, így lehetővé tette a bankok számára, hogy egyedi, üzleti titoknak minősülő, stratégiai adatokat osszanak meg egymással. A jogsértésért összesen 4,015 milliárd forint bírságot szabott ki a GVH, a Bankszövetséggel szemben 4 milliárd, a Bankárképzővel szemben pedig 15 millió forint a bírság.

A hatóság álláspontja szerint a BankAdat keretében megvalósult információáramlás horizontális információcserének minősül, amely sérti mind a magyar, mind az uniós versenyjogi szabályokat.

A Bankszövetség tagjai által az adatbázisban megosztott egyedi, üzleti titkoknak minősülő, stratégiai adatok (például mennyiségekre, költségekre, keresletre, nyereségességre vonatkozó adatok) biztosították, hogy a pénzintézetek naprakész információval rendelkezzenek a piacról, a piaci folyamatokról, versenytársaik teljesítményéről, üzletpolitikájáról, illetve stratégiájáról. Az elérhető információkat az érintett pénzintézetek elsősorban az üzleti tervezésnél, a stratégiaalkotásnál és a termékfejlesztésnél használták fel - indokolt a GVH.

A bírság meghatározása során a GVH a Bankszövetség esetében az adatot szolgáltató tagoknak 2001-től az adatszolgáltatásuk idején keletkezett érintett piaci forgalmának a lakossági és vállalati szegmenshez sorolt kamat, díj és jutalékbevételei összegéből indult ki, míg a Bankárképző esetében az adatbázis működtetésével összefüggésben elért árbevételt tekintette releváns forgalomnak.

A GVH a bírság összegének meghatározásánál súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a feltárt információcsere kifejezetten széles körű egyedi adatmegosztáshoz vezetett, s az árverseny, a minőségi verseny és az innovációs verseny dimenzióit is érintette. Szintén súlyosbító körülménynek számított, hogy a BankAdatban résztvevő tagvállalkozások szinte teljes egészében lefedték a hazai bankrendszert, együttes piaci részesedésük meghaladta a 80 százalékot.

A GVH enyhítő körülményként értékelte többek között, hogy a Bankszövetség és a Bankárképző önkéntesen felhagyott az adatbázis működtetésével a versenyfelügyeleti eljárás megindítását követően, valamint hogy az adatbázis csak részben minősül jogsértőnek.

A GVH az adatot szolgáltató, ekként a jogsértő döntések meghozatalában résztvevő tagbankok közvetlen versenyjogi felelősségét nem állapította meg, mert az adatbázis létrehozásáról és működtetéséről szóló döntéseket a Bankszövetség hozta meg. A GVH mögöttes felelősként nevesítette határozatában azokat a pénzintézeteket (Budapest Bank, CIB, Erste, K&H, MKB, OTP, Raiffeisen, UniCredit, Magnetissimo, Banif, Commerzbank, Quaestor, FHB Kereskedelmi Bank, Gránit, KDB, Cetelem, Takarékbank, Sberbank, Merkantil, Porsche, Sopron Bank, Erste Lakástakarék, FHB Jelzálogbank, Fundamenta, OTP Jelzálogbank, OTP Lakástakarék, UniCredit Jelzálogbank, Axa, BNP, Citibank, Crédit Agricole, Deutsche Bank, ING), amelyekkel szemben a kiszabott bírság behajtása iránt intézkedik abban az esetben, ha a Bankszövetséggel szemben a végrehajtás nem vezetne eredményre.

A GVH elfogadta a Bankszövetség részletfizetés engedélyezése iránti kérelmét, mert annak tagdíjbevételei nem fedezik a kiszabott bírságot, így a tagjai számára pótbefizetést, vagy a tagdíjak felemelését szükséges előírnia.

A GVH az eljárást megszüntette a BankAdat adatbázisból aggregáltan lekérdezhető adatok vonatkozásában, valamint a Kinizsi Bankkal, a KELER-rel, az Exim Bankkal, az MFB-vel és a Mohácsi Takarék Bankkal szemben.

