BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tarol a féléves kincstárjegy

Mégis el lehet adni a féléves kincstárjegyet (fkj), csak a kincstár helyett a bankokra kell azt bízni – ez a tanulsága az elmúlt két hónapnak. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) november közepétől bővítette ki a lakossági állampapír forgalmazói körét, és azóta lapunk számításai szerint a korábbi mennyiségnek több mint a háromszorosára nőhetett a volumen. Az eredetileg a lekötött bankbetétek konkurenciájának szánt, 2012 tavaszán bevezetett hat hónapos állampapír értékesítésében a Magyar Államkincstár sokáig monopolhelyzetben volt, de elég szerény eredményeket ért el, a heti értékesítés többnyire 1-1,5 milliárd forint között alakult. Ennek köszönhetően az állomány stagnált, tavaly október végén például a teljes volumen alig haladta meg a 37 milliárd forintot, noha a kincstárjegy 2,5 százalékos éves kamatával bőven felülmúlta a bankok által kínált betétekét.

November közepétől viszont, ahogy az egyéves kamatozó kincstárjegyet (kkj) értékesítő bankok többsége megkapta az engedélyt az fkj árusítására is, az eladott heti mennyiség a sokszorosára nőtt. Az elmúlt két hétben már 15-15 milliárd forintnyit adtak el a legrövidebb lejáratú lakossági állampapírból. Így az fkj teljes volumene mostanra elérheti a 120 milliárdot. A bankok tehát lelkesen értékesítik a saját betétjeik konkurenciáját, ami érhető, hisz az ÁKK jutalékot fizet ezért. A jelenleg 2,75 százalékos kamatot fizető kkj-ből és az fkj-ből az idén három hét alatt összesen 188 milliárd forintnyi fogyott, és ennek döntő részét a bankok értékesítették, a hitelintézetek pedig a kkj után például 1 százalékos jutalékot kapnak, vagyis alig három hét alatt egymilliárd forintnál is többet kereshettek.

A kisbefektetők persze jobban járhatnának, ha nem a bankoknál, hanem az államkincstárnál nyitnak értékpapírszámlát, ha fkj-t vagy kkj-t akarnak venni. A kincstár ugyanis jellemzően olcsóbb, hiszen – a bankokkal ellentétben – nem számol fel díjat az értékpapírszámla vezetéséért és a jegyzési, adásvételi, illetve kamat- és törlesztésfizetési tranzakciók után, és nincs készpénzfelvételi díj sem. A bankok mégis előnyben vannak a kincstárral szemben, mert könnyebben érik el a potenciális ügyfeleket, képzettebbek az értékesítőik, és a fiókhálózatuk is kiterjedtebb. A kincstár igyekszik ugyan felvenni a versenyt, és folyamatosan nyitja az értékesítési pontokat, ezek azonban sok esetben csak heti 2-3 nap nyitnak ki pár órára.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.