A Magyar Bankszövetség megdöbbenéssel értesült a Gazdasági Versenyhivatal BankAdat témában eljáró tanácsának elmarasztaló döntéséről - így reagált a Bankszövetség.

A BankAdat szolgáltatás az egyes bankok portfólió szintű, gyakran és széles körben kommunikált adatait összesítette - közölte a Bankszövetség. Szerintük ez a szolgáltatás tette lehetővé, hogy az egyes bankok jogszabály által előírt minősítése, a gazdasági növekedés tervezése, a piaci rések feltárása és új pénzügyi termékek fejlesztése hatékonyan valósuljon meg.

A BankAdat szolgáltatást 2000 nyarán kormányzati igényre alakította ki a magyar bankszektor, a szabályozó hatóságok tudtával, a felügyelet pénzügyi támogatásával és jogkövető szándékkal. Működését a bankfelügyelet adatokkal segítette, kimutatásait a gazdasági kérdésekkel foglalkozó minisztériumok is rendszeresen kérték és felhasználták - emlékeztetnek.

A BankAdat rendszerhez hasonló adatbázisok létjogosultságát a Magyar Országgyűlés is elismerte, amikor 2015-ben jogszabályt alkotott, és lehetővé tette, hogy ilyen adatbázist a Magyar Bankszövetség is működtessen - tették hozzá.

Az adatok között ügyfélszintű, banktitoknak minősülő vagy árazásra vonatkozó információk sohasem szerepeltek, a GVH-eljárás során pedig versenyjogsértést vagy káros piaci hatást sem bizonyítottak be a Bankszövetség szerint.

A GVH mai döntése ezért a Bankszövetség véleménye szerint jogilag és szakmailag értelmezhetetlen, olyan hibás feltételezéseken és következtetéseken alapul, amelyek figyelmen kívül hagyják a piaci verseny működését.

A büntetést fizető bankszektor és a Magyar Bankszövetség a döntésből eredő kötelezettségeinek eleget tesz, de a döntést elfogadhatatlannak tartja, ezért igénybe fog venni minden hazai és nemzetközi jogorvoslati lehetőséget - tették hozzá.

A BankAdat szolgáltatás az egyes bankok portfólió szintű, gyakran és széles körben kommunikált adatait összesítette - közölte a Bankszövetség. Szerintük ez a szolgáltatás tette lehetővé, hogy az egyes bankok jogszabály által előírt minősítése, a gazdasági növekedés tervezése, a piaci rések feltárása és új pénzügyi termékek fejlesztése hatékonyan valósuljon meg.

A BankAdat szolgáltatást 2000 nyarán kormányzati igényre alakította ki a magyar bankszektor, a szabályozó hatóságok tudtával, a felügyelet pénzügyi támogatásával és jogkövető szándékkal. Működését a bankfelügyelet adatokkal segítette, kimutatásait a gazdasági kérdésekkel foglalkozó minisztériumok is rendszeresen kérték és felhasználták - emlékeztetnek.

A BankAdat rendszerhez hasonló adatbázisok létjogosultságát a Magyar Országgyűlés is elismerte, amikor 2015-ben jogszabályt alkotott, és lehetővé tette, hogy ilyen adatbázist a Magyar Bankszövetség is működtessen - tették hozzá.

Az adatok között ügyfélszintű, banktitoknak minősülő vagy árazásra vonatkozó információk sohasem szerepeltek, a GVH-eljárás során pedig versenyjogsértést vagy káros piaci hatást sem bizonyítottak be a Bankszövetség szerint.

A GVH mai döntése ezért a Bankszövetség véleménye szerint jogilag és szakmailag értelmezhetetlen, olyan hibás feltételezéseken és következtetéseken alapul, amelyek figyelmen kívül hagyják a piaci verseny működését.

A büntetést fizető bankszektor és a Magyar Bankszövetség a döntésből eredő kötelezettségeinek eleget tesz, de a döntést elfogadhatatlannak tartja, ezért igénybe fog venni minden hazai és nemzetközi jogorvoslati lehetőséget - tették hozzá. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.